
Fotó: Facebook/Gergely Balázs
A nyomozó hatóságokhoz fordult a kolozsvári önkormányzat RMDSZ-es frakciója a Mátyás-szoborcsoport múlt héten történt megrongálásának ügyében, a keresetet szerdán iktatták az ügyészségen – tájékoztatott közleményben Oláh Emese alpolgármester sajtóirodája.
2017. november 08., 22:472017. november 08., 22:47
A keresetet műemlékrombolás bűncselekményének elkövetése miatt ismeretlen tettes vagy tettesek ellen fogalmazta meg Oláh Emese, Horváth Anna frakcióvezető, Gergely Balázs, Rácz Levente és Nistor Dániel tanácsos. A kereset aláírói rámutattak:
A tanácsosok a károkról felvételeket is mellékeltek. Az ügyészségre benyújtott keresettel egyidejűleg a városi rendőrségen is panaszt nyújtottak be a tanácsosok, és kérik a térfigyelő kamerák felvételeinek ellenőrzését a tettesek kézre kerítése érdekében. A frakció tagjai ugyanakkor kezdeményezik a szoborcsoport megfelelő bekamerázását, ugyanis a jelenlegi térfigyelő rendszer nem alkalmas arra, hogy közeli képet adjon a műemlékről.
Egy 27 éves férfit 30 napra előzetes letartóztatásba helyezett pénteken a Temes megyei törvényszék gyermekpornográfia és kiskorú elleni nemi erőszak gyanúja miatt.
Egy 43 éves marosvásárhelyi nőt 95 ezer lejes hitel felvételére vettek rá csalók, akik közintézmény alkalmazottainak adták ki magukat, és azt állították, hogy az áldozat banki adatai veszélybe kerültek. A pénzt végül készpénzben adta át egy férfinak.
Nem ért egyet az RMDSZ az egyenruhaviselés országos szintű kötelezővé tételével – közölte pénteken Kelemen Hunor elnök. A politikus igazat ad a kötelező egyenruhaviselés ellen tiltakozó Romániai Magyar Középiskolások Szövetségének.
Lakossági ellenállásba ütközött Szeben megyében egy bányászati és feldolgozóipari beruházás. A Mineral Proiect Invest Rt. Resinár közelében nyitna külszíni fejtést, a szerpentinitet pedig Szelistye térségében dolgozná fel magnéziumalapú termékekké.
Megosztó kérdésnek bizonyul Romániában az iskolai egyenruha kötelezővé tétele, miután a szenátus már rábólintott a tervezetre, aminek sok pedagógus és szülő nem örül, magyar diákszervezetek pedig tiltakoznak ellene.
A még felújítás alatt álló Magyar Ház is hangsúlyos helyszíne a csütörtökön este kezdődő 11. Temesvári Magyar Napoknak. A bánsági magyarság legnagyobb rendezvénysorozatán színes programkínálattal várják az érdeklődőket – mondta Tamás Péter.
Több mint kétszer annyi bejelentés érkezett idén a 112-es segélyhívó számra lakott területek közelében észlelt medvékről Hargita megyében, mint a múlt év azonos időszakában.
Csaknem egy évvel azután, hogy az épületekről leváló vakolat miatt veszélyessé vált és a város önkormányzata kénytelen volt lezárni, végre megújulhat Brassó egyik nevezetessége, a Zsinór utca.
A tekei üzem egyik helyiségében már az utolsó munkafázisnál tart a gyúrt sajt: a puha sajtmasszát kézzel töltik az előkészített sertéshólyagba, majd a természetes burkot összevarrják. A Beszterce-Naszód megyei Teke tejfeldolgozó üzemében jártunk.
A már a 16. századtól gyógyhatásairól ismert lippai ásványvizet palackozó vállalat azt állítja, hogy másik kutat használ, így nincs köze a közkút „kiszáradásához”.
szóljon hozzá!