2010. március 04., 09:002010. március 04., 09:00
„Mindenképpen oda kell hatnunk, hogy határok nélkül integrálódjon a magyar orvostársadalom, s együtt próbáljunk hatékony lépéseket tenni az egészségvédelemért, a sikeres gyógyításért” – mondta lapunknak Mikola, aki szerint a közeljövőben komoly gondot jelent majd a szakemberek elvándorlása. „A világ globalizálódik, s a munkaerő szabad áramlása e téren is érvényesül. Ennek nem lehet gátat vetni, és ennek van jó, meg kevésbé jó oldala, hatása. Az orvosok általában jól képzett, nyelveket beszélő emberek, normális, hogy mindenütt igény van rájuk” – vélte a volt egészségügyi miniszter, aki szerint minden országnak vigyáznia kell arra, hogy megtartsa őket. Mikola szerint értelmes, emberi életet kell teremteni számukra. Mint mondta, Magyarországon is komoly orvoshiány van, mivel nagyon alacsonyak a bérek. Az elvándorlást nem lehet megállítani, de törekedni kell rá, tette hozzá.
A marosvásárhelyi tudományos ülésszak egyébként a kilencedik ilyen rendezvény, és idén még húsz előadássorozatot szerveznek. Kilencven magyarországi oktató érkezik, ötvenen pedig távoktatást folytatnak majd.
Az RMOGYKE egyébként hétfőn délután a marosvásárhelyi Deus Providebit katolikus tanulmányi házban felavatta a Tanulmányi és Innovációs Központot, amely a Pécsi Orvostudományi Egyetem hasonló létesítményének a fiókintézménye lesz, közölte Ádám Valérián, az egyesület titkára. Kifejtette, meggyőződése, hogy az egyesület sokat tehet a marosvásárhelyi magyar tannyelvű orvos- és gyógyszerészképzés autonómiájának a kivívásáért, a képzés minőségének növeléséért. Ennek érdekében támogatják az itteni végzősök magyarországi továbbképzését, illetve anyaországi előadókat hívnak Marosvásárhelyre. „Azt szeretnénk, ha az erdélyi magyar orvosok is kihasználnák az uniós pályázatok adta lehetőségeket, ugyanis lemaradás van e téren, amit be kell hozni. Ismertetni akarjuk a sikeres pályázatokat, és a jövőbeni lehetőségeket. Ezt oktatni szeretnénk a hazai orvosoknak. A pécsi egyetem vezetőségétől mindenben segítséget kapunk majd” – ismertette a központ célját Ádám Valérián, aki az igazgatói feladatokat is ellátja.
Sürgősségi műtétje után a Kolozs megyei Récekeresztúron megtámadott mentőautó sofőrje úgy nyilatkozott, „körülbelül kilenc varrat van a szaruhártyáján”. A mentőt TikTok-álhír által felhergelt rongálók támadták meg.
A végéhez közeledik villamos- és hőerőmű (CET Hidrocarburi) átfogó korszerűsítése: a mintegy 100 millió eurós beruházás 95 százalékos készültségnél tart, és október végén indulhat el benne a villamosenergia-termelés.
Harminc embert verhetett át hamis Untold-jegyekkel egy 30 éves kolozsvári férfi, akit 24 órára őrizetbe vett a rendőrség. A gyanúsított az év eleje óta kínált eladásra fesztiválbelépőket, a vásárlók azonban hiába fizették ki azok árát.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) hétfőn meghosszabbította a sárga, vagyis elsőfokú hőségriasztást Krassó-Szörény, Temes, Arad, Bihar, Szatmár, Szilágy és Máramaros megyére.
Egy ügyészt vasárnap éjszaka 24 órára őrizetbe vettek, mert miután botrányt okozott egy Hunyad megyei vendéglátóhelyen, könnygázt használt és egy pisztolyt is elsütött, amikor a rendőrök megpróbálták lefogni – közölte hétfőn a legfőbb ügyészség.
Harminc napos előzetes letartóztatásba helyeztek egy nőt és hat férfit a Kolozs megyei Récekeresztúron történt mentőautó-személyzet elleni támadás ügyében.
Az elmúlt évek legnagyobb beruházásába fogott Nagyvárad: a város közlekedési rendszerének teljes újragondolásába. A cél nem csupán az autóforgalom gyorsítása volt, hanem az is, hogy a villamosközlekedés megszabaduljon a zsúfolt útkereszteződésektől.
A napokon át tartó kánikula idején sok lakásban éjszakára sem csökken 25–30 Celsius-fok alá a hőmérséklet, miközben a házi patikában ott sorakoznak a tabletták, kapszulák, szemcseppek vagy éppen az inzulin.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) vasárnap sárga jelzésű, hétfő 10 órától kedd 10 óráig érvényes hőségriasztást adott ki Krassó-Szörény, Temes, Arad, Bihar, Szatmár, Szilágy és Máramaros megyére.
Kövekkel, botokkal és fejszékkel támadtak a Kolozs megyei Récekeresztúron (Recea-Cristur) feldühödött falusiak egy mentőautóra az úgynevezett „fekete mentőről” szóló rémhírek hatására, súlyos szemsérülést okozva a jármű vezetőjének.