Hirdetés

Ellopta a rendőrautót az egyenruhások orra elől, majd másik hármat is megrongált vele

A settenkedő  autótolvajról közreadott mobiltelefonos fotó •  Fotó: Aradi Polgármesteri Hivatal

A settenkedő autótolvajról közreadott mobiltelefonos fotó

Fotó: Aradi Polgármesteri Hivatal

Egy hajléktalan férfi elkötötte az aradi önkormányzat alárendeltségében működő helyi rendőrség egyik járművét, miközben az egyenruhások szolgálatot teljesítettek, majd a gépkocsival másik három autót is megrongált, míg sikerült lekapcsolni. Egy javíthatatlan közbotránykeverőről van szó, tavaly 22 bírságolási jegyzőkönyvet állítottak ki a nevére.

Pataky Lehel Zsolt

2024. november 26., 22:222024. november 26., 22:22

2024. november 27., 08:452024. november 27., 08:45

Kedden késő délután, valamivel öt óra után történt az eset, miközben a helyi rendőrség ügynökei a belvárosban, a színház közelében irányították a forgalmat. Bevett szokás, hogy csúcsidőben, amikor a közvilágítást még nem kapcsolták fel, a forgalmasabb útvonalakon a helyi rendőrök biztosítják a forgalom gördülékenységét.

A szolgálati autójuk, a megkülönböztető fényjelzéssel bekapcsolva, mintegy 15 méterre állt tőlük, amikor is a 42 éves, amúgy brassói illetőségű férfi odasettenkedett, beugrott a kocsiba, és padlógázzal elhajtott

Hirdetés

– számolt be az esetről a polgármesteri hivatal sajtóosztálya.

Egy másik rendőrautó üldözőbe vette, és néhány utcával odébb, az Episcopiei (volt Batthyány) utcában utolérte. Az autótolvaj ugyanis nekiment egy kisteherautónak, majd másik két járműnek is nekiütközött, és már nem tudta folytatni az útját, így megbilincselhették, majd átadták a megyei rendőr-főkapitányságnak.

A helyi rendőrség szerint az elkövető visszaeső – kevesebb mint egy évvel ezelőtt hasonló módon lopott el egy autót Aradon, és végül Temesváron találták meg –, alkohol- és drogfüggő, több szabálysértés és kihágás miatt róttak ki rá bírságot, csak a legutóbbi évben 22 jegyzőkönyvet állított ki a nevére a helyi rendőrség.

Mi több – írták –, egy hónapja épp azok a rendőrök kísérték be a megyei kórház pszichiátriájára, akiknek az autóját elkötötte, így nem zárják ki azt sem, hogy felismerte őket, és így akart bosszút állni. A megyei rendőrség közleménye szerint a férfi ittas volt a tett elkövetésekor, 0,32 mg/l légalkoholszintet mutatott ki a szonda.

korábban írtuk

Elfogták a rendőrök orra elől megszökött bankautomata-robbantót, a felesége segítette
Elfogták a rendőrök orra elől megszökött bankautomata-robbantót, a felesége segítette

Kihasználva a rendőri kíséret figyelmetlenségét, szökni próbált két előzetes letartóztatásban lévő férfi az Arad Megyei Törvényszék előtt. Egyiküket elfogták, de bankautomata-robbantó társa kereket oldott.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 31., hétfő

Két nagy Maros megyei beruházás is újraindulhat – Bolojan Marosvásárhelyen jelentette be a részleteket

Romgaz a következő napokban ténylegesen aláírja az Azomureș vegyipari kombinát átvételéről szóló szerződést, miután pénteken sikeresen lezárult az összes kötelező jóváhagyási eljárás.

Két nagy Maros megyei beruházás is újraindulhat – Bolojan Marosvásárhelyen jelentette be a részleteket
Hirdetés
2026. augusztus 31., hétfő

Kozma Mónika a Krónikának: az átvilágítás után szakmai alapon kell dönteni az erdélyi gazdaságfejlesztés jövőjéről

Csaknem tíz év alatt 7000 gazda részesült támogatásban, 120 nagyberuházás valósult meg, élelmiszer-feldolgozók, raktárak, szállodák épültek az erdélyi gazdaságfejlesztési program keretében. Kozma Mónika, a Pro Economica Alapítvány igazgatóját kérdeztük.

