Hirdetés

Ittasan, jogosítvány nélkül, hamis rendszámmal: őrizetben egy szilágysági férfi

ittas

Három bűncselekményt is kiderítettek az ittasan vezető Szilágy megyei gépkocsivezető esetében – Képünk illusztráció

Fotó: Orbán Orsolya

Három bűncselekmény elkövetésével gyanúsítják azt a krasznahorváti férfit, akit a krasznai rendőrőrs egyenruhásai vasárnap délután 24 órára őrizetbe vettek. Az egyik vád ellene, hogy ittasan vezetett.

Krónika

2025. december 22., 20:472025. december 22., 20:47

2025. december 22., 20:482025. december 22., 20:48

A Szilágy Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóosztályának tájékoztatása szerint a krasznai rendőrök vasárnap délután, 13 óra körül állítottak meg közúti ellenőrzés céljából egy 55 éves, krasznahorváti gépkocsivezetőt.

Az ellenőrzések során megállapították, hogy a járműre felszerelt rendszámtáblák egy másik gépkocsihoz tartoztak, amelyet a nyilvántartás szerint már kivontak a forgalomból. A rendőrök azt is megállapították, hogy

Hirdetés

a férfi vezetői engedélyét közúti szabálytalanságok miatt korábban felfüggesztették, így nem volt jogosult gépjárművet vezetni a közutakon.

A gépkocsi vezetőjét alkoholszondával is megvizsgálták, amely 0,90 mg/l tiszta alkoholt mutatott ki a kilélegzett levegőben. A férfit ezt követően egészségügyi intézménybe szállították biológiai minták levétele céljából, az alkoholszint pontos megállapítása érdekében.

A gyanúsított ellen bűnvádi eljárás indult, három bűncselekmény elkövetésével vádolják,

az ügyben a bíróság többéves, letöltendő szabadságvesztésről is dönthet.

korábban írtuk

Vége a „megússza pénzbírsággal” korszaknak – Szigorodnak a közúti bűncselekmények büntetései
Vége a „megússza pénzbírsággal” korszaknak – Szigorodnak a közúti bűncselekmények büntetései

A korábbi gyakorlattól eltérően a bíróságok egyre több olyan gépkocsivezetőt ítélnek letöltendő szabadságvesztésre, akik felfüggesztett vagy bevont jogosítvánnyal, illetve ittas állapotban ülnek volánhoz.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 14., szerda

Dominic Fritz után a csapata is célkeresztbe került: 68 millió lej miatt vizsgálódik a DNA

Hivatali visszaélés gyanújával indított büntetőeljárást a korrupcióellenes ügyészség (DNA) a temesvári polgármesteri hivatal vezetését érintően.

Dominic Fritz után a csapata is célkeresztbe került: 68 millió lej miatt vizsgálódik a DNA
Hirdetés
2026. október 14., szerda

Megerősítette az ítélőtábla a halmi határrendészek előzetes letartóztatását

A Nagyváradi Ítélőtábla kedd este elutasította a halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügy nyolc gyanúsítottjának fellebbezését. A bíróság jogerős végzéssel fenntartotta a határrendészek korábban elrendelt, harmincnapos előzetes letartóztatását.

Megerősítette az ítélőtábla a halmi határrendészek előzetes letartóztatását
2026. október 14., szerda

Czárán Gyula nevéhez köthető újabb barlangot tettek látogathatóvá

A Malom-barlang eddig nem szerepelt a kirándulók számára ajánlott útvonalak között, mostantól azonban kiépített ösvényen érhető el.

Czárán Gyula nevéhez köthető újabb barlangot tettek látogathatóvá
2026. október 13., kedd

Egy évet sem tartott, hámlik a burkolat az új ferdekábeles hídon

Alig kilenc hónappal a megnyitása után már javításra szorul az aradi ferdekábeles híd, amelynek az építése 165 millió lejbe került. A gyalogos- és kerékpárforgalomnak fenntartott sávban már hámlik a burkolat.

Egy évet sem tartott, hámlik a burkolat az új ferdekábeles hídon
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Papíron vásároltak, a valóságban adót spóroltak: nagyszabású razzia Bihar megyében

Több mint 737 ezer lejes adócsalás miatt tartottak öt házkutatást Bihar és Hunyad megyében. A nyomozók szerint egy 60 éves nagyváradi férfi által irányított vállalat éveken keresztül fiktív beszerzésekkel csökkenthette adófizetési kötelezettségeit.

Papíron vásároltak, a valóságban adót spóroltak: nagyszabású razzia Bihar megyében
2026. október 13., kedd

Nem volt túl élénk az érdeklődés a nagyváradi villamosvasút szerelvényeire kiírt pályázaton

Nem lesz nehéz dolga a nagyváradi vasútvillamos-projekt szerelvényeinek beszerzésére kiírt pályázat bírólóbizottságnak.

Nem volt túl élénk az érdeklődés a nagyváradi villamosvasút szerelvényeire kiírt pályázaton
2026. október 13., kedd

Öt év után lezárta a DNA a Soós Zoltánt érintő egyik eljárást

Az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) öt év után lezárta a Soós Zoltán marosvásárhelyi polgármestert és több városházi kollégáját érintő eljárást.

Öt év után lezárta a DNA a Soós Zoltánt érintő egyik eljárást
Hirdetés
2026. október 12., hétfő

Jól haladnak a munkálatok a Székelyföldet érintő sztrádaszakaszon

Több mint 300 munkás és 245 munkagép dolgozik a Marosvásárhely-Târgu Neamț (A8) autópálya Gyergyóalfalu-Ditró szakaszán – közölte hétfőn az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR).

Jól haladnak a munkálatok a Székelyföldet érintő sztrádaszakaszon
2026. október 12., hétfő

Tovább késik a turistamágnesnek számító erdélyi vár felújítása

Mindössze 2029-ben nyílhat meg újra a látogatók előtt a Brassó megye egyik turistamágnesének számító barcarozsnyói vár.

Tovább késik a turistamágnesnek számító erdélyi vár felújítása
2026. október 12., hétfő

Újabb határrendészek buktak le a halmi korrupciós botrányban

Újabb két határrendészt vettek őrizetbe a Szatmár megyei halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügyben. Egyiküket 30 napos előzetes letartóztatásba helyezték, miután felmerült a gyanú, hogy megpróbálta akadályozni az ügyészség nyomozását.

Újabb határrendészek buktak le a halmi korrupciós botrányban
Hirdetés
Hirdetés