Hirdetés

Haragszik pártja nagyágyúira, liberális-konzervatív akar lenni az erdélyi tanácselnök

Alin Tişe liberális

Alin Tişe szerint nem a liberális párt ellen cselekszik, „hanem azért, hogy az újra rátaláljon a helyes útra”

Fotó: Facebook/Alin Tișe

Alin Tişe, a Kolozs Megyei Tanács nemzeti liberális párti (PNL) politikusként megválasztott elnöke csütörtökön kijelentette, hogy nem érzi magát képviselve a pártja „nehézsúlyú” vezetői által, „akik összetévesztik a makacsságot az erővel, a gőgöt pedig a vezetéssel”, és egy Liberális-Konzervatív Platformot indít a politikai alakulaton belül. Egyúttal csatlakozásra hívja mindazon liberálisokat, akik magukénak érzik e platform értékeit.

Páva Adorján

2026. július 16., 11:392026. július 16., 11:39

„Románia több mint 70 napja bénult állapotban van. Stabil kormányt kértünk, és az országgal szemben igazságosan, tisztességesen jártunk el. E felelőtlen emberek magyarázataiból semmi sem fogadható el az ország stabilitásának érdekével szemben. Abszolút semmi! A döntéshozók felelőtlenségének beláthatatlan következményei lesznek a román állampolgárokra nézve” – írta csütörtökön a Facebookon Alin Tişe.

A politikus kifejtette, hogy az állam megbénult, a gazdaság szenved, a magánszektor a csőd szélére sodródik, az emberek elveszítik a munkahelyüket, miközben

Hirdetés
Idézet
a PNL döntéshozó vezetői az energiáikat gőgös viselkedésre, bosszúra és hatalmi számításokra pazarolják”,

amit „megengedhetetlennek” nevezett a News.ro beszámolója szerint. „Nem érdekel, ki kezdte. Nem érdekel, kié az utolsó szó. Jelenleg nem érdekelnek a bűnösök. Az ítéletet a választók fogják kimondani, nem a szavazatok által nem legitimált, önjelölt vezetők. Egyetlen dolog érdekel: Romániának nem szabad egyetlen napot sem veszítenie. A PNL-ben vannak hozzáértő emberek, akik képesek a próeurópai pártokkal együttműködve egy stabil kormányt felépíteni.

Félre a gőggel! Félre a méreggel! Helyezzék az országot az első helyre. Romániának fontosabbnak kell lennie bármilyen tisztségnél, bármilyen ambíciónál és bármilyen belső leszámolásnál” – üzente a politikus.

Tişe kijelentette, hogy nem érzi magát képviselve a PNL „nehézsúlyúi” által, „akik összetévesztik a makacsságot az erővel, a gőgöt pedig a vezetéssel”.

„Ők maguk nem képviselik a liberális szellemiséget, sem azokat az értékeket, amelyekre ez a párt épült. A PNL nem néhány ember tulajdona. A PNL minden olyan tagé, aki hisz a szabadságban, a felelősségben és a hazafiságban. Így hát az enyém is, és sok olyan kollégámé is, akik másként gondolkodnak, mint azok, akik most egy kínos személyi kultusz jegyében kisajátították a pártot, elfelejtve, mi a célja és a szerepe ennek a történelmi pártnak.

Idézet
Ezért a mai naptól kezdve a PNL-en belül működésbe hozok egy Liberális-Konzervatív Platformot. Nem azon kívül, mert nem én vagyok az áruló. Nem én tagadtam meg a konzervatív liberalizmus elveit és értékeit”

– fogalmazott Alin Tişe. Hangsúlyozta, hogy nem a párt ellen cselekszik, „hanem azért, hogy az újra rátaláljon a helyes útra”.

„Nem azért, mintha nálam lenne az abszolút igazság, hanem azért, mert öt olyan mandátum után (20 év), amelyben a PNL színeiben közvetlenül választottak meg tisztségviselőnek, és az országban egyedülálló eredményeket és projekteket értem el – az ország élvonalába helyezve a megyét –, joggal gondolkodhatok és nyilvánulhatok meg szabadon egy liberális pártban” – állítja a pártja vezetésével szemben jó ideje kritikus hangvételt megütő Tişe.

Elmondása szerint a platform értékei egyszerűek és határozottak:

  • Nemzeti – hazaszeretet, nem pedig nacionalizmus.
  • Liberális – szabadság, kezdeményezés, produktív jobboldal, vállalkozói szféra/üzleti környezet, erős gazdaság, az ország reformja és a munka tisztelete.
  • Konzervatív – családba vetett hit, hagyomány, felelősség és folytonosság. Nem progresszivizmus és neomarxizmus.

„Megteszem ezt a kísérletet, és felkérem minden olyan kollégámat, aki még hisz a – liberális-konzervatív – PNL-ben, hogy nyilvánuljon meg ebben a hitben egy önmagára újra rátaláló PNL-ért. Ezt abban a jóhiszeműségben teszem, hogy a helyes úton járok” – tette hozzá Alin Tişe.

