Hirdetés

Életfogytiglan az udvarhelyi gyilkosnak

Életfogytiglani szabadságvesztéssel sújtotta szerdán kihirdetett ítéletében a Hargita Megyei Törvényszék azt a székelyudvarhelyi férfit, aki tavaly brutális kegyetlenséggel meggyilkolt egy 20 éves lányt.

Krónika

2013. november 27., 18:262013. november 27., 18:26

2013. november 27., 19:022013. november 27., 19:02

A vádirat szerint a 39 éves Krafft István 2012 augusztusában Székelyudvarhely kadicsfalvi városrészében megfojtotta áldozatát, majd felgyújtotta annak holttestét. Az érettségije után egy helyi egészségügyi központban elhelyezkedett F. Izabella tavaly augusztus 7-én tűnt el, miután szüleinek azt mondta, hogy egy ismerősével kell találkoznia. Holttestét egy nappal később egy kadicsfalvi istállóban fedezték fel, a törvényszéki orvos látlelete szerint az áldozatot egy kábellel megfojtották, üzemanyaggal lelocsolták, majd felgyújtották. A nyomozás feltárta, hogy Izabella el akart költözni otthonról, emiatt lakást keresett, és a feltételezett elkövető ajánlotta fel, hogy segít neki albérletet szerezni, eltnése napján éppen vele kellett találkoznia.


A tavaly szeptember óta letartóztatásban lévő Krafft István a törvényszéki per során végig tagadta a bűncselekmény elkövetését. A szerdai ítélethirdetéskor ismertetett védőbeszédében többek között olyan tényeket említett „mentő körülményként”, hogy az áldozat a gyilkosság előtt nem sokkal alkoholt fogyasztott, egy héttel korábban pedig kábítószert. Mindemellett a vádlott azzal bizonygatta ártatlanságát, hogy közölte: ha ő követte volna el az emberölést, akkor nem égette volna el, hanem a közeli Küküllőbe dobja vagy elássa a holttestet.


Időközben Krafftról kiderült, hogy büntetett előéletű. Magyarországon – ahol 1999-ben munkavállalás céljából telepedett le – a Heves megyei bíróság 2001-ben nyolc év börtönbüntetésre ítélte életveszélyt okozó testi sértés, három rendbeli rablás – ebből kettő rablási kísérlet –, szemérem elleni erőszak, valamint négy rendbeli közokirattal való visszaélés miatt. Krafft több esetben fiatal nőkre, diákokra támadt késsel, súlyosan megsebesítve, kifosztva áldozatait. A szerdán alapfokon kiszabott életfogytiglani börtönbüntetés megfellebbezhető a táblabíróságon.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. november 12., szerda

Salrom: nem robbanásveszélyes a parajdi bányánál észlelt gázszivárgás

Nem robbanásveszélyes az elárasztott parajdi sóbányánál észlelt gázszivárgás az Országos Sóipari Társaság (Salrom) által végzett mérések szerint, mivel ezek értéke jóval alacsonyabb a robbanásveszélyes szintnél.

Salrom: nem robbanásveszélyes a parajdi bányánál észlelt gázszivárgás
Hirdetés
2025. november 12., szerda

Magyarok Kenyere: összegyűlt a pékárura való liszt a kalotaszentkirályi szakiskola diákjai számára

A Magyarok Kenyere – 15 millió búzaszem jótékonysági program keretében összegyűlt búzából a Kolozs megyei Kalotaszentkirály–Zentelkén működő Ady Endre Szakiskola is részesült.

Magyarok Kenyere: összegyűlt a pékárura való liszt a kalotaszentkirályi szakiskola diákjai számára
2025. november 12., szerda

„Embertelen körülmények” uralkodnak a dicsőszentmártoni pszichiátrián egy civil szervezet szerint

Az egészségügyi miniszter sürgős közbeavatkozását kéri egy civil szervezet a dicsőszentmártoni kórház pszichiátriai osztályán tapasztalt „embertelen körülmények” miatt. A kórház vezetése egyoldalú tájékoztatással vádolja a szervezetet.

„Embertelen körülmények” uralkodnak a dicsőszentmártoni pszichiátrián egy civil szervezet szerint
2025. november 12., szerda

Gyógyvizek térképe: orvosok segítségével népszerűsítenék a gyógyturizmust

A romániai gyógyturizmust népszerűsítő tájékoztató és interaktív térkép készült. Az orvosokhoz eljuttatott útmutató tizenkét betegségcsoport gyógykúrás kezelését ismerteti, a térképen pedig 160 gyógy- és balneoklimatikus központ kapott helyet.

Gyógyvizek térképe: orvosok segítségével népszerűsítenék a gyógyturizmust
Hirdetés
2025. november 12., szerda

Hulladékégetéssel bukott le az illegális autóbontó

A hulladékgazdálkodási szabályok megsértése miatt indított büntetőeljárást a rendőrség egy érszakácsi (Szatmár megyei) autóbontó ellen. A faluban nyolc személy dolgozott az illegális autóbontóban.

Hulladékégetéssel bukott le az illegális autóbontó
2025. november 12., szerda

Román vasúti tragikomikum: 8 év kínlódás 10 perces időnyereségért

Nem mindennapos „megvalósítást” könyvelhetünk el a román vasútfejlesztések terén: 8 évnyi „megfeszített munka”, jobban mondva bürokratikus kínlódás után elkészült egy csaknem 6 kilométer hosszú új sínpár Dél-Erdélyben.

Román vasúti tragikomikum: 8 év kínlódás 10 perces időnyereségért
2025. november 12., szerda

Szilágy megye: egy ház üvegfalába csapódott a részeg motoros

Több ittas sofőr ellen indult büntetőeljárás az elmúlt napokban Szilágy megyében – közülük hárman balesetet is okoztak –, de akadt olyan is, akit több bűncselekmény miatt vettek őrizetbe.

Szilágy megye: egy ház üvegfalába csapódott a részeg motoros
Hirdetés
2025. november 12., szerda

Lerohanta a DNA a kolozsvári városházát a metróépítéshez kapcsolódó rendellenességek gyanúja miatt

Hátkutatást kezdtek az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) ügyészei a kolozsvári városházán.

Lerohanta a DNA a kolozsvári városházát a metróépítéshez kapcsolódó rendellenességek gyanúja miatt
2025. november 12., szerda

Régi mesterségek, új lehetőségek: így formálja Széket a Leader program (VIDEÓ)

A Kolozs megyei Széken számos helyi vállalkozó és közösségszervező pályázott sikeresen a vidékfejlesztést támogató, uniós finanszírozású Leader program keretében. Gazdaszemmel sorozatunk videóriportjának új kiadásában felkerestük a mezőségi falut.

Régi mesterségek, új lehetőségek: így formálja Széket a Leader program (VIDEÓ)
2025. november 11., kedd

Teherszállítók és buszsofőrök a célkeresztben: ittas sofőrt és több hibás járművet is kiszűrtek a brassói rendőrök

A közúti áru- és személyszállításban részt vevő gépkocsivezetőket ellenőrizték Brassó megyében a közlekedésrendészet munkatársai. Több műszakilag hibás járművet kivontak a forgalomból, és egy ittas sofőr is lebukott.

Teherszállítók és buszsofőrök a célkeresztben: ittas sofőrt és több hibás járművet is kiszűrtek a brassói rendőrök
Hirdetés
Hirdetés