Hirdetés

Előzetesben marad a három fiatal halálát okozó ittas sofőr – A magyar fiúnak december óta volt jogosítványa

•  Fotó: 123RF

Fotó: 123RF

A Fehér megyei törvényszék elutasította fellebbezését, így előzetes letartóztatásban marad az a fiatal gépkocsivezető, aki a Fehér megyei Marosszentimrén augusztus 27-én történt, három halálos áldozatot követelő gázolásos balesetet okozta.

Krónika

2023. szeptember 04., 15:122023. szeptember 04., 15:12

2023. szeptember 04., 15:222023. szeptember 04., 15:22

Az intézmény honlapján közzétett határozat szerint a bíróság hétfőn elutasította, mint alaptalant a 19 éves P. Eduárd-Norbert fellebbezését a gyulafehérvári bíróság augusztus 27-én hozott ítélete ellen. Az ítélet jogerős, a fiatalember a Fehér megyei rendőrség fogdájában marad.

A rendőrség szerint a fiatal sofőr az 1-es országúton, Marosszentimre kijáratánál, egy üzemanyag-töltőállomás közelében hajtott bele egy hat személyből álló csoportba, amelynek tagjai az út szélén haladtak.

Hirdetés

A balesetben egy 17, egy 18 és egy 25 éves fiatal életét vesztette.

A sofőr ellenőrzésekor 1,06 milligramm/liter légalkohol-koncentrációt mutatott ki a szonda. Drogtesztet is végeztek rajta, az eredmény szerint kábítószert nem fogyasztott. A biológiai vizsgálat 1,94 gramm/liter alkoholkoncentrációt mutatott ki a vérében – emlékeztet az Agerpres.

P. Eduárd-Norbert ellen – aki tavaly decemberben szerezte meg gépkocsivezetői jogosítványát – gondatlanságból elkövetett emberölés és alkoholos befolyásoltság alatt történt járművezetés miatt indult eljárás.

A Fehér megyei, nagyjából fele arányban magyarok lakta Vajasd faluból származó fiú magyar nemzetiségű, a Facebook-oldalán látható bejegyzések tanúsága szerint a Nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégiumban ballagott 2021-ben. E hónapban lesz 20 éves.

korábban írtuk

FRISSÍTVE - Gyalogosok közé hajtott egy autó Fehér megyében, hárman meghaltak, őrizetbe veszik a gázolót
FRISSÍTVE - Gyalogosok közé hajtott egy autó Fehér megyében, hárman meghaltak, őrizetbe veszik a gázolót

Gyalogosok közé hajtott egy autó a vasárnapra virradó éjszaka az 1-es országúton, a Fehér megyei Marosszentimre térségében; három személy meghalt.

Mint ismeretes, a Fehér negyei tragédia nem sokkal azután történt, hogy két fiatal meghalt, hárman megsérültek augusztus 19-én, amikor egy kábítószer hatása alatt álló férfi autójával gyalogosok közé hajtott a 39-es országúton, Május 2 település közelében. A járművet egy 19 éves fiú vezette. A balesetben meghalt egy 20 éves lány és egy 21 éves fiatalember. A jármű vezetője elhagyta a baleset helyszínét, Vama Veche településen találták meg később a rendőrök. A fiatalemberen drogtesztet végeztek, amely kokain, amfetamin és metamfetamin jelenlétét mutatta ki a szervezetében.

A halálos balesetet okozó sofőrt a tragédiát megelőzően kétszer is megállították a rendőrök – egyszer előző éjjel, második alkalommal pedig a baleset éjjelén – mindkétszer elengedték, annak ellenére, hogy kábítószert is találtak az autójában, amelynek nem volt érvényes gépjármű-felelősségbiztosítása. A rendőrök csak alkoholtesztet végeztek rajta, majd elengedték – nagyjából egy órával a tragédia előtt.

