
Nem csoda, ha egyeseknek nincs bátorságuk átkelni a hídon
Fotó: Digi24/Képernyőmentés
A helyiek szerint éjszaka nincs bátorságuk átkelni azon a közúti hídon, amely a brassói régi kerülőúton található, mert olyan rossz állapotba került, hogy már életveszélyessé vált. Beszakadt a járda, besüppedt az aszfalt, rozsdásak a korlátok – az életveszély miatt az erdélyi nagyváros önkormányzata súly- és sebességkorlátozást rendelt el a hídon.
2025. március 30., 12:202025. március 30., 12:20
A régi teherforgalmi terelőúton lévő 170 méter hosszú létesítmény február végéig a közúti infrastruktúrát kezelő országos vállalat (CNAIR) tulajdonába tartozott, akkor vette át a brassói önkormányzat a létesítményt. 2017-ben jelentkeztek az első meghibásodások, s mivel azokat nem javították ki, mostanra annyira súlyosbodott a helyzet, hogy a híd a helyiek szerint életveszélyessé vált.
és az aszfaltréteg is megsüppedt a járművek súlya, no meg a karbantartás hiánya miatt – hívta fel a figyelmet riportjában a Digi24 hírtelevízió. A riporternek nyilatkozó brassói lakosok egyike azt panaszolta, hogy legalább öt éve ilyen siralmas állapotba van a híd, egy másik pedig egyenesen úgy fogalmazott, hogy „éjszaka nincs bátorságunk átkelni rajta”.
Sorin Toarcea, a brassói városháza sajtószóvivője szerint évek óta nem végeztek karbantartási munkálatokat a létesítményen, és az utóbbi hét-nyolc esztendős elhanyagoltság miatt került ilyen állapotba. Most, hogy az önkormányzat tulajdonába került, tervezik a felújítást, ami viszont nem fog hamar menni.
A brassói székhelyű regionális út- és hídügyi igazgatóság (DRDP) sajtószóvivője, Elekes Róbert szerint a vállalatnál „nem ültek ölbe tett kézzel”, hanem megtették a szükséges intézkedéseket. „Amint észrevettük a meghibásodást, nekiláttunk a szakértői véleményezésnek, hogy megállapíthassuk, milyen műszaki megoldásokra lesz szükség. Ezeket a beavatkozásokat nem lehet egyik napról a másikra elvégezni” – mondta a hírtelevíziónak.
Amíg megkezdik a felújítást, a brassói önkormányzat súly- és sebességkorlátozást vezetett be: a 3,5 tonnánál nagyobb tengelysúlyú gépjárművek nem haladhatnak át a hídon, és óránként maximum 30 kilométeres a megengedett legnagyobb sebesség.

A közvélekedés szerint Romániában mindent ellopnak, ami nincs lebetonozva vagy nem vezettek bele áramot, ehhez azonban most hozzá lehet sorolni a nagy méretű, betonból készült műtárgyakat is.

Elvitte az ár a két székelyföldi kistérség, Erdővidék és Sepsiszék közötti közúti kapcsolatot is biztosító hidat a Kovászna megyei Nagyajtán – mondta el az MTI-nek vasárnap Bihari Edömér polgármester.
Elnézést kell kérni az emberektől Kelemen Hunor RMDSZ-elnök szerint a kormány által foganatosított adóemelések miatt. A szövetség politikusai hosszú ideje azt hangoztatják, hogy nem értenek egyet az adóemelésekkel.
Európai uniós támogatással újabb egészségfejlesztési program indult Szatmárnémetiben és Hódmezővásárhelyen.
Kolozs megyei egészségügyi karavánt indít a KIFOR az egyik kincses városi klinikával közösen: a kezdeményezés célja, hogy vidéki településekre is eljuttassa a megelőzéshez szükséges tudást és alapvető egészségügyi szolgáltatásokat.
Kolozsváron nem találtak új leprás esetet és gyanús beteget a hatóságok annak az epidemiológiai vizsgálatnak keretében, amelyet egy luxus SPA két ázsiai származású alkalmazottjának decemberi leprás megbetegedése után indítottak.
Néhány tucat diák tüntetett csütörtök este a kolozsvári BBTE főépülete előtt a következő tanévtől esedékes tandíjemelések miatt. A tiltakozó diákok szerint az egyetem vezetésének döntései nemcsak a jövőbeli hallgatókat érintik.
Csütörtök este őrizetbe vettek a Kolozs megyei Egeres községben egy 38 éves, Krassó-Szörény megyei sofőrt, aki a délelőtti órákban halálos közlekedési balesetet okozott a Gyerőfalva és Körösfő közötti országúton, majd elmenekült a baleset helyszínéről.
Illegális hüllő- és póktenyészetet fedeztek fel a Bihar megyei környezetőrök és rendőrök egy vaskohsziklási tömbházlakásban, egy 12 négyzetméteres szobában.
A fiatalok számára 2026 első felében ingyenes pilóta- és ejtőernyős képzési lehetőséget kínál a Romániai Repülőklub a kolozsvári „Traian Dârjan” Területi Repülőklubon keresztül.
Visszakerült a napirendre a szamosfalvi fürdő újjáélesztésének projektje: előrelépés történt a kolozsvári turisztikai fejlesztést érintő zonális területrendezési terv elfogadtatási folyamatában.
Az Erdélyi Református Egyházkerület 2026-ot a gyermekek évének nyilvánította, mert meggyőződése szerint az egyház jövője a legfiatalabb nemzedék hitben való megszólításán és megtartásán múlik. A gyermekek éve keretében számos rendezvényt szerveznek.
1 hozzászólás