
Fotó: Pinti Attila
A Szeben megyei nagytalmácsi otthonából eltűnt 14 éves lány elrablását egy fiú szervezte meg, akivel a Facebookon ismerkedett meg; a fiú anyja is részt vett a lány elrablásában – közölték szerdán a nyomozást folytató ügyészek.
2023. január 11., 20:352023. január 11., 20:35
A Szeben megyei törvényszéki ügyészség közleménye értelmében a hétfőre virradó éjszaka négy férfi és egy nő hatolt be a lány nagytalmácsi otthonába. Mindannyian maszkot viseltek, és fejsze meg kard volt náluk. Bementek a szobába, ahol a lány az édesanyjával együtt aludt, akarata ellenére kivitték a házból és beültették egy kint várakozó autóba.
A Facebook közösségi oldalon megismert egy másik fiút, akivel megbeszélték, hogy felkeresi a szüleit és megkéri a kezét. A fiú azonban szülei támogatásával megszervezte a lány elrablását, de utóbbi nem tudott a tervről és nem adta a hozzájárulását ehhez. A négy feleki (Avrig) férfi, aki behatolt a házba, 6000 eurót kapott, és a fiú anyja is elkísérte őket – ismertették az eddigi információkat az ügyészek.
A rablásban részt vevő öt személyt előzetes letartóztatásba helyezték, és további öt személy ellen vizsgálódnak, akik a gyanú szerint tettestársként vagy felbujtóként vettek részt a lány elrablásában – közölte az Agerpres. A 14 éves nagytalmácsi lányt hétfőn nagy erőkkel kereste a rendőrség, miután hajnali 3:55-kor bejelentést kaptak az 112-es segélyhívó számon arról, hogy Carolea Luminiţát négy maszkos férfi erőszakkal egy autóba tuszkolta, majd elhajtottak.
A gyermeket végül a Brassó megyei Sárkány (Şercaia) községhez tartozó Vád (Vad) településen találták meg hétfő délután egy házban.

Elrendelte szerdán a nagyszebeni bíróság annak a korábban őrizetbe vett öt személynek a 30 napos előzetes letartóztatását, akiket azzal gyanúsítanak, hogy hétfőn hajnalban elraboltak a nagytalmácsi otthonából egy 14 éves lányt.
Nemzetközi turisztikai sikertörténetként népszerűsítik a Via Transilvanicát, miközben az útvonalon évek óta gondot jelentenek az agresszív pásztorkutyák, amelyek miatt maguk a szervezők is hatósági segítséget kértek korábban.
Hivatali visszaélés gyanújával indított büntetőeljárást a korrupcióellenes ügyészség (DNA) a temesvári polgármesteri hivatal vezetését érintően.
A Nagyváradi Ítélőtábla kedd este elutasította a halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügy nyolc gyanúsítottjának fellebbezését. A bíróság jogerős végzéssel fenntartotta a határrendészek korábban elrendelt, harmincnapos előzetes letartóztatását.
A Malom-barlang eddig nem szerepelt a kirándulók számára ajánlott útvonalak között, mostantól azonban kiépített ösvényen érhető el.
Alig kilenc hónappal a megnyitása után már javításra szorul az aradi ferdekábeles híd, amelynek az építése 165 millió lejbe került. A gyalogos- és kerékpárforgalomnak fenntartott sávban már hámlik a burkolat.
Több mint 737 ezer lejes adócsalás miatt tartottak öt házkutatást Bihar és Hunyad megyében. A nyomozók szerint egy 60 éves nagyváradi férfi által irányított vállalat éveken keresztül fiktív beszerzésekkel csökkenthette adófizetési kötelezettségeit.
Nem lesz nehéz dolga a nagyváradi vasútvillamos-projekt szerelvényeinek beszerzésére kiírt pályázat bírólóbizottságnak.
Az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) öt év után lezárta a Soós Zoltán marosvásárhelyi polgármestert és több városházi kollégáját érintő eljárást.
Több mint 300 munkás és 245 munkagép dolgozik a Marosvásárhely-Târgu Neamț (A8) autópálya Gyergyóalfalu-Ditró szakaszán – közölte hétfőn az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR).
Mindössze 2029-ben nyílhat meg újra a látogatók előtt a Brassó megye egyik turistamágnesének számító barcarozsnyói vár.
szóljon hozzá!