
A nagyváradiak szavazatainak elsöprő többségével, 70,13 százalékkal nyert a vasárnapi helyhatósági választásokon polgármesteri mandátumot Florin Birta hivatalban levő alpolgármester a Nemzeti Liberális Párt (PNL) színeiben. Az RMDSZ-nek négy mandátuma marad a városi közgyűlésben, az Erdélyi Magyar Néppártnak (EMNP) nem sikerült megugrania a bejutáshoz szükséges 5 százalékos küszöböt.
2020. szeptember 28., 12:052020. szeptember 28., 12:05
Liberális vezetésű marad tehát a következő négy évben a Körös-parti város, egy hajszálon múlott csak, hogy Florin Birtának nem sikerült hoznia elődje, a Bihar megyei önkormányzat elnöki tisztségére pályázó Ilie Bolojan négy évvel ezelőtti 70,95 százalékos eredményét.
Ez pedig már a végeredmény az Ebihoreanul.ro helyi portál szerint, amely azt írja, hogy újságírójuk hétfő délelőtt már megtekinthette a városi választási bizottság által összeállított dokumentumot.
a harmadik a szociáldemokrata (PSD) Emilian Pavel 7,74 százalékkal.
– a helyi portál szerint meglepetés, hogy Zatykónak sikerült beelőznie az USR–PLUS jelöltjét, Ioana Mihăilát, akinek a voksok 3,03 százalékát sikerült megszereznie.

Jó eredmények születtek a vasárnapi helyhatósági választásokon, és ezekkel már bátran lehet készülni a parlamenti választásokra – vallja Kelemen Hunor.
Három párt alkotja így az elkövetkező négy évben a váradi képviselő-testületet,
a PSD viszont két mandátumot veszített, és csak három tanácsosuk ülhet be a helyi közgyűlés üléseire.

A nagyváradi voksok több mint 70 százalékát sikerült megszereznie a megyei közgyűlés élére pályázó Ilie Bolojannak, és hasonló arányú bizalmat kapott a Körös-parti város lakosaitól a polgármesteri székért versenybe szálló Florin Birta is.
Egy széles körű, intézményközi művelet keretében 411, a Bihar megyei illegális otthonokból kimentett, segítségre szoruló személyt vizsgáltak meg orvosi és logisztikai szempontból – közölte szerdán az egészségügyi minisztérium.
Szóbeli tárgyalás megtartását kéri európai polgári kezdeményezésének ügyében az Európai Bizottság ellen indított perben a felperes SZNT, mely hétfőn benyújtotta az erre vonatkozó kérelmét az Európai Unió Törvényszékéhez.
Túlmutat a helyi közösség erősítésének szándékán a Barcasági és Királyföldi Csángó Magyarok Zarándoklata, amelyet immár harmadik alkalommal szervez meg a Romániai Evangélikus-Lutheránus Egyház.
Kulturális és közlekedési kedvezményeket vezetnek be a nagycsaládok számára – jelentette be kedden Kolozs Megye Tanácsa.
Hosszú évek óta tudomásuk volt a hatóságoknak a rászorulókat ellátó Bihar megyei humanitárius szervezet illegális tevékenységéről, ennek ellenére zavartalanul működhetett. Dragoș Pîslaru munkaügyi miniszter szerint már tíz évvel ezelőtt tudott az ügyről.
Lemondott tisztségéről Sorin Ciurariu aradi főépítész, miután a bíróság jogerős ítéletben mondta ki, hogy törvénytelen módon állították ki az engedélyt az egykori Andrényi-terményraktár lakóépületté történő átalakítására.
Felújítják a késő barokk építészet egyik kiemelkedő alkotását, a Teleki-palotát Kolozsváron, miután a Kolozs megyei önkormányzat jóváhagyta a beruházás műszaki-gazdasági mutatóit.
Egy magát humanitárius szervezetnek kiadó, Jóságos szamaritánus nevű, a rászorulókat kihasználó, a nekik szánt adományokat saját célokra költő egyesület tagjaira csapott le kedden a Szervezettbűnözés- és Terrorellenes Ügyosztály (DIICOT) Bihar megyében.
Kilőttek egy, a városban bejáró medvét Brassóban hétfőn este – közölte kedden az önkormányzat.
Valóban román belügy-e Fejes Rudolf Anzelm nagyváradi premontrei apát kilakoltatása? – többek között erről is kérdezték a képviselők a Tisza-kormány képviselőit a magyar Országgyűlés hétfői ülésén.
szóljon hozzá!