Az egész országot megrázó tragédia az ígéretek szerint a Román Rendőrség gyökeres átszervezését vonja maga után, illetve szigorítanak az ittas vagy drogos sofőrök büntetésein.

korábban írtuk

Belügyminiszter: alaposan átszervezik a rendőrséget a drogos sofőr okozta tengerparti tragédia után
Belügyminiszter: alaposan átszervezik a rendőrséget a drogos sofőr okozta tengerparti tragédia után

Az augusztus 19-én 2 Mai tengerparti településen történt tragédia a „politikai-közigazgatási” alapját jelenti a Román Rendőrség átfogó átszervezésének – jelentette ki hétfő esti sajtótájékoztatóján Cătălin Predoiu.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 14., szerda

A Via Transilvanicát világszerte népszerűsítik, közben a turistákat kutyatámadásokra készítik fel

Nemzetközi turisztikai sikertörténetként népszerűsítik a Via Transilvanicát, miközben az útvonalon évek óta gondot jelentenek az agresszív pásztorkutyák, amelyek miatt maguk a szervezők is hatósági segítséget kértek korábban.

A Via Transilvanicát világszerte népszerűsítik, közben a turistákat kutyatámadásokra készítik fel
Hirdetés
2026. október 14., szerda

Dominic Fritz után a csapata is célkeresztbe került: 68 millió lej miatt vizsgálódik a DNA

Hivatali visszaélés gyanújával indított büntetőeljárást a korrupcióellenes ügyészség (DNA) a temesvári polgármesteri hivatal vezetését érintően.

Dominic Fritz után a csapata is célkeresztbe került: 68 millió lej miatt vizsgálódik a DNA
2026. október 14., szerda

Megerősítette az ítélőtábla a halmi határrendészek előzetes letartóztatását

A Nagyváradi Ítélőtábla kedd este elutasította a halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügy nyolc gyanúsítottjának fellebbezését. A bíróság jogerős végzéssel fenntartotta a határrendészek korábban elrendelt, harmincnapos előzetes letartóztatását.

Megerősítette az ítélőtábla a halmi határrendészek előzetes letartóztatását
2026. október 14., szerda

Czárán Gyula nevéhez köthető újabb barlangot tettek látogathatóvá

A Malom-barlang eddig nem szerepelt a kirándulók számára ajánlott útvonalak között, mostantól azonban kiépített ösvényen érhető el.

Czárán Gyula nevéhez köthető újabb barlangot tettek látogathatóvá
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Egy évet sem tartott, hámlik a burkolat az új ferdekábeles hídon

Alig kilenc hónappal a megnyitása után már javításra szorul az aradi ferdekábeles híd, amelynek az építése 165 millió lejbe került. A gyalogos- és kerékpárforgalomnak fenntartott sávban már hámlik a burkolat.

Egy évet sem tartott, hámlik a burkolat az új ferdekábeles hídon
2026. október 13., kedd

Papíron vásároltak, a valóságban adót spóroltak: nagyszabású razzia Bihar megyében

Több mint 737 ezer lejes adócsalás miatt tartottak öt házkutatást Bihar és Hunyad megyében. A nyomozók szerint egy 60 éves nagyváradi férfi által irányított vállalat éveken keresztül fiktív beszerzésekkel csökkenthette adófizetési kötelezettségeit.

Papíron vásároltak, a valóságban adót spóroltak: nagyszabású razzia Bihar megyében
2026. október 13., kedd

Nem volt túl élénk az érdeklődés a nagyváradi villamosvasút szerelvényeire kiírt pályázaton

Nem lesz nehéz dolga a nagyváradi vasútvillamos-projekt szerelvényeinek beszerzésére kiírt pályázat bírólóbizottságnak.

Nem volt túl élénk az érdeklődés a nagyváradi villamosvasút szerelvényeire kiírt pályázaton
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Öt év után lezárta a DNA a Soós Zoltánt érintő egyik eljárást

Az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) öt év után lezárta a Soós Zoltán marosvásárhelyi polgármestert és több városházi kollégáját érintő eljárást.

Öt év után lezárta a DNA a Soós Zoltánt érintő egyik eljárást
2026. október 12., hétfő

Jól haladnak a munkálatok a Székelyföldet érintő sztrádaszakaszon

Több mint 300 munkás és 245 munkagép dolgozik a Marosvásárhely-Târgu Neamț (A8) autópálya Gyergyóalfalu-Ditró szakaszán – közölte hétfőn az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR).

Jól haladnak a munkálatok a Székelyföldet érintő sztrádaszakaszon
2026. október 12., hétfő

Tovább késik a turistamágnesnek számító erdélyi vár felújítása

Mindössze 2029-ben nyílhat meg újra a látogatók előtt a Brassó megye egyik turistamágnesének számító barcarozsnyói vár.

Tovább késik a turistamágnesnek számító erdélyi vár felújítása
Hirdetés
Hirdetés