
Nagy mennyiségű kábítószert találtak a hollandok autójában
Fotó: Arad Megyei Rendőr-főkapitányság
Elfogtak két holland kábítószer-kereskedőt a rendőrök a dél-erdélyi (A1-es) autópálya Arad megyei szakaszán. A két férfit őrizetbe vették, a náluk lévő több mint öt kilogramm kábítószert lefoglalták.
2025. május 28., 16:432025. május 28., 16:43
A nagylaki határrendészek az autópálya-rendőrséggel és a szervezett bűnözés elleni ügyosztály nyomozóival közösen kedden állították meg az autót, amiben a 35 és 54 éves férfiak utaztak, mert „fülest” kaptak, hogy kábítószert szállítanak – számolt be szerdai közleményében az Arad Megyei Rendőr-főkapitányság.
A kábítószert a kesztyűtartóba, illetve két sporttáskában a ruhák közé rejtették.
A rajtaütést megelőző nap a rendőrök egy héttagú drogkereskedő bandát számoltak fel Aradon, összesen 22 helyszínen tartottak házkutatásokat, melyek során hasonló kábítószereket foglaltak le – azt azonban nem közölték, hogy a két hollandnak köze lehetett-e az aradi bűnbandához. A rendőrség az őrizetbe vett két férfit átadta az ügyészségnek azzal a javaslattal, hogy helyezzék őket 30 napos előzetes letartóztatásba.
Három cégcsoport pályázik Erdély látványossága, a fogarasi vár újabb felújítási munkálatainak elvégzésére.
A bukaresti kormány pénteki határozatával felmentette tisztségéből Buzás-Fekete Mária Kolozs megyei alprefektust – közölte a kabinet.
Megkezdődnek a külhoni magyar gyermekek és fiatalok nevelési, oktatási, valamint tankönyv- és taneszköz-támogatásainak, továbbá a hallgatói támogatások kifizetései – közölte a budapesti Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium.
Minősített emberölés miatt vádat emeltek egy 52 éves, jelenleg előzetes letartóztatásban lévő férfi ellen, aki a vád szerint halálra késelt egy 22 éves fiatalt egy Málnás közelében lévő erdőben – közölte a Kovászna megyei ügyészség.
A magyar kormány 110 millió forintos támogatással járul hozzá a szilágycsehi református templom helyreállításához – jelentette be Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter a szilágysági városban tett látogatásán.
Hazatérhetnek a csíkszeredai kórházban júliusban született négyes ikrek: a három kislányt és egy kisfiút a jövő hét elején engedik haza a brassói szülészetről.
Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős minisztert és küldöttségét látta vendégül csütörtök este a Királyhágómelléki Református Egyházkerület (KREK) a nagyváradi Reflex Központban – közölte a KREK.
Holtan találtak csütörtök este egy 50 éves erdőőrt a Máramaros megyei erdészeti igazgatóság egyik vadászterületén, feltételezések szerint szarvasbika támadhatta meg – közölte pénteken a Romsilva a Facebook-oldalán.
Három személygépkocsi és két haszongépjármű keveredett balesetbe csütörtök éjjel egy óra körül az A1-es autópálya Arad megyei szakaszán, az 530-as kilométerszelvényéhez.
A jelentkezők közel harmada nem jutott tovább az iskolaigazgatói versenyvizsga első próbáján. Egy kolozsvári iskolaigazgató a feladatsor mellett az elhúzódó vizsgafolyamatot és az intézményvezetők megbecsültségének hiányát is kifogásolja.
szóljon hozzá!