
Fotó: Sie/Commons.wikimedia.org
Fából készült helységnévtáblákat helyeztek ki a Maros megyei Hármasfalut alkotó három település határába. A község polgármestere számít rá, hogy a prefektus ebben is talál kifogásolnivalót.
2017. szeptember 08., 13:332017. szeptember 08., 13:33
Furfangos megoldással helyezték vissza a Hármasfalut alkotó három település – Csókfalva, Székelyszentistván és Atosfalva – határába a helységnévtáblákat, amelyeket néhány hónappal ezelőtt Lucian Goga Maros megyei prefektus a rendőrség és a bíróság segítségével távolíttatott el.
Mivel a magyar feliratok és szimbólumok üldözéséről elhíresült kormánymegbízott közlekedésbiztonsági okokra hivatkozva szereltette le a táblákat – mondván, azok megtévesztik a gépkocsivezetőket, így közúti balesetekhez vezetnek –, Vass Imre polgármester fából faragott táblákat rendelt.
– fogalmazott lapunknak a községközpont, Makfalva elöljárója. Csókfalva, Székelyszentistván és Atosfalva lakói örömmel fogadták az új feliratokat, amelyek alá hamarosan kétnyelvű, román és magyar turisztikai tájékoztató szöveg kerül. Kérdésünkre, hogy mire számít Goga részéről, Vass Imre azt nyilatkozta: „mindenre, de még annak az ellenkezőjére is”.
„Egyelőre csend van, laborban lehet az ügy, valószínűleg gondolkoznak, keresik a kifogást” – jegyezte meg a Magyar Polgári Párt (MPP) polgármestere, akinek meggyőződése, hogy
Sokak szerint a valódi megoldást a települések önálló közigazgatási egységgé való visszaállítása jelentené. Erre korábban az RMDSZ és az MPP is ígéretet tett, az elképzelést pedig egy közvélemény-kutatás szerint a három falu lakosságának 99 százaléka örömmel fogadná.
Maros megyében számos falut sikerült már így „újraéleszteni”: 1990 után Nyárádszentlászló, Ilencfalva, Szőkefalva, Csiba, Folyfalva, Karácsonfalva és Káposztásszentmiklós is visszakapta a nevét. Vass Imre rámutatott: a makfalvi önkormányzatnak még nem volt ideje előkészíteni a feltételek teljesítéséhez elengedhetetlen első lépést jelentő népszavazást. A személyzethiány és az infrastrukturális pályázatok miatt felgyűlt munka miatt idén erre már nem lehet sort keríteni, de
Fülöp László, Szováta polgármestere eközben arról számolt be, hogy az üdülővároshoz csatolt Szakadáton is visszahelyezik a helységnévtáblákat – ezeket korábban szintén Lucian Goga utasítására távolítottak el. A prefektus azt kifogásolta, hogy a négy tábla közül egyen a magyar megnevezés szerepelt felül – ezeket egyébként a megyei útügyi hatóság helyezte ki.
Rátámadtak egy testnevelő tanárra egy ötödik osztályos tanuló szülei szerdán Temesváron, miután a pedagógus rendreutasította gyermeküket a tanórai viselkedése miatt.
Nemzetközi turisztikai sikertörténetként népszerűsítik a Via Transilvanicát, miközben az útvonalon évek óta gondot jelentenek az agresszív pásztorkutyák, amelyek miatt maguk a szervezők is hatósági segítséget kértek korábban.
Hivatali visszaélés gyanújával indított büntetőeljárást a korrupcióellenes ügyészség (DNA) a temesvári polgármesteri hivatal vezetését érintően.
A Nagyváradi Ítélőtábla kedd este elutasította a halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügy nyolc gyanúsítottjának fellebbezését. A bíróság jogerős végzéssel fenntartotta a határrendészek korábban elrendelt, harmincnapos előzetes letartóztatását.
A Malom-barlang eddig nem szerepelt a kirándulók számára ajánlott útvonalak között, mostantól azonban kiépített ösvényen érhető el.
Alig kilenc hónappal a megnyitása után már javításra szorul az aradi ferdekábeles híd, amelynek az építése 165 millió lejbe került. A gyalogos- és kerékpárforgalomnak fenntartott sávban már hámlik a burkolat.
Több mint 737 ezer lejes adócsalás miatt tartottak öt házkutatást Bihar és Hunyad megyében. A nyomozók szerint egy 60 éves nagyváradi férfi által irányított vállalat éveken keresztül fiktív beszerzésekkel csökkenthette adófizetési kötelezettségeit.
Nem lesz nehéz dolga a nagyváradi vasútvillamos-projekt szerelvényeinek beszerzésére kiírt pályázat bírólóbizottságnak.
Az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) öt év után lezárta a Soós Zoltán marosvásárhelyi polgármestert és több városházi kollégáját érintő eljárást.
Több mint 300 munkás és 245 munkagép dolgozik a Marosvásárhely-Târgu Neamț (A8) autópálya Gyergyóalfalu-Ditró szakaszán – közölte hétfőn az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR).
szóljon hozzá!