Kozma Mónika a Krónikának: az átvilágítás után szakmai alapon kell dönteni az erdélyi gazdaságfejlesztés jövőjéről
2026. augusztus 31., hétfő

Lift az életért: egy erdélyi város láthatja el elsőként felvonóval a négyszintes lakóházakat is

Brassó az első város, amely csatlakozik a Lift az életért elnevezésű projekthez, amelynek célja, hogy a négyemeletes panelházakban is szereljenek be liftet, megkönnyítve ezáltal az ott lakók életét.

Lift az életért: egy erdélyi város láthatja el elsőként felvonóval a négyszintes lakóházakat is
2026. augusztus 31., hétfő

Itt van az ősz: búcsúzik a kánikula, de szeptemberben még visszatér a nyár

Országszerte az ilyenkor megszokottnak megfelelően alakul a hőmérséklet a következő két hétben; a hét elején és a jövő héten többfelé kialakulhatnak záporok, jelentősebb mennyiségű csapadékra azonban kevés az esély.

Itt van az ősz: búcsúzik a kánikula, de szeptemberben még visszatér a nyár
Hirdetés
2026. augusztus 31., hétfő

Börtönt, milliós károkozást vág egymás fejéhez Borboly Csaba és Bíró Barna Botond

Nyilvános szócsata bontakozott ki Hargita Megye Tanácsának két vezetője, Borboly Csaba alelnök és Bíró Barna-Botond elnök között a több mint egy évtizede húzódó büntetőper lezárása után.

Börtönt, milliós károkozást vág egymás fejéhez Borboly Csaba és Bíró Barna Botond
2026. augusztus 31., hétfő

Fritz elárulta, mihez kezd, miután elveszíti polgármesteri tisztségét Temesváron

Dominic Fritz megtartja pártelnöki tisztségét a Mentsétek meg Romániát Szövetségben (USR), miután néhány héten belül elveszíti polgármesteri mandátumát Temesváron.

Fritz elárulta, mihez kezd, miután elveszíti polgármesteri tisztségét Temesváron
2026. augusztus 30., vasárnap

Hamarosan megnyílik a Székely Lovasmúzeum a felújított Mikó-kastélyban

A Kovászna megyei Oltszemen található Mikó‑kastély átfogó restaurálási projekt révén teljesen megújult, és 2026 őszétől a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum külső egységeként, Székely Lovasmúzeum néven működik tovább.

Hamarosan megnyílik a Székely Lovasmúzeum a felújított Mikó-kastélyban
Hirdetés
2026. augusztus 30., vasárnap

Megújult a Bánffy-kastély, új közösségi és turisztikai tér vár Szilágynagyfaluban

A szilágynagyfalui közösség reményei szerint a megújult Bánffy-kastély jelentős turisztikai központja lesz a térségnek. A református egyház tulajdonában lévő műemlék épületet európai uniós forrásokból újították fel.

Megújult a Bánffy-kastély, új közösségi és turisztikai tér vár Szilágynagyfaluban
2026. augusztus 30., vasárnap

Szászfenesen avatták fel Románia rendszerváltás utáni első, „zöldmezős beruházással” épült múzeumát

Vasárnap Szászfenesen felavatták a kolozsvári Erdélyi Történeti Múzeum új épületét, amely 145 millió lejes beruházással valósult meg. A Leányvárban felépült múzeum megnyitó ünnepségén részt vett Demeter András István ügyvivő kulturális miniszter is.

Szászfenesen avatták fel Románia rendszerváltás utáni első, „zöldmezős beruházással” épült múzeumát
2026. augusztus 30., vasárnap

A gyulafehérvári székesegyházban tartják a romániai magyar iskolák tanévnyitóját

A Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége (RMPSZ) közölte, a romániai magyar iskolák országos tanévnyitó ünnepségét szeptember 5-én, szombaton 11 órától tartják Gyulafehérváron az érseki székesegyházban.

A gyulafehérvári székesegyházban tartják a romániai magyar iskolák tanévnyitóját
Hirdetés
Hirdetés