Fotó: Katasztrófavédelem
Étteremben kötött ki autójával egy 19 éves fiatalember szombat éjjel a Kolozs megyei Nemeszsukon, miután elvesztette uralmát a jármű felett.
2023. május 21., 15:032023. május 21., 15:03
2023. május 21., 15:112023. május 21., 15:11
A Kolozs megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU) vasárnapi tájékoztatása szerint a vasárnapra virradó éjszaka 4 óra körül riasztották a katonai tűzoltókat és a mentőket egy közúti balesethez a Kolozsvárt Szamosújvárral összekötő 1C jelzésű országútra. A helyszínre kiérkező katasztrófavédelmi erők az országút mellett álló étterem belsejében találtak egy autót, és körülötte a sofőrt és három utasát, mindhárman férfiak.
Mint kiderült, a Máramaros megyei fiatalember által vezetett személygépkocsi Szamosújvár irányából haladt Kolozsvár irányába, amikor a 17-es kilométernél a sofőr elvesztette uralmát a jármű felett, és a kocsi nekirohant az épületnek.
Így néz ki a gépkocsi a balesetet követően
Fotó: Katasztrófavédelem
A mentősök a helyszínen megvizsgálták a négy férfit, kettejüket – a hátsó ülésen utazó két utast – kórházba szállították enyhébb sérülésekkel.
A Kolozs megyei rendőr-főkapitányság közleménye szerint a jármű vezetője nem volt alkohol befolyása alatt. A baleset körülményeinek kivizsgálása folyamatban van.
Három cégcsoport pályázik Erdély látványossága, a fogarasi vár újabb felújítási munkálatainak elvégzésére.
A bukaresti kormány pénteki határozatával felmentette tisztségéből Buzás-Fekete Mária Kolozs megyei alprefektust – közölte a kabinet.
Megkezdődnek a külhoni magyar gyermekek és fiatalok nevelési, oktatási, valamint tankönyv- és taneszköz-támogatásainak, továbbá a hallgatói támogatások kifizetései – közölte a budapesti Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium.
Minősített emberölés miatt vádat emeltek egy 52 éves, jelenleg előzetes letartóztatásban lévő férfi ellen, aki a vád szerint halálra késelt egy 22 éves fiatalt egy Málnás közelében lévő erdőben – közölte a Kovászna megyei ügyészség.
A magyar kormány 110 millió forintos támogatással járul hozzá a szilágycsehi református templom helyreállításához – jelentette be Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter a szilágysági városban tett látogatásán.
Hazatérhetnek a csíkszeredai kórházban júliusban született négyes ikrek: a három kislányt és egy kisfiút a jövő hét elején engedik haza a brassói szülészetről.
Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős minisztert és küldöttségét látta vendégül csütörtök este a Királyhágómelléki Református Egyházkerület (KREK) a nagyváradi Reflex Központban – közölte a KREK.
Holtan találtak csütörtök este egy 50 éves erdőőrt a Máramaros megyei erdészeti igazgatóság egyik vadászterületén, feltételezések szerint szarvasbika támadhatta meg – közölte pénteken a Romsilva a Facebook-oldalán.
Három személygépkocsi és két haszongépjármű keveredett balesetbe csütörtök éjjel egy óra körül az A1-es autópálya Arad megyei szakaszán, az 530-as kilométerszelvényéhez.
A jelentkezők közel harmada nem jutott tovább az iskolaigazgatói versenyvizsga első próbáján. Egy kolozsvári iskolaigazgató a feladatsor mellett az elhúzódó vizsgafolyamatot és az intézményvezetők megbecsültségének hiányát is kifogásolja.
szóljon hozzá!