Hirdetés

Félholtra vert egy férfit két rendőr, bűnvádi eljárás indult ellenük

Szégyent hoztak az egyenruhára. A kép illusztráció •  Fotó: László Ildikó

Szégyent hoztak az egyenruhára. A kép illusztráció

Fotó: László Ildikó

Azzal vádolnak két rendőrt, hogy egy aradi étteremben bántalmaztak egy férfit, és összetörték a telefonját. A verekedős rendőrök ellen bűnvádi eljárást indított az ügyészség.

Krónika

2024. november 26., 17:262024. november 26., 17:26

A vádhatóság szerint a dél-erdélyi (A1-es) autópályát kiszolgáló sztrádarendőrség két ügynöke olyan súlyosan bántalmazta áldozatát, bizonyos T. R. A.-t, hogy

az illető 10-12 napos orvosi ellátásra szorult. Ezenkívül az egyik gyanúsított, bizonyos Ş. T. D. összetörte a sértett fél mobiltelefonját

Hirdetés

– írta az Agerpres hírügynökség az Aradi Bíróság Ügyészségének közleménye alapján.

A rendőr ellen testi sértés, rongálás és a közrend megzavarása miatt folytatnak bűnvádi eljárást, kollégáját pedig testi sértéssel és a közrend megzavarásával vádolják. Az ügyészek szerint a bűncselekmény februárban történt a Hármassziget néven ismert szabadidős övezet egyik éttermében, eddig a terhelő bizonyítékok gyűjtése folyt, ezért helyezték csak most vád alá az elkövetőket.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. február 05., csütörtök

Porlad a beton, hámlik a burkolat az újépítésű hídon, de az önkormányzat szerint ez „természetes”

Két hónap sem telt el az újépítésű aradi híd használatba adása óta, de a járókelők és gépjárművezetők máris problémákat jeleztek a közel 166 millió leje létesítményen: a korlátok tövében porlad a beton, a kerékpársávon pedig hámlik a burkolatfestés.

Porlad a beton, hámlik a burkolat az újépítésű hídon, de az önkormányzat szerint ez „természetes”
Hirdetés
2026. február 05., csütörtök

Háromszéki autópálya: megbékéltek a székelyek, odébb ingatlanfejlesztők akadékoskodnak

Jövő év végére készülhet el a Székelyföldön is áthaladó Brassó–Bákó autópálya eredetileg idénre várt megvalósíthatósági tanulmánya.

Háromszéki autópálya: megbékéltek a székelyek, odébb ingatlanfejlesztők akadékoskodnak
2026. február 05., csütörtök

Rendőrségi mérleg Kolozs megyében: csökkent a bűncselekmények száma, de többen haltak meg közlekedési balesetekben

Érezhetően javult a közbiztonság Kolozs megyében 2025-ben – derült ki a Kolozs megyei rendőr-főkapitányság évértékelő sajtótájékoztatóján. Bár egyes területeken kedvezőtlenebb tendenciák mutatkoznak, összességében csökkent a bejelentett bűnesetek száma.

Rendőrségi mérleg Kolozs megyében: csökkent a bűncselekmények száma, de többen haltak meg közlekedési balesetekben
2026. február 05., csütörtök

A Szilágyságban is adománygyűjtést indítottak a szilágycsehi templomtorony újjáépítéséért

A Szilágyságban is adománygyűjtést indított a szilágycsehi templomtorony újjáépítéséért az RMDSZ. A szakhatóságok elemzik a torony leomlásának okát.

A Szilágyságban is adománygyűjtést indítottak a szilágycsehi templomtorony újjáépítéséért
Hirdetés
2026. február 05., csütörtök

Egy 16 éves fiú megsebesített egy szolgálaton kívül levő rendőrt Nagybányán

Egy 42 éves, szolgálaton kívül levő rendőrre támadt rá szerda este Nagybánya egyik utcáján egy 16 éves fiú, 24 órára őrizetbe vették – tájékoztatott csütörtökön a Máramaros megyei rendőrség.

Egy 16 éves fiú megsebesített egy szolgálaton kívül levő rendőrt Nagybányán
2026. február 04., szerda

Kolozsvári ingatlanpiac: mintegy 2,4 havi nettó átlagbérbe kerül egy négyzetméter lakás

Tíz év alatt megháromszorozódtak a kolozsvári lakásárak, mégsem dőlt be a piac. Sokan buborékot emlegetnek, mások szerint a kincses város végre „beárazza magát”.

Kolozsvári ingatlanpiac: mintegy 2,4 havi nettó átlagbérbe kerül egy négyzetméter lakás
2026. február 04., szerda

Adománygyűjtések indultak a leomlott tornyú szilágycsehi templom javára

Egymás után indultak az adománygyűjtési kezdeményezések a szilágycsehi református templom tornyának újjáépítésére: egyházi és közéleti szereplők, valamint a Magyar Református Szeretetszolgálat is segítségnyújtásra hívja a híveket és támogatókat.

Adománygyűjtések indultak a leomlott tornyú szilágycsehi templom javára
Hirdetés
2026. február 04., szerda

Kórházi visszaélésekre derült fény, felelősségre vonják a vétkes alkalmazottakat

Az egyik esetben a biztonsági őr ráförmedt a sürgősségen várakozó betegre, amiért az elfoglalta a székét, a második elszenvedője pedig egy beutalt, akinek a hozzátartozóit elküldték párnát vásárolni az ápolók, mert hiányos volt a kórteremben az ágynemű.

Kórházi visszaélésekre derült fény, felelősségre vonják a vétkes alkalmazottakat
2026. február 04., szerda

Urán-, arany-, kobalt- és nikkelkészleteket talált a Partiumban egy kanadai cég

Jelentős, kereskedelmi célokra is kitermelhető potenciális urán-, arany-, kobalt-, nikkel-, ólom- és cinkkészleteket talált Bihar és Arad megye határán a Leading Edge Materials nevű kanadai vállalat.

Urán-, arany-, kobalt- és nikkelkészleteket talált a Partiumban egy kanadai cég
2026. február 04., szerda

Hatósági vizsgálat indult a szilágycsehi református templom tornyának összeomlása után

Nem találtak áldozatot a romok alatt, a megsérült rendőr állapota stabil, életveszélyen kívül van – közölte a Szilágy Megyei Rendőr-főkapitányság a szilágycsehi református templom tornyának kedd esti összeomlását követően.

Hatósági vizsgálat indult a szilágycsehi református templom tornyának összeomlása után
Hirdetés
Hirdetés