
Ritka jelenség. A Brassó és Segesvár között közlekedő vonat 78 perccel érkezett korábban a menetrendben megszabott időpontnál
Fotó: Orbán Orsolya
Miközben a román vasút kapcsán az elavult vágányos és gördülőállomány miatt a többségnek elsősorban a kritikán aluli szolgáltatások és a hatalmas késések jutnak eszébe, történnek pozitív dolgok is.
2026. január 09., 12:012026. január 09., 12:01
Kiderült ugyanis, hogy idén január elsején egy vonat több mint egy órával a menetrendben megszabott érzékezi idő előtt futott be a célállomásra.
A Brassóból 12 óra 28 perckor induló vonatnak 16 óra 41-kor kellett volna befutnia a segesvári állomásra, ám jóval korábban érkezett, ami annyit jelent, hogy kevesebb mint három óra alatt tette meg a 128 kilométeres távot – legutóbb 15 éve telt ennyibe az utazási idő.
A szerelvény azon utasai, akik Segesvárig utaztak, ezzel jól jártak, ám akik tovább mentek, azoknak ki kellett várniuk a menetrendben rögzített indulási időpontot.
A csodaszámba menő jelenség hátterében ugyanakkor egyáltalán nem csoda áll: mivel a Brassó és Segesvár közötti szakaszon éppen felújítási munkálatok zajlanak, amelyek nyomán elvileg másfél órásra csökken majd az utazási idő, de még nem ez érezteti a hatását.
Eddig ugyanis még csupán egy hat kilométeres szakasz újult meg.
A Club Feroviar című szakportálnak egy, a vasúttársaság infrastruktúrával foglalkozó részlegénél tevékenykedő forrás elmondta: a titok nyitja a menetidő megállapításában keresendő.
Ha viszont nincsenek pályaakadályok, a vonatvezető pedig jó a szakmájában, akkor lehetségessé válik, hogy jóval korábban érkezzen meg a vonat, mint ahogy az a jócskán bőre szabott menetrendben szerepel.
A jelentkezők közel harmada nem jutott tovább az iskolaigazgatói versenyvizsga első próbáján. Egy kolozsvári iskolaigazgató a feladatsor mellett az elhúzódó vizsgafolyamatot és az intézményvezetők megbecsültségének hiányát is kifogásolja.
Eljuttatta a Krónikának a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium csütörtökön a Tarr Zoltán miniszter vezette küldöttség négynapos erdélyi körútjának programját.
Hatósági felügyelet alatt van és a bíróság jóváhagyását várja az ügyészség által felajánlott vádalkura Kócza István, Érbogyoszló – tisztségéből felfüggesztett – polgármestere, aki nem tagadja bűnösségét, de kitart amellett, hogy csapdába csalták.
A kolozsvári metró továbbra is szerepel az európai finanszírozási tervekben, azonban a projekt felvétele a finanszírozási programba önmagában még nem garantálja, hogy minden szükséges összeg rendelkezésre is fog állni – figyelmeztetett Horațiu Cosma.
Egyre gyakrabban vet be helikoptereket a román rendőrség a szabálytalankodó gépjárművezetők kiszűrésére. Október első felében Maros, Kolozs és Arad megyében is tartottak légi támogatással közlekedésrendészeti ellenőrzéseket.
Újabb részletek derültek ki a Szeben megyei Resinár közelében tervezett szerpentinitbánya engedélyezéséről. A bányászati hatóság szerint a vállalat egyelőre kizárólag kőzetkitermelésre és elsődleges feldolgozásra kapott koncessziós engedélyt.
Október 15-e, a fehér bot nemzetközi napja alkalmat ad arra, hogy nagyobb figyelem irányuljon a vak és gyengénlátó emberek helyzetére, az önálló életvitel és az esélyegyenlőség kérdésére.
A korrupcióellenes ügyészség (DNA) nagyváradi területi szolgálata szerdán újabb öt gyanúsított őrizetbe vételét jelentette be a halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügyben. Az intézkedésekre egy nappal korábban, kedden került sor Halmiban.
Egy testnevelésórán elhangzott tanári figyelmeztetésből erőszakos incidens lett szerdán Temesváron. Az ötödik osztályos diák hazament, majd szüleivel és bátyjával tért vissza az iskolába, ahol bántalmazták a pedagógust. Rendőrségi beavatkozás történt.
Többnapos körútra érkezik Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter csütörtökön Erdélybe, ahol RMDSZ-es politikusokkal, egyházi vezetőkkel, valamint a kulturális élet és a civil szféra képviselőivel találkozik.
szóljon hozzá!