
Hatósági felügyelet alatt szabadlábra helyezték a romák önjelölt királyát, Dorin Cioabát, miután kihallgatták a Mehedinţi megyei törvényszéki ügyészségen.
2017. szeptember 14., 12:542017. szeptember 14., 12:54
2017. szeptember 14., 13:312017. szeptember 14., 13:31
Fănică Cercel, az ügyészség szóvivője az Agerpres hírügynökségnek úgy nyilatkozott, hogy az ügyben őrizetbe vett és csütörtökön kihallgatott hat személy közül mindenkit szabadon engedtek, de hatósági felügyelet alá helyezték őket. További egy személyt már szerda este hatósági felügyelet alá helyeztek, tette hozzá az ügyészségi szóvivő.
A magát a romák nemzetközi királyának valló Dorin Cioabă szerdán úgy nyilatkozott, hogy ő is, felesége is ártatlanok, de meg kell jelenniük a rendőrségen, hogy nyilatkozatot tegyenek. A házkutatások során 792 500 lejt, 47 935 eurót és 800 dollárt foglaltak le, ezen kívül bankszámlákon zároltattak 97 ezer lejt is.
A vizsgálatok szerint 2009-2014 között több cég képviselője olyan rendszert alakított ki, amelynek révén sikerült kibújniuk az adókötelezettség teljesítése alól. A gyanúsítottak ezzel a módszerrel becslések szerint 5 millió euróval kásorították meg az államot.
Miközben a gyerekek egyre több időt töltenek zárt terekben és képernyők előtt, a természetpedagógia éppen az ellenkező irányba hívja őket: ki a szabadba, ahol lehet sarat dagasztani, menedéket építeni, nyomokat követni, felfedezni és közben tanulni.
Visszaesett az illegális migráció és a lopott gépjárművek felderítése a román–magyar határ térségében Románia 2025. január 1-jei schengeni csatlakozása óta. A Nagyváradi Területi Határrendészeti Felügyelőség sajtóosztálya válaszolt a Krónika kérdéseire.
Szeptember 27-től szigorúbb uniós szabályok vonatkoznak arra, mit állíthatnak a cégek termékeik és működésük környezeti hatásáról.
Több mint 300 dolgozójától válik meg dési üzemében a járműipari alkatrészeket gyártó japán Fujikura, tájékoztat a Kolozs Megyei Munkaerő-elhelyezési Ügynökség (AJOFM) közleménye. A Fujikura 26 év alatt megvált romániai dolgozóinak több mint 90 százalékát&
Két fiatal vesztette életét szombat hajnalban Petrozsényben, miután személygépkocsijuk lesodródott az úttestről és egy villanyoszlopnak csapódott. A fiatalok halálát az útviszonyokhoz képest túl nagy sebesség okozhatta.
Egy 27 éves férfit 30 napra előzetes letartóztatásba helyezett pénteken a Temes megyei törvényszék gyermekpornográfia és kiskorú elleni nemi erőszak gyanúja miatt.
Egy 43 éves marosvásárhelyi nőt 95 ezer lejes hitel felvételére vettek rá csalók, akik közintézmény alkalmazottainak adták ki magukat, és azt állították, hogy az áldozat banki adatai veszélybe kerültek. A pénzt végül készpénzben adta át egy férfinak.
Nem ért egyet az RMDSZ az egyenruhaviselés országos szintű kötelezővé tételével – közölte pénteken Kelemen Hunor elnök. A politikus igazat ad a kötelező egyenruhaviselés ellen tiltakozó Romániai Magyar Középiskolások Szövetségének.
Lakossági ellenállásba ütközött Szeben megyében egy bányászati és feldolgozóipari beruházás. A Mineral Proiect Invest Rt. Resinár közelében nyitna külszíni fejtést, a szerpentinitet pedig Szelistye térségében dolgozná fel magnéziumalapú termékekké.
Megosztó kérdésnek bizonyul Romániában az iskolai egyenruha kötelezővé tétele, miután a szenátus már rábólintott a tervezetre, aminek sok pedagógus és szülő nem örül, magyar diákszervezetek pedig tiltakoznak ellene.
szóljon hozzá!