Hirdetés

Ikonikus sztárfellépőket, magyar szentről szóló musicalt és számos gyerekprogramot kínál az idei Szent László Napok Nagyváradon

A határtalanság jegyében. Június utolsó hetében idén is a nagyváradi várban rendezik meg a Szent László Napokat •  Fotó: Facebook/Szent László Napok

A határtalanság jegyében. Június utolsó hetében idén is a nagyváradi várban rendezik meg a Szent László Napokat

Fotó: Facebook/Szent László Napok

Határtalan fesztivál – ezzel a mottóval szervezik meg idén június 24–30. között a 12. Szent László Napokat Nagyváradon.

Krónika

2024. június 13., 10:282024. június 13., 10:28

A kulturális fesztiválon olyan sztárok lépnek majd színpadra, mint Deák Bill Gyula, a Kowalsky meg a Vega, Zorán, de lesz ABBA Tribute Show, és felcsendülnek Máté Péter és Cserháti Zsuzsa slágerei is. És

immár hagyományosan, számos program és koncert várja a legkisebbeket is

Hirdetés

– derül ki a fesztivál sajtóirodája által a Krónikához pénteken eljuttatott közleményből.

A Szigligeti Színházban június 24-én, hétfőn 19 órától zajló nyitógálán a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttest láthatja a nagyváradi közönség, a csíkszeredaiak a Boldogasszony tenyerén című előadásukat hozzák el nekünk. A nyitógálára a belépés ingyenes, de meghívó igényléséhez kötött. A meghívókat a Szent László Egyesület székhelyén (Nagyvárad, Kálvin János utca 1. szám) lehet igényelni június 17-étől, hétfőtől, munkanapokon 10.00–18.00 óra között.

A Kecskeméti Katona József Színház Az Ég tartja a Földet – Erzsébet, a szerelem szentje című musical előadását hozza el a nagyváradi közönségnek a Szent László Napokra.

Az előadást június 28-án, pénteken 18 órától a Szigligeti Színházban láthatják az érdeklődők egy jelképes, 5 lejes belépő fejében, amelyet a Szent László Egyesület székhelyén lehet igényelni június 19-étől, szerdától munkanapokon 10.00–18.00 óra között.

A Szent László Napok legtöbb eseményének helyszíne különben ezúttal is a nagyváradi vár lesz, ahol

olyan sztárok lépnek majd színpadra, mint Deák Bill Gyula, a Kowalsky meg a Vega, Zorán, de lesz ABBA Tribute Show, és felcsendülnek Máté Péter és Cserháti Zsuzsa slágerei is.

Zenekarával, a Fényerővel érkezik a fesztivál színpadára Molnár Levente világhírű operaénekes.

A gyermekeket számos izgalmas kaland mellett Tompeti és Barátai várják, Mosó Masa mosodája címmel pedig a Veronaki zenél a legkisebbeknek, illetve a nosztalgiázni vágyó „nagyobbaknak”.

Természetesen

lesznek kiállítások, zenei események, könyvbemutatók, nem maradhat el a Szent László-napi sokadalom és vásár, a Nagyváradról elszármazottak találkozója, a hagyományos biciklizés Szent Lászlótól Szent Lászlóig, hungarikumokkal lehet ismerkedni és több színházi előadásra is várják a nagyérdeműt.

A szervezők azt ígérik, a részletes programot hamarosan nyilvánosságra hozzák. Addig isrdemes követni a Szent László Napok honlapját (www.szentlaszlonapok.ro), valamint Facebook- és Instagram-oldalát.

A 12. Szent László Napok főtámogató intézményei a Nemzeti Kulturális Alap, a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt., a MOL–Új Európa Alapítvány, a Bihar Megyei Tanács és Nagyvárad polgármesteri hivatala.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 15., csütörtök

Őrizetbe vették Temesváron a tornatanárt bántalmazó családot

Egy testnevelésórán elhangzott tanári figyelmeztetésből erőszakos incidens lett szerdán Temesváron. Az ötödik osztályos diák hazament, majd szüleivel és bátyjával tért vissza az iskolába, ahol bántalmazták a pedagógust. Rendőrségi beavatkozás történt.

