
Fotó: Ifj. Haáz Sándor
2010. augusztus 19., 17:092010. augusztus 19., 17:09
Németh Zsolt úgy vélte, ami hosszú évtizedeken át hátránynak számított, abból most előnyt is lehet kovácsolni. Az államtitkár arról is beszélt, hogy Magyarországnak húsz éven át nem sikerült egyensúlyba hoznia a szomszédságpolitikáját a nemzetpolitikájával. A kinyilvánított egyensúly rendre elbillent egyik vagy másik irányba. Most azonban jó esély mutatkozik az egyensúly megteremtésére. Az államtitkár elmondta, a nemzeti jövőkép pontos felvázolása eloszlathatja a szomszédos országok gyanakvását, ugyanakkor reményt és cselekvési vágyat ébreszthet a határon túli magyarságban.
A nemzeti együttműködés alapjaként az államtitkár a határon túli nemzetrészek és az anyaország egyenrangúságát jelölte meg. Kitért azonban arra is, hogy a határon túli magyarok és országaik között a különböző autonómiaformák biztosíthatják az egyenjogúságot. Németh Zsolt európai összefüggéseket is felvázolt. Úgy vélte, ha sikerül egy szerves Közép-Európát létrehozni, az olyan fejlődést generálhat a térségben, amilyen egykor a monarchia korát jellemezte. E fejlődéshez azonban jelentős infrastrukturális fejlesztések szükségesek nemcsak az autópályák, gyorsvasútvonalak területén, hanem kistérségi viszonylatban is.
„Mit sem ér Románia csatlakozása a Schengeni övezethez, ha nem épülnek újra a határ két oldalán fekvő településeket összekötő utak” – állapította meg az államtitkár. A közép-európai fejlődés egyik forrásaként azt a Duna-stratégiát jelölte meg, melyet várhatóan a jövő év elején a magyar elnökség idején fogad el az Európai Unió. Megjegyezte, a stratégia uniós többletforrásokat biztosít a térségnek nemcsak gazdasági, hanem kulturális területen is. Arra a kérdésre, hogy Erdély hogyan kapcsolódik a Dunához, azzal válaszolt, hogy a Duna vízgyűjtő területébe tartozik. Elmondta ugyanakkor, a 2011-es magyar EU-elnökségnek elsősorban az Unió szempontjából kell eredményesnek lennie. Az ez idő alatt szerzett tekintély emelheti ugyanis Magyarországot az EU nyugati tagállamainak az elismertségi szintjére.
Az új magyarországi kormánystruktúrában a nemzetpolitika magasabb szintre került, mint a korábbi Fidesz-kormány idején volt. Erről már Répás Zsuzsanna, a nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár beszélt, amikor a nemzeti együttműködés rendszerének az intézményi kereteit mutatta be. Elmondta, a mostani struktúrában az egykori Határon Túli Magyarok Hivatalának a nemzetpolitikai államtitkárság felel meg, amely egyenrangú az oktatási vagy művelődési államtitkársággal, sőt, még helyzeti előnyt is biztosít számára az, hogy a nemzetpolitikai miniszterelnök-helyettesnek, Semjén Zsoltnak van alárendelve. Emellett azonban létrehozták a nemzetpolitikai tárcaközi bizottságot is, amelyik valamennyi területre kiterjeszti a nemzetpolitikai szempontokat. Ennek első ülésére 23 államtitkár jelentkezett be.
A kormány szeptemberben szeretné újra összehívni a Magyar Állandó Értekezletet, amelynek működése szünetelt a szocialista kormányzás idején, de a baloldal idején életre hívott Kárpátmedencei Magyar Képviselők Fórumát is működtetni kívánja, tette hozzá.
A Magyar Újságírók Romániai Egyesülete (MÚRE) írott sajtó nívódíjában részesült a Krónika munkatársa, Kiss Judit. A szakmai szervezet Csíksomlyón zajló tisztújításán Kacsó Sándort választották a MÚRE új elnökévé.
Köbméterenként átlagosan 280 lejért értékesített tűzifát a lakosságnak a Romsilva 2026 első kilenc hónapjában, ám a tényleges árak fafajtánként és térségenként jelentősen eltérnek.
Két új, különböző nehézségű hegyi túraútvonalat avatnak fel október végén Jósikafalva (Beliș) térségében. A 21, illetve 7–8 kilométeres körtúrák a környék legszebb kilátópontjait és a víztározó partvidékét érintik.
A Tisza-kormány támogatja a külhoni magyarokat, hogy szülőföldjükön boldoguljanak, de felelősen kívánja elkölteni az adófizetők pénzét – jelentette ki kolozsvári közönségtalálkozóján Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter.
Három cégcsoport pályázik Erdély látványossága, a fogarasi vár újabb felújítási munkálatainak elvégzésére.
A bukaresti kormány pénteki határozatával felmentette tisztségéből Buzás-Fekete Mária Kolozs megyei alprefektust – közölte a kabinet.
Megkezdődnek a külhoni magyar gyermekek és fiatalok nevelési, oktatási, valamint tankönyv- és taneszköz-támogatásainak, továbbá a hallgatói támogatások kifizetései – közölte a budapesti Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium.
Minősített emberölés miatt vádat emeltek egy 52 éves, jelenleg előzetes letartóztatásban lévő férfi ellen, aki a vád szerint halálra késelt egy 22 éves fiatalt egy Málnás közelében lévő erdőben – közölte a Kovászna megyei ügyészség.
A magyar kormány 110 millió forintos támogatással járul hozzá a szilágycsehi református templom helyreállításához – jelentette be Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter a szilágysági városban tett látogatásán.
Hazatérhetnek a csíkszeredai kórházban júliusban született négyes ikrek: a három kislányt és egy kisfiút a jövő hét elején engedik haza a brassói szülészetről.