Hirdetés

Hídvédőkre emlékeztek Váradon

•  Fotó: A szerző felvétele

Fotó: A szerző felvétele

A nagyváradi Szent László téri híd megmentéséért életét adó tizenkét hősre emlékezett a város magyar közösségének maroknyi csoportja hétfőn délután. A rövid rendezvényt Pásztai Ottó, a szervező Premontrei Öregdiákok Egyesületének elnöke nyitotta meg az 1944. október 12-én történtek felidézésével.

Nagy Orsolya

2009. október 13., 09:522009. október 13., 09:52

Aznap, a világháború utolsó napjainak egyikén tucatnyi helyi magyar honvéd megtagadta a már aláaknázott híd felrobbantására kapott parancsot, és emiatt a németek géppuskával végeztek velük.

Biró Rozália alpolgármester azt emelte ki beszédében, hogy sajnos még mindig kevesen vannak, akik kötelességüknek érzik a hősök emléke előtti tisztelgést. „Gondolkodjunk el azon, hogy hasonló helyzetben mi magunk megtennénk-e azt, amit ők tettek az utókorért” – tette fel a kérdést az alpolgármester.

A város főterén éppen hétfőn bontották le a Nagyváradi Ősz rendezvénysorozat utolsó hétvégéjére felállított hatalmas sörsátrat, így az emlékünnepség résztvevői megállhattak akár az úttesten is, a munkásokra azonban rá kellett szólniuk a szervezőknek: a megemlékezés idejére ne csapjanak zajt.

A beszédek elhangzása után megkoszorúzták a Szent László-templom falán álló márványtáblát, amely román és magyar nyelven állít emléket a mártíroknak. A helyi önkormányzat képviseletében az RMDSZ képviselői mellett Ilie Bolojan polgármester is részt vett a megemlékezésen.


Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. május 03., vasárnap

AUR-os retorikával vádolja az RMDSZ volt miniszterét a szövetség frakcióvezetője

A román szélsőségesek által használt panelek használatát veti Novák Károly Eduárd egykori sportminiszter szemére Csoma Botond, az RMDSZ képviselőházi frakcióvezetője.

AUR-os retorikával vádolja az RMDSZ volt miniszterét a szövetség frakcióvezetője
Hirdetés
2026. május 03., vasárnap

Harmadik napja küzdenek vegetációtűzzel Illópatak térségében

Folytatódott vasárnap a vegetációtűz oltása a Krassó-Szörény megyei Temesszlatina községhez tartozó Illópatak (Ilova) térségében.

Harmadik napja küzdenek vegetációtűzzel Illópatak térségében
2026. május 03., vasárnap

Haditechnika érkezik Erdélybe, nem kell pánikolni a konvojok miatt

Nemzetközi hadgyakorlatot rendeznek a Brassó megyei Nagysinken május 7–23. között, amelyre vasárnaptól kezdődően több szövetséges országból érkezik haditechnika – közölte a román védelmi minisztérium (MAPN).

Haditechnika érkezik Erdélybe, nem kell pánikolni a konvojok miatt
2026. május 03., vasárnap

Beköszön a nyár a rideg majális után

A jövő héten a hőmérséklet megközelíti majd a 27 Celsius-fokos maximumot, ami meghaladja az ilyenkor szokásos átlagot – közölte Meda Andrei, az Országos Meteorológiai Szolgálat meteorológusa az Antena 3 televízióban.

Beköszön a nyár a rideg majális után
Beköszön a nyár a rideg majális után
2026. május 03., vasárnap

Beköszön a nyár a rideg majális után

Hirdetés
2026. május 03., vasárnap

Európai egészségbiztosítási kártya: tudnak a késésekről, okmánypótló igazolást adnak

A Kolozs megyei egészségbiztosítási pénztár a Krónika kérdéseire válaszolva közölte: tudnak az európai egészségbiztosítási kártya kézbesítési késedelmeiről, melyek nem abból adódnak, hogy intézményi szinten késve dolgoznák fel a kérelmeket.

Európai egészségbiztosítási kártya: tudnak a késésekről, okmánypótló igazolást adnak
2026. május 02., szombat

Tisztázta a rendőrség Takács Csaba halálának okát

A korábbi RMDSZ‑vezető a fűnyíró kését próbálta megélezni, amikor a gép rázuhant.

Tisztázta a rendőrség Takács Csaba halálának okát
2026. május 02., szombat

Magyar prefektust neveztek ki Hunyad megyében

Széll Lőrinc eddigi alprefektus személyében magyar prefektust neveztek ki Hunyad megyében.

Magyar prefektust neveztek ki Hunyad megyében
Hirdetés
2026. május 01., péntek

Tragikus körülmények között elhunyt az RMDSZ egykori ügyvezető elnöke

Tragikus hirtelenséggel meghalt Takács Csaba, az RMDSZ egykori ügyvezető elnöke. A gyászhírt Kelemen Hunor szövetségi elnök tette közzé közösségi oldalán.

Tragikus körülmények között elhunyt az RMDSZ egykori ügyvezető elnöke
2026. május 01., péntek

Péró Tamás: alelnökként könnyebb a magyar érdekek érvényesítése a költségvetés elfogadásakor is

Csütörtöki ülésén fogadták el Arad megye költségvetését. Kidolgozásánál figyelembe vették a RMDSZ-es vezetésű önkormányzatok, a jelentős számban magyarok által lakta települések, a magyar történelmi egyházak és a magyar civil szervezetek igényeit is.

Péró Tamás: alelnökként könnyebb a magyar érdekek érvényesítése a költségvetés elfogadásakor is
2026. május 01., péntek

Ittasan, jogosítvány nélkül és illegális faanyaggal: lebukott egy traktoros Máramarosban

Súlyos szabálytalanságok sorát tárták fel a rendőrök Máramaros megyében, amikor egy traktort ellenőriztek Jód településen: a járművezető jogosítvány nélkül, ittasan vezette a járművet, miközben igazolatlan eredetű faanyagot szállított.

Ittasan, jogosítvány nélkül és illegális faanyaggal: lebukott egy traktoros Máramarosban
Hirdetés
Hirdetés