
Hamarosan mintegy 20 szakasz útfelújítási előkészületei kezdődhetnek el a magyar–román határ térségében
Fotó: Pataki Csaba/Facebook
Heteken belül mintegy 20 útszakasz felújítási előkészületei kezdődhetnek el a magyar–román határ térségében – mondta a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) parlamenti államtitkára csütörtökön a Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei Cégénydányádon, a magyar-román kétoldalú, schengeni tagsággal összefüggő közúti infrastruktúra almunkacsoport ülése alkalmából. Pataki Csaba szatmári tanácselnök az útépítési és útfelújítási tervek kapcsán közölte, az Óvári–Szatmárnémeti gyorsforgalmi út fejlesztése kulcsfontosságú projekt.
2025. február 06., 21:302025. február 06., 21:30
Magyar Levente államtitkár szerint Románia csatlakozása a schengeni övezethez a magyaroknak azért fontos, mert ezzel egy nehezen átjárható határszakaszon szűnt meg az ellenőrzés. Hozzátette, a két ország tárgyalói hasonlóképp látják a helyzetet, Románia is több kapcsolatot szeretne a közös határon, ezt célozza az útfelújítás.
„A határ menti településeket összekötő kisebb utakat az elmúlt évtizedekben nem lehetett használni, ezért van szükség most a felújításukra” – mondta az államtitkár.
Részt vett a román–magyar közúti közlekedési munkacsoport Cégénydányánon szervezett ülésén Pataki Csaba, a Szatmár Megyei Tanács elnöke is. Az RMDSZ-es elöljáró közösségi oldalán posztolt bejegyzésében ismertette, hogy a tanácskozáson a két ország közlekedési minisztériumának képviselőivel tárgyaltak az autópálya- és gyorsforgalmi úthálózatok összekapcsolásáról.
Pataki szerint kiemelt figyelmet fordítottak az Óvári–Szatmárnémeti gyorsforgalmi út fejlesztésére, amely az M49-es úthoz csatlakozva közvetlen kapcsolatot teremt az európai autópálya-hálózattal. A megyei tanácselnök úgy értékelte, hogy az Óvári–Szatmárnémeti gyorsforgalmi út fejlesztése kulcsfontosságú projekt, amely hozzájárul a mobilitás növeléséhez és a helyi gazdaság erősítéséhez.
„Szatmár megye az elmúlt évtizedben folyamatosan dolgozott a határon átnyúló infrastruktúra kiépítésén, lépésről lépésre haladva a térség fejlődése érdekében. A teljes schengeni csatlakozás új lehetőségeket nyit meg számunkra, ezért még fontosabb, hogy előre lépjünk a határon átnyúló projektek megvalósításában” – állapította meg Pataki Csaba, hozzátéve, az együttműködés és az összehangolt fejlesztések elengedhetetlenek ahhoz, hogy a határ menti térségekben élő közösségek élvezhessék ezeknek a beruházásoknak az előnyeit.
Romgaz a következő napokban ténylegesen aláírja az Azomureș vegyipari kombinát átvételéről szóló szerződést, miután pénteken sikeresen lezárult az összes kötelező jóváhagyási eljárás.
Csaknem tíz év alatt 7000 gazda részesült támogatásban, 120 nagyberuházás valósult meg, élelmiszer-feldolgozók, raktárak, szállodák épültek az erdélyi gazdaságfejlesztési program keretében. Kozma Mónika, a Pro Economica Alapítvány igazgatóját kérdeztük.
Brassó az első város, amely csatlakozik a Lift az életért elnevezésű projekthez, amelynek célja, hogy a négyemeletes panelházakban is szereljenek be liftet, megkönnyítve ezáltal az ott lakók életét.
Országszerte az ilyenkor megszokottnak megfelelően alakul a hőmérséklet a következő két hétben; a hét elején és a jövő héten többfelé kialakulhatnak záporok, jelentősebb mennyiségű csapadékra azonban kevés az esély.
Nyilvános szócsata bontakozott ki Hargita Megye Tanácsának két vezetője, Borboly Csaba alelnök és Bíró Barna-Botond elnök között a több mint egy évtizede húzódó büntetőper lezárása után.
Dominic Fritz megtartja pártelnöki tisztségét a Mentsétek meg Romániát Szövetségben (USR), miután néhány héten belül elveszíti polgármesteri mandátumát Temesváron.
A Kovászna megyei Oltszemen található Mikó‑kastély átfogó restaurálási projekt révén teljesen megújult, és 2026 őszétől a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum külső egységeként, Székely Lovasmúzeum néven működik tovább.
A szilágynagyfalui közösség reményei szerint a megújult Bánffy-kastély jelentős turisztikai központja lesz a térségnek. A református egyház tulajdonában lévő műemlék épületet európai uniós forrásokból újították fel.
Vasárnap Szászfenesen felavatták a kolozsvári Erdélyi Történeti Múzeum új épületét, amely 145 millió lejes beruházással valósult meg. A Leányvárban felépült múzeum megnyitó ünnepségén részt vett Demeter András István ügyvivő kulturális miniszter is.
A Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége (RMPSZ) közölte, a romániai magyar iskolák országos tanévnyitó ünnepségét szeptember 5-én, szombaton 11 órától tartják Gyulafehérváron az érseki székesegyházban.
szóljon hozzá!