
Pákei Lajos otthona ma a Pszichológiai Intézet székhelye
Fotó: Sánta Miriám
A Babeș–Bolyai Tudományegyetem áfa nélkül 20 millió lejt szán a kolozsvári Pákei-villa felújítására, melyben jelenleg a felsőoktatási intézmény Pszichológiai Intézete működik.
2024. szeptember 13., 11:082024. szeptember 13., 11:08
Az épületet saját lakóházának tervezte a kincses város egykori neves főépítésze, Pákei (vagy Pákey) Lajos (1853–1921), akinek nevéhez számos ikonikus épület, többek között a sétatéri Kioszk és Korcsolyapavilon, a főtéri New York Szálló vagy az Unitárius Kollégium fűződik.
A BBTE a Transilvaniareporter.ro portál tájékoztatása szerint most áfa nélkül 20,3 millió lejből kívánja felújíttatni, a mai elvárásoknak megfeleltetni az ingatlant. Kiemelik, hogy Pákei az első világháború után már kevesebb megrendelést kapott, visszavonult lakóházába, ahol nekifogott a kolozsvári építészeti örökség „egybe gyűjtésének” (rengeteget rajzolt, ám összefoglaló művét haláláig nem sikerült befejeznie). Miután 1926-ban felesége is meghalt, a villát eladták a Ferdinánd-egyetemnek. Ma a BBTE Pszichológia és Neveléstudományok Karának tulajdonában van.
A felsőoktatási intézmény arra is kitér, hogy az épület számos átalakításon esett át az idők folyamán az aktuális igényeknek megfelelően, nagyrészt hozzá nem értő módon, figyelmen kívül hagyva építészeti, történelmi és kulturális értékét. „Mivel eredetileg lakóháznak tervezték, funkcionalitása ma sem felel meg egy oktatási intézmény igényeinek.
– idézte a portál a BBTE vezetőségét. Amely licitet írt ki a munkálatok elvégzésére, október 16-ig várják az ajánlatokat.
Pákei Lajos igazolványképe
Amint arról a nagy köztiszteletnek örvendő főépítész halálának századik évfordulóján az Erdélyi Naplóban megjelent írásból is megtudhatjuk, Pákei Lajos Kolozsváron született 1853. március 1-jén egy Székelyföldről elszármazott unitárius családban. Elemi és középiskolai tanulmányait a kolozsvári unitárius kollégiumban végezte. Hamar felismerték művészi tehetségét.
1872-ben a budapesti Magyar Királyi József Műegyetem hallgatója lett, egy évvel később pedig tanulmányait a müncheni Képzőművészeti Akadémián folytatta. Az itt szerzett oklevelét 1877-ben honosította a budapesti Műegyetemen. 1876 végén a bécsi Képzőművészeti Akadémiára iratkozott be. 1880-ban hazatért Kolozsvárra és még ugyanebben az esztendőben megválasztották szülővárosa főmérnökévé.
A szakirodalom Pákei harmincnál több jelentős épületét tartja számon: Kolozsváron az Unitárius Kollégium (később Brassai Sámuel Líceum, ma a János Zsigmond Unitárius Kollégium), Iparmúzeum (manapság a Műszaki Egyetem működik benne), Kereskedelmi Akadémia, a sétatéri Kioszk és Korcsolyapavilon, a New York (majd Continental) szálloda.
A Wolphard-házból származó beépített kőemlék és felirata: NIHIL VERITATE FIRMIVS 1581 (Semmi sem erősebb az igazságnál)
Fotó: Sánta Miriám
Ő készítette el „az utolsó erdélyi polihisztor”, Brassai Sámuel síremlékét is a Házsongárdi-temetőben, a főtéri Mátyás-szobor, illetve a fellegvári Sissi-szobor díszes talapzatát, és megtervezte a Szent Mihály-templomot körülvevő láncos kerítést. Vidéken több kórház, templom, gimnázium, kastély megálmodója.
A kincses város múltjának a megismertetésében is sokat köszönhetünk neki; kolozsvári műemlékfelmérései, az általa megőrzött épületelemek a magyar reneszánsz építészettörténet mai napig fontos dokumentumai.
Idén márciusban kötetet mutattak be róla: a Vallásszabadság Házában rendezett bemutatón került fókuszba Pákei Lajos építészeti öröksége, ugyanis a Holnap kiadó gondozásában, Az építészet mesterei sorozatban az ő életművével kapcsolatos összefoglaló jelent meg.
Elnézést kell kérni az emberektől Kelemen Hunor RMDSZ-elnök szerint a kormány által foganatosított adóemelések miatt. A szövetség politikusai hosszú ideje azt hangoztatják, hogy nem értenek egyet az adóemelésekkel.
Európai uniós támogatással újabb egészségfejlesztési program indult Szatmárnémetiben és Hódmezővásárhelyen.
Kolozs megyei egészségügyi karavánt indít a KIFOR az egyik kincses városi klinikával közösen: a kezdeményezés célja, hogy vidéki településekre is eljuttassa a megelőzéshez szükséges tudást és alapvető egészségügyi szolgáltatásokat.
Kolozsváron nem találtak új leprás esetet és gyanús beteget a hatóságok annak az epidemiológiai vizsgálatnak keretében, amelyet egy luxus SPA két ázsiai származású alkalmazottjának decemberi leprás megbetegedése után indítottak.
Néhány tucat diák tüntetett csütörtök este a kolozsvári BBTE főépülete előtt a következő tanévtől esedékes tandíjemelések miatt. A tiltakozó diákok szerint az egyetem vezetésének döntései nemcsak a jövőbeli hallgatókat érintik.
Csütörtök este őrizetbe vettek a Kolozs megyei Egeres községben egy 38 éves, Krassó-Szörény megyei sofőrt, aki a délelőtti órákban halálos közlekedési balesetet okozott a Gyerőfalva és Körösfő közötti országúton, majd elmenekült a baleset helyszínéről.
Illegális hüllő- és póktenyészetet fedeztek fel a Bihar megyei környezetőrök és rendőrök egy vaskohsziklási tömbházlakásban, egy 12 négyzetméteres szobában.
A fiatalok számára 2026 első felében ingyenes pilóta- és ejtőernyős képzési lehetőséget kínál a Romániai Repülőklub a kolozsvári „Traian Dârjan” Területi Repülőklubon keresztül.
Visszakerült a napirendre a szamosfalvi fürdő újjáélesztésének projektje: előrelépés történt a kolozsvári turisztikai fejlesztést érintő zonális területrendezési terv elfogadtatási folyamatában.
Az Erdélyi Református Egyházkerület 2026-ot a gyermekek évének nyilvánította, mert meggyőződése szerint az egyház jövője a legfiatalabb nemzedék hitben való megszólításán és megtartásán múlik. A gyermekek éve keretében számos rendezvényt szerveznek.
szóljon hozzá!