Őrizetbe vették Temesváron a tornatanárt bántalmazó családot
Hirdetés
2026. október 15., csütörtök

Többnapos körúton igyekszik építeni a Tisza kapcsolatait Erdélyben Tarr Zoltán miniszter

Többnapos körútra érkezik Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter csütörtökön Erdélybe, ahol RMDSZ-es politikusokkal, egyházi vezetőkkel, valamint a kulturális élet és a civil szféra képviselőivel találkozik.

Többnapos körúton igyekszik építeni a Tisza kapcsolatait Erdélyben Tarr Zoltán miniszter
2026. október 14., szerda

Rászólt a gyerekre a tornatanár, mire a szülők megtámadták a pedagógust

Rátámadtak egy testnevelő tanárra egy ötödik osztályos tanuló szülei szerdán Temesváron, miután a pedagógus rendreutasította gyermeküket a tanórai viselkedése miatt.

Rászólt a gyerekre a tornatanár, mire a szülők megtámadták a pedagógust
2026. október 14., szerda

A Via Transilvanicát világszerte népszerűsítik, közben a turistákat kutyatámadásokra készítik fel

Nemzetközi turisztikai sikertörténetként népszerűsítik a Via Transilvanicát, miközben az útvonalon évek óta gondot jelentenek az agresszív pásztorkutyák, amelyek miatt maguk a szervezők is hatósági segítséget kértek korábban.

A Via Transilvanicát világszerte népszerűsítik, közben a turistákat kutyatámadásokra készítik fel
Hirdetés
2026. október 14., szerda

Dominic Fritz után a csapata is célkeresztbe került: 68 millió lej miatt vizsgálódik a DNA

Hivatali visszaélés gyanújával indított büntetőeljárást a korrupcióellenes ügyészség (DNA) a temesvári polgármesteri hivatal vezetését érintően.

Dominic Fritz után a csapata is célkeresztbe került: 68 millió lej miatt vizsgálódik a DNA
2026. október 14., szerda

Megerősítette az ítélőtábla a halmi határrendészek előzetes letartóztatását

A Nagyváradi Ítélőtábla kedd este elutasította a halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügy nyolc gyanúsítottjának fellebbezését. A bíróság jogerős végzéssel fenntartotta a határrendészek korábban elrendelt, harmincnapos előzetes letartóztatását.

Megerősítette az ítélőtábla a halmi határrendészek előzetes letartóztatását
2026. október 14., szerda

Czárán Gyula nevéhez köthető újabb barlangot tettek látogathatóvá

A Malom-barlang eddig nem szerepelt a kirándulók számára ajánlott útvonalak között, mostantól azonban kiépített ösvényen érhető el.

Czárán Gyula nevéhez köthető újabb barlangot tettek látogathatóvá
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Egy évet sem tartott, hámlik a burkolat az új ferdekábeles hídon

Alig kilenc hónappal a megnyitása után már javításra szorul az aradi ferdekábeles híd, amelynek az építése 165 millió lejbe került. A gyalogos- és kerékpárforgalomnak fenntartott sávban már hámlik a burkolat.

Egy évet sem tartott, hámlik a burkolat az új ferdekábeles hídon
2026. október 13., kedd

Papíron vásároltak, a valóságban adót spóroltak: nagyszabású razzia Bihar megyében

Több mint 737 ezer lejes adócsalás miatt tartottak öt házkutatást Bihar és Hunyad megyében. A nyomozók szerint egy 60 éves nagyváradi férfi által irányított vállalat éveken keresztül fiktív beszerzésekkel csökkenthette adófizetési kötelezettségeit.

Papíron vásároltak, a valóságban adót spóroltak: nagyszabású razzia Bihar megyében
2026. október 13., kedd

Nem volt túl élénk az érdeklődés a nagyváradi villamosvasút szerelvényeire kiírt pályázaton

Nem lesz nehéz dolga a nagyváradi vasútvillamos-projekt szerelvényeinek beszerzésére kiírt pályázat bírólóbizottságnak.

Nem volt túl élénk az érdeklődés a nagyváradi villamosvasút szerelvényeire kiírt pályázaton
Hirdetés
Hirdetés