Hirdetés

Jogorvoslatért folyamodik romániai kitiltása miatt az SZNT külügyi megbízottja

Dabis Attila

Dabis Attila

Dabis Attila szerint a Romániából való kitiltásáról született döntés politikai motivációból született, válaszként arra a nemzetközi kisebbségvédelmi, illetve jogérvényesítő munkára, melyet a székely közösség nevében végez.

Gyergyai Csaba

2018. március 12., 16:192018. március 12., 16:19

2018. március 12., 16:192018. március 12., 16:19

A Székely Nemzeti Tanács (SZNT) külügyi megbízottja hétfőn annak kapcsán bocsátott ki állásfoglalást, hogy pénteken a román határrendészek nem engedték belépni Romániába, és közölték vele, hogy kitiltották az országból. Dabis Attila felidézi, hogy az Ártánd-Bors határátkelőnél egy svájci-magyar barátjával közösen próbált belépni Romániába, amikor személyi igazolványa átvizsgálása után a román határőr közölte vele: nem folytathatja útját; utastársa tovább haladhat, de neki vissza kell térnie Magyarországra.

Dabis megkérte, tisztázzák a beutazása megtiltásának jogalapját, többszörösen felszólítva az eljáró tisztviselőket, hogy tájékoztassák arról a döntésről – akár bírósági ítéletről, akár más hatósági végzésről –, amely kirója rá a beutazási tilalmat.

Hirdetés

A határőrök azonban megtagadták a választ, de azt többször is világossá tették, hogy „Bukarestből, magasabb szintről érkezett az utasítás”, miszerint az SZNT önkéntesét nem szabad beengedni az országba.

A magyar állampolgárságú Dabis Attila leszögezi: nem büntetett előéletű, rendszeresen jár Romániában és soha nem sértette meg az ország egyetlen törvényét sem. „Tekintve a beutazási tilalom körülményeit, van okom feltételezni, hogy e döntés politikai motivációból született, válaszként arra a nemzetközi kisebbségvédelmi, illetve jogérvényesítő munkára, melyet a székely közösség nevében végzek, valamint a székely szabadság napjának rendezőit segítő tevékenységemre. A meglévő alkotmányos garanciák ellenére, a közhatóságok visszatérő jelleggel megpróbálják korlátozni a székely közösségnek a békés gyülekezéshez való szabadságát azáltal, hogy a rendezvény előtt, közben és után megszorításokat, szankciókat, és büntetések rónak ki” – szerepel a budapesti jogvédő állásfoglalásában.

Dabis úgy véli, az országba való beutazásának megtiltása sérti Románia törvényeit, valamint az ország által aláírt és ratifikált számos nemzetközi egyezményt. A tiltás szerinte sérti mindenekelőtt azon jogát, hogy az Európai Unió polgáraként szabadon mozogjon az Unió határain belül. „Az a tény, hogy Románia megtiltotta az országba való belépést egy másik EU-s tagállam törvénytisztelő polgárától, megkérdőjelezi Románia hajlandóságát, hogy végrehajtsa az uniós jogszabályokat, köztük az Európai Parlament és a Tanács 2004/38/EK irányelvét, az Unió polgárainak és családtagjaiknak a tagállamok területén történő szabad mozgáshoz és tartózkodáshoz való jogáról. Ezen felül, a székely szabadság napján való részvételem megakadályozása sérti a szóláshoz, véleménynyilvánításhoz, és gyülekezéshez való alapvető jogomat, melyet nemzetközi, illetve regionális emberi jogi egyezmények védenek, köztük az EU Alapjogi Chartája” – szögezi le az SZNT külügyi megbízottja.

Dabis Attila egyértelművé tette, hogy bizonyosan jogorvoslatért folyamodik a rá rótt jogtalan beutazási tilalom miatt, ugyanakkor leszögezte azt is: folytatni fogja a kisebbségi jogvédelemmel kapcsolatos munkáját, és amint lehetséges, újra visszatér Székelyföldre.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 25., péntek

Csalók hálójában: 95 ezer lejes hitelt vetettek fel egy marosvásárhelyi nővel

Egy 43 éves marosvásárhelyi nőt 95 ezer lejes hitel felvételére vettek rá csalók, akik közintézmény alkalmazottainak adták ki magukat, és azt állították, hogy az áldozat banki adatai veszélybe kerültek. A pénzt végül készpénzben adta át egy férfinak.

