
Az önkéntességet fejlesztené a háromszéki Turulmadár Ifjúsági Iroda projektje, az internetes platformon keresztül egymásra találhatnak az önkéntesek és a civil szervezetek.
2016. május 10., 12:222016. május 10., 12:22
2016. május 10., 18:552016. május 10., 18:55
Furus Levente, az iroda vezetője hétfői sajtótájékoztatóján elmondta, a Norvég Civil Alapnál pályáztak, és 39 ezer euró támogatást nyertek – ebből hozták létre a www.platz.ro platformot, ahol ingyen regisztrálhatnak a civil szervezetek és a potenciális önkéntesek, és egymásra találhatnak.
A honlapot néhány napja indították, és már tíz civil szervezet jelentkezett be: különböző projektjeik lebonyolítására összesen 55 önkéntest keresnek. Mint Furus is emlékeztetett, Romániában a lakosság mindössze 14 százaléka önkénteskedik, miközben a példaértékűnek számító Norvégiában 80 százalékos az önkénteskedők aránya. „A romániai arányt is legalább 30-40 százalékra kellene feltornázni” – szögezte le.
Az irodavezető egyúttal felvázolta a romániai önkéntes profilját: általában felsőfokú végzettséggel rendelkezik, középkategóriás fizetése van, és jól szituált közegből érkezik. Furus Levente rámutatott, működik ugyan már egy országos civil platform, ám az általuk kezdeményezett oldalnak az az előnye, hogy az önkéntesórákról pontos kimutatást készítenek, és arra törekednek, hogy ezeket a közeljövőben különböző kedvezményekre lehessen váltani. Jelenleg arra keresnek partnereket, hogy ilyen kedvezménycsomagokat állítsanak össze.
Az Önkéntes közösség projekt keretében működtetik a Berde Mózsa-kört is négy településen: Sepsiszentgyörgyön, Kökösben, Bibarcfalván és Cófalván hetente egy alkalommal csonka családban vagy nehéz körülmények között élő, árva gyerekeknek tartanak délutáni foglalkozást. Tizenöt önkénteskedő szakképzett pedagógus több mint száz gyerekkel foglalkozik. A projektben az elmúlt egy év alatt 2500 önkéntes órát regisztráltak.
Idén először háromnaposra bővül a Bethlenszentmiklósi Magyar Napok, amelyet augusztus 27–29. között ötödik alkalommal szerveznek meg.
A TikTok törölte a gyerekeket elrabló mentőautókról szóló összeesküvés-elméletet terjesztő 90 videót az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi bejelentése nyomán – jelentette be csütörtökön a hatóság.
A kolozsvári nemzetközi repülőtér az elmúlt időszakban két rekordot is megdöntött.
Szabadlábon védekezhet az a sofőr, aki kedd este Brassó belvárosában a járdára hajtva három turistát gázolt el – közölte a brassói ügyészség.
Huszadik éve lépi át a magyar–román határt a Debreceni Virágkarnevál négy kocsija, melyek augusztus 21–22-én Nagyváradon, a dél-bihari szórvány több településén és Nagyszalontán lesznek láthatók.
Jó hír a Székelyföldön élők számára is: újabb járatokkal bővül a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér külföldi járatainak a száma.
Tizenegy évvel ezelőtt még emberéletet mentett az a férfi, aki kedden este halálra gázolt két embert Brassóban.
Két személy életét vesztette kedd este, miután egy személygépkocsi járdán tartózkodó gyalogosokba hajtott Brassóban – közölte a Brassó megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).
Radu Miruță a Kolozsvár és Nagyvárad közötti vasútvonal felújítására irányuló beruházással kapcsolatban kijelentette: tárgyalások folynak az EB képviselőivel arról, hogy egyes szakaszokon egy ideig dízelmozdonyok közlekedjenek villamosmozdonyok helyett.
Nem tükrözik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) álláspontját Toró T. Tibornak a Tusványosról tett kijelentései – közölte kedden Tőkés László.
szóljon hozzá!