Hirdetés

Háromszék: épülhet a hulladéktározó

Borbély László környezetvédelmi és erdőgazdálkodási miniszter jelenlétében írták alá pénteken a Kovászna megyei integrált hulladékgazdálkodás finanszírozásáról szóló szerződést.

Bíró Blanka

2010. szeptember 20., 08:492010. szeptember 20., 08:49

A beruházás révén 30 millió eurót kap a megye az Európai Unió által meghirdetett környezetvédelmi operatív program keretében, ez kétszer akkora összeg, mint a megyei önkormányzat teljes évi költségvetése, mutatott rá Tamás Sándor, a Kovászna Megyei Tanács elnöke.

Az új hulladékgazdálkodási rendszer kiépítését követően a megyében egyetlen korszerű hulladéktároló fog működni, a létesítmény Maksa község közelében épül meg. A 15 hektáros területen hulladéklerakót, hulladékválogatót és komposztálóüzemet alakítanak ki. Kézdivásárhelyen átrakóállomást építenek, a pályázatban ugyanakkor konténerek és szállító járművek beszerzése is szerepel.

Borbély László elmondta, Kovászna megye az országban hetedikként írta alá a szerződést, s most már a helyi önkormányzatokon múlik, hogy sikeresen befejezzék a projektet. A miniszter elmondta, Olt megyében másfél évvel ezelőtt írták alá a szerződést, de a közbeszerzési eljárások a fellebbezések miatt 400 napig húzódtak, reméli erre Háromszéken nem kerül sor.

Klárik László megyemenedzser közlése szerint novemberben meghirdetik a hulladéklerakó kivitelezéséről szóló tendert is. A pályázatban Barót kivételével minden háromszéki település részt vesz. Kovászna megyében október folyamán további pályázat aláírása várható, a vízhálózat fejlesztésére előkészített projekt összértéke meghaladja a 86 millió eurót – tudtuk meg a minisztertől.

Borbély László sepsiszentgyörgyi látogatásán elmondta, elégedetlen az európai uniós alapok lehívásának ütemével. „Az elmúlt évben megkétszereződött a leszerződött összegek és megháromszorozódott a szerződések száma, ennek ellenére még mindig elégedetlenek vagyunk” – magyarázta a tárcavezető. Borbély László elmondta, országos viszonylatban eddig 230 millió euróra sikerült szerződést kötni, de ebből eddig csak 40 millió eurót sikerült valójában lehívni.

Szigorították a feltételeket is, az eddigi 30 százalék helyett csak 15 százalékot fizetnek ki előfinanszírozásként, egy év alatt az összérték legalább 10 százalékát el kell költeni, és évente 4 alkalommal kell elszámolni. Borbély László sepsiszentgyörgyi látogatása során megtekintette a Debren-patak medertakarítási munkálatait, amit a környezetvédelmi minisztérium által kiutalt pénzből végeznek. A tárca összesen 13,5 millió lejt adott Kovászna megyének árvízmegelőzési munkálatokra.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 12., szerda

Huszadik éve tesznek kitérőt Bihar megyébe a Debreceni Virágkarnevál kocsijai

Huszadik éve lépi át a magyar–román határt a Debreceni Virágkarnevál négy kocsija, melyek augusztus 21–22-én Nagyváradon, a dél-bihari szórvány több településén és Nagyszalontán lesznek láthatók.

Huszadik éve tesznek kitérőt Bihar megyébe a Debreceni Virágkarnevál kocsijai
Hirdetés
2026. augusztus 12., szerda

Tovább bővíti brassói járatai számát és bázist nyit a Cenk alatt a Wizz Air

Jó hír a Székelyföldön élők számára is: újabb járatokkal bővül a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér külföldi járatainak a száma.

Tovább bővíti brassói járatai számát és bázist nyit a Cenk alatt a Wizz Air
2026. augusztus 12., szerda

Néhány éve még életet mentett a férfi, aki most halálra gázolt két embert Brassóban

Tizenegy évvel ezelőtt még emberéletet mentett az a férfi, aki kedden este halálra gázolt két embert Brassóban.

Néhány éve még életet mentett a férfi, aki most halálra gázolt két embert Brassóban
2026. augusztus 12., szerda

Súlyos tragédia Brassóban: járdán tartózkodó gyalogosokat gázolt halálra egy autó a belvárosban

Két személy életét vesztette kedd este, miután egy személygépkocsi járdán tartózkodó gyalogosokba hajtott Brassóban – közölte a Brassó megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).

Súlyos tragédia Brassóban: járdán tartózkodó gyalogosokat gázolt halálra egy autó a belvárosban
Hirdetés
2026. augusztus 11., kedd

Kolozsvár–Biharpüspöki-vasútvonal: dízelmozdonyokkal mentenék az uniós pénzt

Radu Miruță a Kolozsvár és Nagyvárad közötti vasútvonal felújítására irányuló beruházással kapcsolatban kijelentette: tárgyalások folynak az EB képviselőivel arról, hogy egyes szakaszokon egy ideig dízelmozdonyok közlekedjenek villamosmozdonyok helyett.

Kolozsvár–Biharpüspöki-vasútvonal: dízelmozdonyokkal mentenék az uniós pénzt
2026. augusztus 11., kedd

Tőkés László elhatárolódik Toró T. Tibor Tusványos-kritikájától, Tarr Zoltán kijelentéseit is bírálja

Nem tükrözik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) álláspontját Toró T. Tibornak a Tusványosról tett kijelentései – közölte kedden Tőkés László.

Tőkés László elhatárolódik Toró T. Tibor Tusványos-kritikájától, Tarr Zoltán kijelentéseit is bírálja
2026. augusztus 11., kedd

„Fekete mentőautó”: 90 videót töröltetne a TikTok-ról a CNA

Az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi döntése szerint fel fogja szólítani a TikTok közösségi platformot, hogy távolítson el az „Ambulanța Neagră” vagy „Salvarea Neagră” (fekete mentőautó) témával kapcsolatos 90 videót az online közegből.

„Fekete mentőautó”: 90 videót töröltetne a TikTok-ról a CNA
Hirdetés
2026. augusztus 11., kedd

Anyamedvét és két bocsot fogtak be Brassó egyik negyedében

Befogtak egy anyamedvét és két bocsot kedd hajnalban Brassóban. Az állatokat a zernyesti Libearty medvemenhelyre szállították – közölte a brassói polgármesteri hivatal.

Anyamedvét és két bocsot fogtak be Brassó egyik negyedében
2026. augusztus 11., kedd

„Tárt kapukkal”: mintegy hatszáz programmal érkezik a 17. Kolozsvári Magyar Napok

Közel hatszáz programmal várja a közönséget augusztus 16. és 23. között a 17. Kolozsvári Magyar Napok. Az idei, minden eddiginél gazdagabb programkínálat komoly anyagi kihívások elé állítja a szervezőket.

„Tárt kapukkal”: mintegy hatszáz programmal érkezik a 17. Kolozsvári Magyar Napok
2026. augusztus 11., kedd

Újabb hőségriasztást adtak ki, Erdély nagy részén marad a rendkívül meleg idő

Újabb sárga, vagyis elsőfokú hőségiasztást adott ki Románia több mint felére az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM). A figyelmeztetés szerda reggelig érvényes.

Újabb hőségriasztást adtak ki, Erdély nagy részén marad a rendkívül meleg idő
Hirdetés
Hirdetés