
Fotó: Unitárius.org
Hit a megbékélésben címmel Kolozsváron tartja szeptember 4–6. között 36. kongresszusát a Vallásszabadság Nemzetközi Egyesülete (International Association for Religious Freedom – IARF) – közölte szerdán a Magyar Unitárius Egyház (MUE).
2023. augusztus 30., 21:462023. augusztus 30., 21:46
A nyitóünnepséget hétfőn délután rendezik a kolozsvári belvárosi unitárius templomban. Az ünnepség áhítattal kezdődik, ahol a keresztény felekezetek képviselői mellett muszlim, zsidó, buddhista, sintoista, hindu és zoroasztriánus részvevők imádkoznak a békéért. A megnyitó alkalmával George Williams vallástörténész A megbékéléshez vezető út a történelem megismerése címmel tart előadást.
A MUE közleménye felidézte, hogy az IARF jogelődje 1900-ban alakult meg, az alapítók között voltak a magyar unitáriusok is. A nemzetközi szervezet 1955-től tagja az ENSZ Gazdasági és Szociális Tanácsának, irodát tart fenn Genfben és New Yorkban, és aktívan részt vesz az emberi jogok, a vallásszabadság és a vallások közötti párbeszéd elősegítésében.
– közölték. Az egyesület tagsága az idők során bővült, az unitárius és más protestáns közösségek, valamint az unitárius-univerzalista szervezetek mellett meghatározó tagja a japán buddhista Rissho Kosei Kai, valamint több japán sintó szentélyi közösség, az ábrahámi vallások megbékélését elősegítő közel-keleti egyesületek, valamint az Indiában tevékenykedő vallásos és emberjogi szervezetek némelyike.
„Az egyesület tagságának sokszínűsége, a vallások és világszemléletek gazdagsága természetszerűen vonja magával azt is, hogy megannyi – akár sarkalatos – kérdésben nem ugyanúgy vélekednek a tagok. Mindazonáltal mindnyájan bízunk abban, hogy az egyesület fő célját sikerül szolgálnunk szerte a világban” – olvasható a MUE közleményében.
Az IARF honlapján elérhető program szerint a kolozsvári kongresszus fő helyszíne a János Zsigmond Unitárius Kollégium aulája lesz, a nyitóünnepséget a belvárosi unitárius templomban tartják, egyes párhuzamos rendezvényeknek pedig az öt éve felavatott Vallásszabadság Háza ad otthont.
– olvasható egyebek mellett a kolozsvári rendezvény programismertetőjében. Több mint két évtizeddel ezelőtt, 2002-ben Budapesten tartották az IARF 31. világkongresszusát.
Három cégcsoport pályázik Erdély látványossága, a fogarasi vár újabb felújítási munkálatainak elvégzésére.
A bukaresti kormány pénteki határozatával felmentette tisztségéből Buzás-Fekete Mária Kolozs megyei alprefektust – közölte a kabinet.
Megkezdődnek a külhoni magyar gyermekek és fiatalok nevelési, oktatási, valamint tankönyv- és taneszköz-támogatásainak, továbbá a hallgatói támogatások kifizetései – közölte a budapesti Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium.
Minősített emberölés miatt vádat emeltek egy 52 éves, jelenleg előzetes letartóztatásban lévő férfi ellen, aki a vád szerint halálra késelt egy 22 éves fiatalt egy Málnás közelében lévő erdőben – közölte a Kovászna megyei ügyészség.
A magyar kormány 110 millió forintos támogatással járul hozzá a szilágycsehi református templom helyreállításához – jelentette be Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter a szilágysági városban tett látogatásán.
Hazatérhetnek a csíkszeredai kórházban júliusban született négyes ikrek: a három kislányt és egy kisfiút a jövő hét elején engedik haza a brassói szülészetről.
Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős minisztert és küldöttségét látta vendégül csütörtök este a Királyhágómelléki Református Egyházkerület (KREK) a nagyváradi Reflex Központban – közölte a KREK.
Holtan találtak csütörtök este egy 50 éves erdőőrt a Máramaros megyei erdészeti igazgatóság egyik vadászterületén, feltételezések szerint szarvasbika támadhatta meg – közölte pénteken a Romsilva a Facebook-oldalán.
Három személygépkocsi és két haszongépjármű keveredett balesetbe csütörtök éjjel egy óra körül az A1-es autópálya Arad megyei szakaszán, az 530-as kilométerszelvényéhez.
A jelentkezők közel harmada nem jutott tovább az iskolaigazgatói versenyvizsga első próbáján. Egy kolozsvári iskolaigazgató a feladatsor mellett az elhúzódó vizsgafolyamatot és az intézményvezetők megbecsültségének hiányát is kifogásolja.
szóljon hozzá!