Hirdetés

Féktelenül elszaporodtak a medvék, egyre több a segélyhívás a környezetvédelmi miniszter szerint

•  Fotó: Alina Gorghiu/Facebook

Fotó: Alina Gorghiu/Facebook

Romániában a barnamedve-állomány féktelenül elszaporodott, a szakemberek szerint jelenleg meghaladja a nyolcezer példányt – jelentette ki Mircea Fechet környezetvédelmi miniszter pénteken.

Hírösszefoglaló

2023. augusztus 11., 14:202023. augusztus 11., 14:20

A tárcavezető egy Brassóban szervezett konferencián beszélt erről, beismerve, hogy Romániában egyre több a konfliktushelyzet medve és ember között, és, hogy a több mint nyolcezer példányt számláló állomány jóval meghaladja azt a létszámot, amit az ország természetes élőhelyei még elbírnak.

Nyomatékosította, hogy a hatóságok teljesen tudatában vannak annak a veszélynek, amit a medvék jelentenek nap, mint nap a lakosságra, mivel a nagyvad és az ember közötti konfliktushelyzetek száma jelentősen megugrott az utóbbi időben.

Hirdetés

A miniszter elmondása szerint a tavalyhoz képest az idei év első felében megkétszereződött a medvékkel kapcsolatos segélyhívások száma, ma már naponta átlagban 18 ilyen hívás fut be az 112-re.

„Ez alátámasztja, hogy a medveprobléma egyre égetőbb” – szögezte le Fechet. Hozzátette: környezetvédelmi miniszterként feladatkörébe tartozik az állatfaj megőrzése, de a polgárok biztonságát is szem előtt kell tartania, és szerinte ez utóbbi fontosabb.

„Valójában minden európai irányelv, minden rendelet és minden jogszabály, amely az élőhelyekre, a védett természeti területekre vonatkozik, az embereket és az emberi biztonságot helyezi előtérbe” – idézte a tárcavezetőt az Agerpres. Fechet hozzátette,

a tervek szerint a jövő héten elküldik a Hivatalos Közlönybe a barnamedvék megelőzési célú kilövésének kvótájáról és a beavatkozási célú kilövésének kvótájáról szóló rendeletet.

Emlékeztetett, hogy a Román Akadémia szakembereinek javaslatára a környezetvédelmi minisztérium az eredetileg tervezett közel 500-ról 140-re csökkentette a barnamedvék megelőzési célú kilövésének a kvótáját, a beavatkozási kvótát pedig 80 egyedre emelte. Ezzel figyelembe veszi mind a szakemberek észrevételeit, mind a lakosságot képviselő polgármesterek ajánlásait – szögezte le a miniszter.

korábban írtuk

A közel 500 helyett csak alig több mint 200 problémás medve kilövését hagyta jóvá a Román Akadémia
A közel 500 helyett csak alig több mint 200 problémás medve kilövését hagyta jóvá a Román Akadémia

Alaposan visszanyeste a Román Akadémia azon problémás medvék számát, amelyeket az emberek életének és vagyonának megóvása érdekében kilőhetők.

korábban írtuk

Kizárná az akadémiát a medvék kilövési kvótájának jóváhagyásából Tánczos Barna
Kizárná az akadémiát a medvék kilövési kvótájának jóváhagyásából Tánczos Barna

Tánczos Barna korábbi környezetvédelmi miniszter szerint a bukaresti parlamentnek kellene dönteni a védett barnamedvék kilövési kvótáiról. Mint bejelentette, szenátorként kezdeményezni fog egy erre vonatkozó törvénytervezetet.

Hirdetés
1 hozzászólás Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 16., péntek

Szarvasbika ölhetett meg egy erdőőrt Erdélyben

Holtan találtak csütörtök este egy 50 éves erdőőrt a Máramaros megyei erdészeti igazgatóság egyik vadászterületén, feltételezések szerint szarvasbika támadhatta meg – közölte pénteken a Romsilva a Facebook-oldalán.

Szarvasbika ölhetett meg egy erdőőrt Erdélyben
Hirdetés
2026. október 16., péntek

Tömegbaleset a sztrádán: öt jármű ütközött össze, több embert kórházba szállítottak

Három személygépkocsi és két haszongépjármű keveredett balesetbe csütörtök éjjel egy óra körül az A1-es autópálya Arad megyei szakaszán, az 530-as kilométerszelvényéhez.

