
Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd
Nem szabad elfelednünk vagy tagadnunk a múlt összetett és szomorú eseményeit, azonban ezek nem jelenthetnek akadályt vagy ürügyet, hogy meggátolják a vágyott testvéri együttélést – hangoztatta Ferenc pápa a csíksomlyói kegyhelyen tartott szabadtéri szentmiséjében.
2019. június 01., 12:032019. június 01., 12:03
2019. június 01., 18:072019. június 01., 18:07
A csíksomlyói hegynyeregbe pápamobillal, egy Dacia Dusterrel érkezett szentatya a kordonok mögé zárt, előzetes regisztráció alapján bebocsátott több mint százezer zarándok előtt elmondta, Isten iránti örömmel és hálával van ma itt, ezen a történelmi értékekben és hitben gazdag, kedves Mária-kegyhelyen, ahová mindeni gyermekként jön, hogy találkozzék égi édesanyánkkal és hogy egymásban valódi testvérekre leljen.
Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd
Szerinte ez a nép a szenvedések közepette sem fárad el keresni az élet vizének a forrását, ahol a remény új erőre kaphat. „A kegyhelyek az ünnep és az ünneplés, a könnyek és az esdeklések helyei. Édesanyánk lábához járulunk, szinte szavak nélkül, hogy így az ő szemével láthassuk magunkat, és hogy tekintetével elvezessen Ahhoz, aki «az Út, az Igazság és az Élet» (Jn 14,6)” – hangzott a Székelyföldre történelmi látogatásra érkező katolikus egyházfő homíliájában. A szentmisén részt vesz Áder János magyar köztársasági elnök és Semjén Zsolt kormányfőhelyettes, a román közméltóságok közül pedig Viorica Dăncilă miniszterelnök és kormánya számos minisztere.
Fotó: Barabás Ákos
Ferenc pápa elmondta, mindannyian zarándokok vagyunk. Emlékeztetett, hogy a csíksomlyói zarándokok minden évben, pünkösd szombatján, elzarándokolnak ide, hogy eleget tegyenek őseik fogadalmának, megerősödjenek az Istenbe vetett hitben és a Szűzanya iránti áhítatban, akit a fából készült csodálatos kegyszobor jelenít meg.
Fotó: Beliczay László
„Ezen a zarándoklaton más felekezetek hívei is részt vesznek, és ez a párbeszéd, az egység és a testvériség jele. Ugyanakkor felhívás az életté vált hit és a reménnyé lett élet bizonyosságának a helyreállítására” – jelentette ki a Hármashalom-oltárnál tartott szentmiséje keretében a szentatya, akinek beszéde közben elállt az eső Csíksomlyón. Az egyházfő úgy vélte, zarándokolni azt jelenti, hogy mint nép hazatérünk: egy nép, amelynek gazdagsága a számtalan arc, kultúra, nyelv és hagyomány, Isten hívő szent népe, amely Máriával együtt zarándokol az Úr irgalmát énekelve.
Fotó: TVR1/Képernyőfotó
„Ha a Galileai Kánában Mária közbenjárt Jézusnál, hogy megtegye első csodáját, akkor minden kegyhelyen ő virraszt és ő jár közben. Nem csak szent Fiánál, hanem mindannyiunknál, hogy ne hagyjuk, hogy azok a hangok és azok a sebek, amelyek az elkülönülést és a megosztottságot táplálják, megfosszanak minket a testvériség érzésétől. Nem szabad elfelednünk vagy tagadnunk a múlt összetett és szomorú eseményeit, azonban ezek nem jelenthetnek akadályt vagy ürügyet, hogy meggátolják a vágyott testvéri együttélést” – buzdította a híveket Ferenc pápa.
Fotó: Beliczay László
Róma püspöke Csíksomlyón elmondta: zarándokolni nem más, mint érezni a meghívást és a késztetést, hogy járjunk együtt az úton, kérve az Úrtól a kegyelmet, hogy a régi és a mostani sérelmeinket és bizalmatlanságainkat változtassa új lehetőségekké a közösség érdekében. Azt jelenti: elszakadni a bizonyosságainktól és a kényelmünktől, egy új földi életnek a keresésében, amelyet az Úr nekünk akar ajándékozni. Ezen túlmenően kihívásnak nevezte a zarándoklatot, hogy felfedezzük és továbbadjuk az együttélés lelkületét, és ne féljünk a kölcsönös érintkezéstől, találkozástól és segítségnyújtástól.