Csalók hálójában: 95 ezer lejes hitelt vetettek fel egy marosvásárhelyi nővel
Hirdetés
2026. szeptember 25., péntek

Diákkori büntetése és a MAKOSZ tiltakozása miatt nem támogatja a kötelező egyenruhaviselést az RMDSZ elnöke

Nem ért egyet az RMDSZ az egyenruhaviselés országos szintű kötelezővé tételével – közölte pénteken Kelemen Hunor elnök. A politikus igazat ad a kötelező egyenruhaviselés ellen tiltakozó Romániai Magyar Középiskolások Szövetségének.

Diákkori büntetése és a MAKOSZ tiltakozása miatt nem támogatja a kötelező egyenruhaviselést az RMDSZ elnöke
2026. szeptember 25., péntek

Magnéziumbánya ellen lázad Szeben-Hegyalja: az egészségüket és a térség jövőjét féltik a lakosok

Lakossági ellenállásba ütközött Szeben megyében egy bányászati és feldolgozóipari beruházás. A Mineral Proiect Invest Rt. Resinár közelében nyitna külszíni fejtést, a szerpentinitet pedig Szelistye térségében dolgozná fel magnéziumalapú termékekké.

Magnéziumbánya ellen lázad Szeben-Hegyalja: az egészségüket és a térség jövőjét féltik a lakosok
2026. szeptember 24., csütörtök

Országos botrány kialakulóban az iskolai egyenruha kötelezővé tételéről, tiltakoznak a magyar diákok is

Megosztó kérdésnek bizonyul Romániában az iskolai egyenruha kötelezővé tétele, miután a szenátus már rábólintott a tervezetre, aminek sok pedagógus és szülő nem örül, magyar diákszervezetek pedig tiltakoznak ellene.

Országos botrány kialakulóban az iskolai egyenruha kötelezővé tételéről, tiltakoznak a magyar diákok is
Hirdetés
2026. szeptember 24., csütörtök

„Nagy bravúr” a szórványban: kezdődik a Temesvári Magyar Napok

A még felújítás alatt álló Magyar Ház is hangsúlyos helyszíne a csütörtökön este kezdődő 11. Temesvári Magyar Napoknak. A bánsági magyarság legnagyobb rendezvénysorozatán színes programkínálattal várják az érdeklődőket – mondta Tamás Péter.

„Nagy bravúr” a szórványban: kezdődik a Temesvári Magyar Napok
2026. szeptember 24., csütörtök

Medvék miatt forró a drót: több mint kétszer annyi bejelentés érkezett az egyik székelyföldi megyében

Több mint kétszer annyi bejelentés érkezett idén a 112-es segélyhívó számra lakott területek közelében észlelt medvékről Hargita megyében, mint a múlt év azonos időszakában.

Medvék miatt forró a drót: több mint kétszer annyi bejelentés érkezett az egyik székelyföldi megyében
2026. szeptember 24., csütörtök

Hosszúra nyúlt a lezárás: végre megújulhat Brassó legendásan keskeny utcája

Csaknem egy évvel azután, hogy az épületekről leváló vakolat miatt veszélyessé vált és a város önkormányzata kénytelen volt lezárni, végre megújulhat Brassó egyik nevezetessége, a Zsinór utca.

Hosszúra nyúlt a lezárás: végre megújulhat Brassó legendásan keskeny utcája
Hirdetés
2026. szeptember 24., csütörtök

Sertéshólyagba zárt hagyomány: így készül az uniós oltalmat nyert tekei gyúrt sajt

A tekei üzem egyik helyiségében már az utolsó munkafázisnál tart a gyúrt sajt: a puha sajtmasszát kézzel töltik az előkészített sertéshólyagba, majd a természetes burkot összevarrják. A Beszterce-Naszód megyei Teke tejfeldolgozó üzemében jártunk.

Sertéshólyagba zárt hagyomány: így készül az uniós oltalmat nyert tekei gyúrt sajt
2026. szeptember 23., szerda

Hónapok óta zárva a lippai fürdőtelep ingyenes ásványvízkútja

A már a 16. századtól gyógyhatásairól ismert lippai ásványvizet palackozó vállalat azt állítja, hogy másik kutat használ, így nincs köze a közkút „kiszáradásához”.

Hónapok óta zárva a lippai fürdőtelep ingyenes ásványvízkútja
2026. szeptember 23., szerda

Föld alatti „visszhangterem”: halad a József-tárna fejlesztése Erdély egyetlen látogatható sóbányájában

Halad a fejlesztés Erdély egyetlen működő sóbányájában: egyeztetést tartott Torda polgármestere a József-tárna felújításáról. A 25 milliós eurós uniós, forrásból finanszírozott beruházás tavaly óta fokozottan fontossá vált Erdély turizmusa számára.

Föld alatti „visszhangterem”: halad a József-tárna fejlesztése Erdély egyetlen látogatható sóbányájában
Hirdetés
Hirdetés