
A Bihar megyei tanács elnöki tisztsége is tét a május 4-i időközi helyhatósági választásokon
Fotó: Bihar Megyei Tanács
A Bihar megyei magyar politikai szervezetek még nem döntötték el, hogy állítanak-e megyeitanácselnök-jelöltet az időközi választáson, míg Szilágy megyében az RMDSZ – az eddigi jó együttműködés folytatásában bízva – a Szociáldemokrata Párt (PSD) polgármesterjelöltjét támogatja Zilahon, ahol az Erdélyi Magyar Szövetség (EMSZ) nem indul. Az időközi helyhatósági választásokat május 4-én, a megismételt elnökválasztás első fordulójával egy időben tartják.
2025. április 08., 20:582025. április 08., 20:58
Korábban megírtuk, hogy a megismételt elnökválasztás május 4-i első fordulójának napján időközi helyhatósági választásokat is tartanak: 14 megye 19 településén szerveznek polgármester-, Bihar megyében pedig megyeitanácselnök-választást. A jelöléseket a polgármesteri tisztségekre április 8-tól, azaz keddtől, a megyei tanácselnöki tisztségre pedig április 9-től, szerdától lehet benyújtani – a határidő április 14.
Mint köztudomású, Bihar megyében a korábbi nemzeti liberális párti (PNL) önkormányzati elnök, Ilie Bolojan szenátori mandátumot szerzett a tavaly december 1-jei parlamenti választásokon, ezért lemondott a tanácselnöki tisztségről, és az így megüresedett posztra kellett új választást kiírni (Bolojant utóbb a felsőház elnökének is megválasztották, így miután február 12-én Klaus Iohannis államfő lemondott, Bolojan lett az ügyvivő államelnök).
A 2024-es helyhatósági választásokon Cseke Attila megyei RMDSZ-elnök (a közigazgatásért, közmunkálatokért és fejlesztésért felelős jelenlegi miniszter) személyében volt megyeitanácselnök-jelöltje a tulipános szövetségnek, de hogy a május 4-i voksoláson is lesz-e, arról még nem született döntés.
Mint mondta, a döntéshozatalnál figyelembe kell majd venni az esélyeket, és azt, hogy a megyei közgyűlésben „már kialakult egy többség”. Az elnökkel együtt 35 tagú testületben tavaly 18 mandátumot szerzett a PNL, 7-7-et az RMDSZ és a PSD, és 2-t a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR). Szabó Ödön szerint javult a helyzet abból a szempontból, hogy eggyel több képviselőt juttatott be az RMDSZ, mint négy évvel korábban. Egyébként a tavaly június helyhatósági megmérettetésen a megyei tanácselnöki tisztségre pályázó jelöltek közül Ilie Bolojan (PNL) a szavazatok 57 százalékának begyűjtésével nyert, Cseke Attila (RMDSZ) 19 százalékot, Aurel Mohan (PSD) 15,5 százalékot, Ciprian Blejan (AUR) 4 százalékot kapott.
A nemzeti liberális Mircea Mălan már korábban bejelentette, hogy megpályázza a Bihar megyei tanácselnöki tisztséget – amelyet jelenleg is őt tölt be átmeneti jelleggel. Mălan szerint az országos koalíciós partnerek, a PSD és az RMDSZ megyei szervezeteinek vezetői a támogatásukról biztosították, pontosabban arról, hogy nem konkurálnak majd vele. Az Ebihoreanul.ro portál keddi cikke szerint Mălan úgy nyilatkozott: a szociáldemokraták kijelentették, hogy nem állítanak jelöltet, míg
Mircea Mălanon kívül feltehetően az AUR megyei szervezetének elnöke, Ciprian Blejan indul még a tanácselnök-választáson.
Zilahon azért tartanak időközi polgármesterválasztást, mert Ionel Ciuntot, a szilágysági megyeszékhely PSD-s elöljáróját tavaly parlamenti képviselővé választották, ezért lemondott a városvezetői tisztségről. Az RMDSZ megyei vezetősége úgy döntött, hogy az időközi helyhatósági választáson nem indít saját jelöltet, hanem a PSD polgármesterjelöltjét támogatja. Seres Dénes Szilágy megyei RMDSZ-elnök, parlamenti képviselő szerint ezért nem támasztottak külön feltételt, hanem az eddigi jó együttműködés alapján, illetve annak folytatása érdekében döntöttek úgy, hogy a szociáldemokraták mögé sorakoznak fel.
