
Fotó: Haáz Vince
Az iskolabuszból kiszálló 8 éves gyermeket ütött el kedden egy haszonjármű a Beszterce-Naszód megyei Kormája (Cormaia) településen – közölte a megyei rendőr-főkapitányság.
2024. április 16., 16:252024. április 16., 16:25
Az oláhszentgyörgyi (Sângeorz-Băi) rendőröket kedden dél körül riasztották a kormájai balesethez.
A teherautó, de az iskolabusz 65 éves sofőrjét is megszondáztatták a rendőrök, de az eredmény mindkettőjük esetében negatív volt. A fiúcskát kórházba szállították kivizsgálásra.
Camelia Strungari, a besztercei megyei sürgősségi kórház szóvivője szerint a páciens együttműködő és állapota stabil, többek között CT-vizsgálatnak is alávetik. A rendőrség tovább vizsgálja a baleset körülményeit, és büntetőeljárást indított gondatlanságból elkövetett testi sértés miatt.

Románia európai éllovas a halálos balesetek számát tekintve. Az utóbbi években csökkent ugyan a súlyos balesetek száma, de a statisztikák továbbra is aggasztóak. Daniel Fădur közlekedésbiztonsági szakemberrel kerestünk magyarázatot a lesújtó adatokra.

Új közúti jelzőtábla jelenhet meg a romániai utakon, és egy új útburkolati jel bevezetését is tervezi a belügyminisztérium a balesetek megfékezése érdekében.
Rátámadtak egy testnevelő tanárra egy ötödik osztályos tanuló szülei szerdán Temesváron, miután a pedagógus rendreutasította gyermeküket a tanórai viselkedése miatt.
Nemzetközi turisztikai sikertörténetként népszerűsítik a Via Transilvanicát, miközben az útvonalon évek óta gondot jelentenek az agresszív pásztorkutyák, amelyek miatt maguk a szervezők is hatósági segítséget kértek korábban.
Hivatali visszaélés gyanújával indított büntetőeljárást a korrupcióellenes ügyészség (DNA) a temesvári polgármesteri hivatal vezetését érintően.
A Nagyváradi Ítélőtábla kedd este elutasította a halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügy nyolc gyanúsítottjának fellebbezését. A bíróság jogerős végzéssel fenntartotta a határrendészek korábban elrendelt, harmincnapos előzetes letartóztatását.
A Malom-barlang eddig nem szerepelt a kirándulók számára ajánlott útvonalak között, mostantól azonban kiépített ösvényen érhető el.
Alig kilenc hónappal a megnyitása után már javításra szorul az aradi ferdekábeles híd, amelynek az építése 165 millió lejbe került. A gyalogos- és kerékpárforgalomnak fenntartott sávban már hámlik a burkolat.
Több mint 737 ezer lejes adócsalás miatt tartottak öt házkutatást Bihar és Hunyad megyében. A nyomozók szerint egy 60 éves nagyváradi férfi által irányított vállalat éveken keresztül fiktív beszerzésekkel csökkenthette adófizetési kötelezettségeit.
Nem lesz nehéz dolga a nagyváradi vasútvillamos-projekt szerelvényeinek beszerzésére kiírt pályázat bírólóbizottságnak.
Az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) öt év után lezárta a Soós Zoltán marosvásárhelyi polgármestert és több városházi kollégáját érintő eljárást.
Több mint 300 munkás és 245 munkagép dolgozik a Marosvásárhely-Târgu Neamț (A8) autópálya Gyergyóalfalu-Ditró szakaszán – közölte hétfőn az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR).
szóljon hozzá!