
Kilőve. Miután három hétig terrorizálta a lakókat, kilőtték a brassói medvét
Fotó: Székelyudvarhelyi Polgármesteri Hivatal
Kilőttek egy medvét, amely három héten át naponta behatolt az emberek által lakott területekre Brassó Rakodó nevű negyedében. – közölte az önkormányzat.
2026. június 19., 12:232026. június 19., 12:23
„A medvét, amely az elmúlt időszakban számos problémát okozott a Rakodó negyedben, a Mureşului és a Carpaţilor utcák környékén, tegnap este kilőtték” – jelentette be péntek reggel a brassói önkormányzat a három hétig tartó medvejárás után.
Mint közölték, olyan példányról van szó, amelyet már korábban befogtak, füljelöléssel és mikrochippel láttak el, majd áttelepítettek, de az állat visszatért a városba.

Románia és Szlovákia közös állásfoglalásban kérte az Európai Bizottságot, hogy tegye rugalmasabbá a barna medvékre vonatkozó szigorú védelmi szabályokat azokban a térségekben, ahol a populáció helyzete tartósan stabilizálódott.
A város alpolgármestere, Dan Ghiţă elmondása szerint a medve számos kárt okozott, tönkretéve a hulladékgyűjtő konténereket, miközben a szemeteszsákokhoz próbált hozzáférni.
„Tegnap este sikerült kilőnünk azt a medvét, amely ennyi problémát okozott.
A medve felmászott a szigetekre, és megpróbálta letépni a védőlemezeket, hogy hozzáférjen a szemeteszsákokhoz” – mondta az alpolgármester.
A medvét egy csütörtök este 21:30-kor beérkezett 112-es segélyhívás nyomán lőtték ki.

Az elhajtására összehívott csapat két tagjára támadt egy medve szerdán este a székelyföldi Kászonújfaluban, ahol két nappal korábban is volt egy kettős medvetámadás. A szerda esti újabb támadásban a vadász és segédje sérült meg.
Kevesebb mint egy hónapon belül ez már a második medve, amelyet a Rakodó negyedben hasonló okokból kilőttek: legutóbb május 29-én kellett lelőni egy nagyvadat.
Mint ismeretes, Erdélyben és Románia más hegyvidéki részein évek óta jelentős problémát okoznak a medvék, amelyek a vadászat 2016-os korlátozása nyomán túlszaporodtak.

Egy német turistát harapott meg egy medve a Transzfogarasi út közelében, Arefu térségében. A nő megsérült, kórházba szállították. A hatóságok szerint az elmúlt hetekben több hasonló incidens is történt a medvék által sűrűn látogatott környéken.
A nagyvadak gyakran behatolnak a településekre, ahol megdézsmálják a házállat-állományt, de a települések közelében nem ritkán emberekre is rátámadnak, az elmúlt hetekben is történt halálos medvetámadás.
A probléma megoldása érdekében nemrég szabályozták, milyen körülmények között lehet eltávolítani a medvéket a lakott területek közeléből, és növelték a kilövési kvótát.
Szabadlábon védekezhet az a sofőr, aki kedd este Brassó belvárosában a járdára hajtva három turistát gázolt el – közölte a brassói ügyészség.
Huszadik éve lépi át a magyar–román határt a Debreceni Virágkarnevál négy kocsija, melyek augusztus 21–22-én Nagyváradon, a dél-bihari szórvány több településén és Nagyszalontán lesznek láthatók.
Jó hír a Székelyföldön élők számára is: újabb járatokkal bővül a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér külföldi járatainak a száma.
Tizenegy évvel ezelőtt még emberéletet mentett az a férfi, aki kedden este halálra gázolt két embert Brassóban.
Két személy életét vesztette kedd este, miután egy személygépkocsi járdán tartózkodó gyalogosokba hajtott Brassóban – közölte a Brassó megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).
Radu Miruță a Kolozsvár és Nagyvárad közötti vasútvonal felújítására irányuló beruházással kapcsolatban kijelentette: tárgyalások folynak az EB képviselőivel arról, hogy egyes szakaszokon egy ideig dízelmozdonyok közlekedjenek villamosmozdonyok helyett.
Nem tükrözik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) álláspontját Toró T. Tibornak a Tusványosról tett kijelentései – közölte kedden Tőkés László.
Az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi döntése szerint fel fogja szólítani a TikTok közösségi platformot, hogy távolítson el az „Ambulanța Neagră” vagy „Salvarea Neagră” (fekete mentőautó) témával kapcsolatos 90 videót az online közegből.
Befogtak egy anyamedvét és két bocsot kedd hajnalban Brassóban. Az állatokat a zernyesti Libearty medvemenhelyre szállították – közölte a brassói polgármesteri hivatal.
Közel hatszáz programmal várja a közönséget augusztus 16. és 23. között a 17. Kolozsvári Magyar Napok. Az idei, minden eddiginél gazdagabb programkínálat komoly anyagi kihívások elé állítja a szervezőket.
szóljon hozzá!