A PSD zilahi polgármesterjelöltje Florin Florian mérnök, az építkezési felügyelőség volt munkatársa, korábbi prefektus és alprefektus. A PNL az RMDSZ-hez hasonlóan nem állít jelöltet, viszont megpályázza a tisztséget az AUR és a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) jelöltje, valamint több független induló. Az 52 ezer lakosú szilágysági megyeszékhelyen különben a népesség 12 százaléka (6100) magyar nemzetiségű, így nincs esélye megszerezni a polgármesteri tisztséget.

Időközi polgármester-választást tartanak Zilahon május 4-én. Az RMDSZ-es alpolgármester szerint továbbra is a PSD jelöltje esélyes a tisztség megszerzésére, a magyar alakulat helyi szinten jól együttműködik a szociáldemokratákkal.
Az RMDSZ ellenzékének számító (legalábbis Biharban) Erdélyi Magyar Szövetség (EMSZ) sem döntötte még el, hogy indít-e jelöltet a megyei tanácselnöki tisztségért. Csomortányi István, az EMSZ elnökhelyettese a Krónikának kedden azt mondta, hogy várhatóan április 10-én meghozzák a döntést a kérdésben. Tovább nem halogathatják, mert a támogatói aláírásokat is össze kell gyűjteni április 14-ig, ha mégis lesz jelöltjük.
Zilahon az EMSZ sem indít polgármesterjelöltet, Csomortányi szerint nem is lenne esélye, de amúgy a szövetségnek a városban nincs is jelenleg működő tagszervezete, még ha a megye néhány településén vannak is helyi EMSZ-szervezetek.
Erdélyben és a Partiumban az alábbi helyszíneken tartanak időközi helyhatósági választásokat május 4-én:
Tanácselnök-választás
Polgármesterválasztás
Emil Boc polgármester hivatalosan is felszólította a kolozsvári metró kivitelezőjét a felhalmozódott késések behozására, valamint a projekt következő szakaszaira vonatkozó egyértelmű ütemterv bemutatására.
Vesztegetés elfogadásának gyanújával indított büntetőeljárást négy nagylaki határrendész ellen a ügyészség: a nyomozók szerint pénzt fogadhattak el azért, hogy beengedjék Magyarországról Romániába az illegális sertényszállítmányokat.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Hozzáláttak a Tordát Szászsebessel összekötő A10-es autópálya múlt héten lezárt, hosszú évek óta problémás szakaszának javításához.
Kórházba került egy 13 éves Kolozs megyei diák, miután egy osztálytársa késsel támadt rá. Az áldozat eleinte nem is akarta elmondani a tanároknak, hogy késelés történt, azt állította, hogy egy törött üveg vágta meg.
A romániai kisebbségvédelmi törvényalkotás és a meglévő jogszabályok alkalmazása terén tapasztalt hiányosságokra hívta fel az Európa Tanács Regionális és Kisebbségi Nyelvek Európai Chartája szakértői testületének figyelmét az RMDSZ.
Hét építőipari cégen keresztül kerülhette meg az adófizetést egy 45 éves Bihar megyei férfi, aki a gyanú szerint éveken át fiktív beszerzésekkel és vállalkozások szándékos fizetésképtelenné tételével trükközött.
„Kövessétek a magyar diákok példáját!” – ezt írta röplapjára 1956 novemberében a tizennyolc éves bukaresti joghallgató, Eugenia Florescu, aki a magyar forradalommal szolidáris diáktüntetést próbált szervezni. A Securitate még aznap éjjel letartóztatta.
Az RMDSZ jövőjéről, a politikai szervezet megújulásának szükségességéről és az erdélyi magyar parlamenti képviselet veszélyeztetettségéről indított vitát Facebook-oldalán Csoma Botond, az RMDSZ parlamenti képviselője és szóvivője.
A képviselőház elutasította a Románok Egyesüléséért Szövetségnek (AUR) a székelyföldi Bálványosfürdő nevének elrománosítására tett kísérletét. Így – egyelőre – biztos nem lesz Bálványosból Bălvăniș, még a román nyelvű hivatalos iratokban sem.
szóljon hozzá!