Az elmúlt hónapokban több liberális politikus is elégedetlenségének adott hangot a párt jelenlegi irányvonalával kapcsolatban, sőt, egyesek bíróságon támadták meg a júniusi rendkívüli kongresszust és az ott hozott döntéseket.

korábban írtuk

Kelemen Hunor új receptje a válságra: fegyverszüneti kormány kell
Kelemen Hunor új receptje a válságra: fegyverszüneti kormány kell

Az RMDSZ elnöke, Kelemen Hunor hétfőn a Digi24 hírtelevíziónak adott interjúban kijelentette: egy korlátozott időre létrehozott, úgynevezett „fegyverszüneti kormány” felállítását javasolja.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 15., csütörtök

Magyar iskola a látássérült gyermekeknek: több mint százéves hiányt pótolnának Székelyudvarhelyen

Október 15-e, a fehér bot nemzetközi napja alkalmat ad arra, hogy nagyobb figyelem irányuljon a vak és gyengénlátó emberek helyzetére, az önálló életvitel és az esélyegyenlőség kérdésére.

Magyar iskola a látássérült gyermekeknek: több mint százéves hiányt pótolnának Székelyudvarhelyen
Hirdetés
2026. október 15., csütörtök

Újabb öt gyanúsítottat, köztük két magyar vámtisztviselőt is őrizetbe vettek a halmi korrupciós ügyben

A korrupcióellenes ügyészség (DNA) nagyváradi területi szolgálata szerdán újabb öt gyanúsított őrizetbe vételét jelentette be a halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügyben. Az intézkedésekre egy nappal korábban, kedden került sor Halmiban.

Újabb öt gyanúsítottat, köztük két magyar vámtisztviselőt is őrizetbe vettek a halmi korrupciós ügyben
2026. október 15., csütörtök

Őrizetbe vették Temesváron a tornatanárt bántalmazó családot

Egy testnevelésórán elhangzott tanári figyelmeztetésből erőszakos incidens lett szerdán Temesváron. Az ötödik osztályos diák hazament, majd szüleivel és bátyjával tért vissza az iskolába, ahol bántalmazták a pedagógust. Rendőrségi beavatkozás történt.

Őrizetbe vették Temesváron a tornatanárt bántalmazó családot
2026. október 15., csütörtök

Többnapos körúton igyekszik építeni a Tisza kapcsolatait Erdélyben Tarr Zoltán miniszter

Többnapos körútra érkezik Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter csütörtökön Erdélybe, ahol RMDSZ-es politikusokkal, egyházi vezetőkkel, valamint a kulturális élet és a civil szféra képviselőivel találkozik.

Többnapos körúton igyekszik építeni a Tisza kapcsolatait Erdélyben Tarr Zoltán miniszter
Hirdetés
2026. október 14., szerda

Rászólt a gyerekre a tornatanár, mire a szülők megtámadták a pedagógust

Rátámadtak egy testnevelő tanárra egy ötödik osztályos tanuló szülei szerdán Temesváron, miután a pedagógus rendreutasította gyermeküket a tanórai viselkedése miatt.

Rászólt a gyerekre a tornatanár, mire a szülők megtámadták a pedagógust
2026. október 14., szerda

A Via Transilvanicát világszerte népszerűsítik, közben a turistákat kutyatámadásokra készítik fel

Nemzetközi turisztikai sikertörténetként népszerűsítik a Via Transilvanicát, miközben az útvonalon évek óta gondot jelentenek az agresszív pásztorkutyák, amelyek miatt maguk a szervezők is hatósági segítséget kértek korábban.

A Via Transilvanicát világszerte népszerűsítik, közben a turistákat kutyatámadásokra készítik fel
2026. október 14., szerda

Dominic Fritz után a csapata is célkeresztbe került: 68 millió lej miatt vizsgálódik a DNA

Hivatali visszaélés gyanújával indított büntetőeljárást a korrupcióellenes ügyészség (DNA) a temesvári polgármesteri hivatal vezetését érintően.

Dominic Fritz után a csapata is célkeresztbe került: 68 millió lej miatt vizsgálódik a DNA
Hirdetés
2026. október 14., szerda

Megerősítette az ítélőtábla a halmi határrendészek előzetes letartóztatását

A Nagyváradi Ítélőtábla kedd este elutasította a halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügy nyolc gyanúsítottjának fellebbezését. A bíróság jogerős végzéssel fenntartotta a határrendészek korábban elrendelt, harmincnapos előzetes letartóztatását.

Megerősítette az ítélőtábla a halmi határrendészek előzetes letartóztatását
2026. október 14., szerda

Czárán Gyula nevéhez köthető újabb barlangot tettek látogathatóvá

A Malom-barlang eddig nem szerepelt a kirándulók számára ajánlott útvonalak között, mostantól azonban kiépített ösvényen érhető el.

Czárán Gyula nevéhez köthető újabb barlangot tettek látogathatóvá
2026. október 13., kedd

Papíron vásároltak, a valóságban adót spóroltak: nagyszabású razzia Bihar megyében

Több mint 737 ezer lejes adócsalás miatt tartottak öt házkutatást Bihar és Hunyad megyében. A nyomozók szerint egy 60 éves nagyváradi férfi által irányított vállalat éveken keresztül fiktív beszerzésekkel csökkenthette adófizetési kötelezettségeit.

Papíron vásároltak, a valóságban adót spóroltak: nagyszabású razzia Bihar megyében
Hirdetés
Hirdetés