Fotó: Beliczay László
„Zarándokolni azt jelenti, hogy belekerülünk abba a kissé kaotikus tengerárba, amely a testvériség igazi megtapasztalásává válhat. Így egy minden helyzetben szolidáris karavánná válunk a jövő építésének érdekében” – fogalmazott szentmiséjében a katolikus egyházfő. Ferenc pápa arra kérte a híveket, zarándoklatuk során ne azt kutassák, hogy mi lehetett volna (és nem lett), hanem inkább azt, ami rájuk vár és nem odázhatják el. Hozzátette, zarándokolni annyit jelent, hogy hiszünk az Úrban, aki hozzánk jön és közöttünk van, előmozdítva és ösztönözve a szolidaritást, a testvériséget, a jó utáni vágyat, az igazságot és az igazságosságot. Jelenti továbbá a küzdelemre való elköteleződést is, hogy azok, akik a tegnap lemaradtak, a holnap főszereplői lehessenek, viszont a ma főszereplői holnap se maradjanak hátra. Ez pedig a jövő szálainak kézműves összefonását teszi szükségessé
A szentatya szerint ez a zarándoklat tekintetünket Máriára és az Isten általi kiválasztottság titkára irányítja. „Mária, ez a Názáretből, Galilea egyik kis településéről, a Római Birodalom és Izrael perifériájáról származó lány „igen”-jével képes volt elindítani a gyöngédség forradalmát. Az Isten általi kiválasztottság titka ez, amely tekintetét a gyenge felé fordítja, hogy összezavarja az erőseket, és arra ösztönöz meg bátorít minket, hogy mi is hozzá hasonlóan mondjuk ki az „igen”-ünket, hogy végigjárjuk a kiengesztelődés ösvényeit” – hangzott el a pápai szentmisén.
Fotó: Beliczay László
A katolikus egyházfő leszögezte: aki kockáztat, annak az Úr nem okoz csalódást. „Járjunk az úton, járjunk együtt az úton, és engedjük, hogy az Evangélium legyen az a kovász, amely képes áthatni mindent és képes megajándékozni népeinket az üdvösség örömével” – jelentette ki Csíksomlyón elhangzott homíliájában Ferenc pápa.
Fotó: Beliczay László
A szentmisén a katolikus egyházfő átadta az arany rózsát, a pápák különleges adományát a különböző Mária-kegyhelyeknek szokták ajándékozni a Szűzanya iránti tisztelet kifejezéséül. Jakubinyi György gyulafehérvári érsek köszöntő beszédében elmondta, a szentatya II. János Pál pápa ígéretét teljesítetve látogatott el Erdélybe. „A négy egyházmegye magyar, székely többségű hívei és püspökei köszöntik a szentatyát. Köszönjük, szentatyánk, hogy velünk imádkozott, a szentmiseáldozatot bemutatta. Isten tartson meg minket őseink szent hitében és erényeiben!” – hangoztatta az érsek.
Fotó: Beliczay László
Egyébként Jakubinyi György és Ferenc pápa külön is megajándékozta egymást: az érsek kelyhet kapott a pápától, míg a szentatya Xantus Géza Ahol az ég találkozik a földdel című festményét viheti a Vatikánba. A hívek ezután közösen énekelték el a magyar himnuszt, majd a szentatya elvonulása után a székely himnusz is elhangzott.
A korrupcióellenes ügyészség (DNA) nagyváradi területi szolgálata szerdán újabb öt gyanúsított őrizetbe vételét jelentette be a halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügyben. Az intézkedésekre egy nappal korábban, kedden került sor Halmiban.
Egy testnevelésórán elhangzott tanári figyelmeztetésből erőszakos incidens lett szerdán Temesváron. Az ötödik osztályos diák hazament, majd szüleivel és bátyjával tért vissza az iskolába, ahol bántalmazták a pedagógust. Rendőrségi beavatkozás történt.
Többnapos körútra érkezik Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter csütörtökön Erdélybe, ahol RMDSZ-es politikusokkal, egyházi vezetőkkel, valamint a kulturális élet és a civil szféra képviselőivel találkozik.
Rátámadtak egy testnevelő tanárra egy ötödik osztályos tanuló szülei szerdán Temesváron, miután a pedagógus rendreutasította gyermeküket a tanórai viselkedése miatt.
Nemzetközi turisztikai sikertörténetként népszerűsítik a Via Transilvanicát, miközben az útvonalon évek óta gondot jelentenek az agresszív pásztorkutyák, amelyek miatt maguk a szervezők is hatósági segítséget kértek korábban.
Hivatali visszaélés gyanújával indított büntetőeljárást a korrupcióellenes ügyészség (DNA) a temesvári polgármesteri hivatal vezetését érintően.
A Nagyváradi Ítélőtábla kedd este elutasította a halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügy nyolc gyanúsítottjának fellebbezését. A bíróság jogerős végzéssel fenntartotta a határrendészek korábban elrendelt, harmincnapos előzetes letartóztatását.
A Malom-barlang eddig nem szerepelt a kirándulók számára ajánlott útvonalak között, mostantól azonban kiépített ösvényen érhető el.
Több mint 737 ezer lejes adócsalás miatt tartottak öt házkutatást Bihar és Hunyad megyében. A nyomozók szerint egy 60 éves nagyváradi férfi által irányított vállalat éveken keresztül fiktív beszerzésekkel csökkenthette adófizetési kötelezettségeit.
Nem lesz nehéz dolga a nagyváradi vasútvillamos-projekt szerelvényeinek beszerzésére kiírt pályázat bírólóbizottságnak.
szóljon hozzá!