Hirdetés

Jó utakat ígérnek a húsvéti locsolóknak

„Húsvétig megpróbáljuk betömni az összes kátyút a Szatmár megyei utakon” – ígéri Csehi Árpád Szabolcs megyei önkormányzati elnök. A napokban aláírt szerződés értelmében a jövőben három útjavításra szakosodott cég végzi a szatmári karbantartásokat.

Végh Balázs

2010. március 23., 08:592010. március 23., 08:59

„Eddig az időjárási viszonyok nem tették lehetővé a javítási munkálatok mihamarabbi elkezdését, de mindhárom vállalat vezetőségével megállapodtunk abban, hogy az ünnepekig megfeszített tempóban fognak dolgozni” – fogalmazott Csehi.

A szerződés aláírását követően Mircea Govor és Adrian Ştef megyei önkormányzati alelnök, valamint Seres János, a Szatmár Megyei Tanács műszaki igazgatója az útjavítási munkálatokra kiírt versenytárgyalás három nyertes vállalatát egy jól meghatározott ütemterv kidolgozására hívta meg a megyeházára. A vezetőség szerint idén 11 millió lejt sikerült útjavításra elkülöníteni a megye évi költségvetéséből, amely meglehetősen kevés, ugyanis ebből az összegből kell megoldaniuk a kátyúzás mellett az út menti zöldövezetek karbantartását, a vízelvezetést és a téli hóeltakarítást is.

Csehi közleményben kért elnézést a megye lakosságától a rossz útviszonyok miatti kellemetlenségekért, valamint a jövőbeni munkálatok okozta akadályokért. A közgyűlés elnöke leszögezte, az elmúlt években kedvező változások történtek az utak állapotát illetően, ugyanis még a válság idején is sikerült teljesíteni az útjavítási munkákat. Bár kevés pénz jut útjavításra Szatmárban, az önkormányzat megpróbálja orvosolni a kritikus állapotban lévő útszakaszok kérdését, így a feltámadás ünnepére megpróbálják újraaszfaltozni a Tasnád–Csány–Tasnádbalázsháza útszakaszt is, ígéri Csehi Árpád Szabolcs.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 11., kedd

Erdély ma új autópálya-szakasszal gazdagodik

Kedden 16 órakor a tervek szerint megnyitják a forgalmat az A3-as észak-erdélyi autópálya Magyarzsombor és Vaskapu közötti 12,24 kilométeres szakaszán.

Erdély ma új autópálya-szakasszal gazdagodik
Hirdetés
2026. augusztus 10., hétfő

„Mintha ködön keresztül vezettem volna” – megszólalt a megtámadott mentő megműtött sofőrje

Sürgősségi műtétje után a Kolozs megyei Récekeresztúron megtámadott mentőautó sofőrje úgy nyilatkozott, „körülbelül kilenc varrat van a szaruhártyáján”. A mentőt TikTok-álhír által felhergelt rongálók támadták meg.

„Mintha ködön keresztül vezettem volna” – megszólalt a megtámadott mentő megműtött sofőrje
2026. augusztus 10., hétfő

Megháromszorozza energiatermelési kapacitását a partiumi hőerőmű

A végéhez közeledik villamos- és hőerőmű (CET Hidrocarburi) átfogó korszerűsítése: a mintegy 100 millió eurós beruházás 95 százalékos készültségnél tart, és október végén indulhat el benne a villamosenergia-termelés.

Megháromszorozza energiatermelési kapacitását a partiumi hőerőmű
2026. augusztus 10., hétfő

Se Untold-jegy, se pénz: harminc károsultja lehet a kolozsvári csalónak

Harminc embert verhetett át hamis Untold-jegyekkel egy 30 éves kolozsvári férfi, akit 24 órára őrizetbe vett a rendőrség. A gyanúsított az év eleje óta kínált eladásra fesztiválbelépőket, a vásárlók azonban hiába fizették ki azok árát.

Se Untold-jegy, se pénz: harminc károsultja lehet a kolozsvári csalónak
Hirdetés
2026. augusztus 10., hétfő

Marad a hőség, 38 fokig is felkúszik a hőmérők higanyszála

Az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) hétfőn meghosszabbította a sárga, vagyis elsőfokú hőségriasztást Krassó-Szörény, Temes, Arad, Bihar, Szatmár, Szilágy és Máramaros megyére.

Marad a hőség, 38 fokig is felkúszik a hőmérők higanyszála
2026. augusztus 10., hétfő

Botrányt okozott, könnygázt vetett be, majd pisztolyt is elsütött egy ügyész, amikor le akarták tartóztatni

Egy ügyészt vasárnap éjszaka 24 órára őrizetbe vettek, mert miután botrányt okozott egy Hunyad megyei vendéglátóhelyen, könnygázt használt és egy pisztolyt is elsütött, amikor a rendőrök megpróbálták lefogni – közölte hétfőn a legfőbb ügyészség.

Botrányt okozott, könnygázt vetett be, majd pisztolyt is elsütött egy ügyész, amikor le akarták tartóztatni
2026. augusztus 10., hétfő

Előzetesbe helyezték a mentőautó támadóit

Harminc napos előzetes letartóztatásba helyeztek egy nőt és hat férfit a Kolozs megyei Récekeresztúron történt mentőautó-személyzet elleni támadás ügyében.

Előzetesbe helyezték a mentőautó támadóit
Hirdetés
2026. augusztus 09., vasárnap

Harminc fok felett: így tároljuk gyógyszereinket nyáron

A napokon át tartó kánikula idején sok lakásban éjszakára sem csökken 25–30 Celsius-fok alá a hőmérséklet, miközben a házi patikában ott sorakoznak a tabletták, kapszulák, szemcseppek vagy éppen az inzulin.

Harminc fok felett: így tároljuk gyógyszereinket nyáron
2026. augusztus 09., vasárnap

Kitart a hőség, még néhány napig bírni kell

Az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) vasárnap sárga jelzésű, hétfő 10 órától kedd 10 óráig érvényes hőségriasztást adott ki Krassó-Szörény, Temes, Arad, Bihar, Szatmár, Szilágy és Máramaros megyére.

Kitart a hőség, még néhány napig bírni kell
Kitart a hőség, még néhány napig bírni kell
2026. augusztus 09., vasárnap

Kitart a hőség, még néhány napig bírni kell

2026. augusztus 09., vasárnap

TikTokon terjesztett rémhír miatt támadtak mentősökre egy erdélyi településen

Kövekkel, botokkal és fejszékkel támadtak a Kolozs megyei Récekeresztúron (Recea-Cristur) feldühödött falusiak egy mentőautóra az úgynevezett „fekete mentőről” szóló rémhírek hatására, súlyos szemsérülést okozva a jármű vezetőjének.

TikTokon terjesztett rémhír miatt támadtak mentősökre egy erdélyi településen
Hirdetés
Hirdetés