Tömegbaleset a sztrádán: öt jármű ütközött össze, több embert kórházba szállítottak
2026. október 16., péntek

1956 hetven év elteltével is összeköt: tíznapos ünnepségsorozattal emlékezik Kolozsvár a magyar forradalomra

Az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc hetvenedik évfordulójára október 20. és 30. között nagyszabású megemlékezéssorozattal készülnek Kolozsváron. A magyar főkonzulátus, az RMDSZ, az egyházak, az egyetemi és civil szervezetek közös rendezvénye.

1956 hetven év elteltével is összeköt: tíznapos ünnepségsorozattal emlékezik Kolozsvár a magyar forradalomra
2026. október 15., csütörtök

„Megalázó, bojkottálni kell”. Magyar iskolaigazgató a vitatott versenyvizsgákról

A jelentkezők közel harmada nem jutott tovább az iskolaigazgatói versenyvizsga első próbáján. Egy kolozsvári iskolaigazgató a feladatsor mellett az elhúzódó vizsgafolyamatot és az intézményvezetők megbecsültségének hiányát is kifogásolja.

„Megalázó, bojkottálni kell”. Magyar iskolaigazgató a vitatott versenyvizsgákról
Hirdetés
2026. október 15., csütörtök

Feltérképezik az igényeket: székelyföldi roma vezetőkkel is találkoznak, a Madarasi-Hargitára is ellátogatnak a Tisza-kormány képviselői

Eljuttatta a Krónikának a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium csütörtökön a Tarr Zoltán miniszter vezette küldöttség négynapos erdélyi körútjának programját.

Feltérképezik az igényeket: székelyföldi roma vezetőkkel is találkoznak, a Madarasi-Hargitára is ellátogatnak a Tisza-kormány képviselői
2026. október 15., csütörtök

Vádalku keretében menekülhet meg a börtöntől a kenőpénz átvételekor tetten ért érbogyoszlói polgármester

Hatósági felügyelet alatt van és a bíróság jóváhagyását várja az ügyészség által felajánlott vádalkura Kócza István, Érbogyoszló – tisztségéből felfüggesztett – polgármestere, aki nem tagadja bűnösségét, de kitart amellett, hogy csapdába csalták.

Vádalku keretében menekülhet meg a börtöntől a kenőpénz átvételekor tetten ért érbogyoszlói polgármester
2026. október 15., csütörtök

Kolozsvári metró: nem is olyan tuti az új finanszírozás

A kolozsvári metró továbbra is szerepel az európai finanszírozási tervekben, azonban a projekt felvétele a finanszírozási programba önmagában még nem garantálja, hogy minden szükséges összeg rendelkezésre is fog állni – figyelmeztetett Horațiu Cosma.

Kolozsvári metró: nem is olyan tuti az új finanszírozás
Hirdetés
2026. október 15., csütörtök

Helikopterről vadásznak a szabálytalankodó autósokra: Erdély több megyéjében lecsaptak a rendőrök

Egyre gyakrabban vet be helikoptereket a román rendőrség a szabálytalankodó gépjárművezetők kiszűrésére. Október első felében Maros, Kolozs és Arad megyében is tartottak légi támogatással közlekedésrendészeti ellenőrzéseket.

Helikopterről vadásznak a szabálytalankodó autósokra: Erdély több megyéjében lecsaptak a rendőrök
2026. október 15., csütörtök

A bányászati hatóság szerint csak kőzetkitermelésre kapott engedélyt a Szeben megyei vitatott beruházás

Újabb részletek derültek ki a Szeben megyei Resinár közelében tervezett szerpentinitbánya engedélyezéséről. A bányászati hatóság szerint a vállalat egyelőre kizárólag kőzetkitermelésre és elsődleges feldolgozásra kapott koncessziós engedélyt.

A bányászati hatóság szerint csak kőzetkitermelésre kapott engedélyt a Szeben megyei vitatott beruházás
2026. október 15., csütörtök

Magyar iskola a látássérült gyermekeknek: több mint százéves hiányt pótolnának Székelyudvarhelyen

Október 15-e, a fehér bot nemzetközi napja alkalmat ad arra, hogy nagyobb figyelem irányuljon a vak és gyengénlátó emberek helyzetére, az önálló életvitel és az esélyegyenlőség kérdésére.

Magyar iskola a látássérült gyermekeknek: több mint százéves hiányt pótolnának Székelyudvarhelyen
Hirdetés
Hirdetés