Hirdetés

Elektromos töltőállomást is építenek „a király útján”

elektromos

Most még csak erdei út, de elektromos töltőállomás is lesz majd a megállóhelyek egyikén

Fotó: Hunyad Megyei Tanács

Az idegenforgalom fejlesztése mellett a környezetkímélő közlekedést is bátorító beruházás lesz „a király útja” elnevezésű új műút az Arad megyei Marospetres és a Hunyad megyei Alváca között: elektromos autók töltésére alkalmas állomást is kiépítenek a Zaránd-hegységben kanyargó út mentén.

Pataky Lehel Zsolt

2025. február 17., 21:042025. február 17., 21:04

Mint arról beszámoltunk, turistacsalogatónak szánják azt a 17 kilométeres útszakaszt, amely az Arad megyei Marospetrest (Petriș) és a Hunyad megyei Alvácát (Vața de Jos) köti össze, és aminek kétharmada Hunyad megye területén halad át. A Nyugati Fejlesztési Régió Ügynökség (ADR Vest) által lebonyolított pályázaton több mint 167 millió lej vissza nem térítendő támogatást nyerő projektben öt megállóhely kialakítása is szerepelt, és ezek egyikén elektromos töltőállomást fognak építeni.

Az Arad megyei önkormányzat hétfői bejelentése szerint megkezdték a procedúrát, hogy egy 280 négyzetméteres telket a marospetresi önkormányzat köztulajdonából a megyei tanács köztulajdonába helyezzék, így elhárulhat a jogi akadálya a töltőállomás megépítésének. Az Arad és Hunyad megyei önkormányzatok közös projektje a jelenlegi erdei utat teszi gépjárművekkel is járhatóvá, a beruházással a Zaránd-hegység több településének lakói számára teremtenek összeköttetést.

Hirdetés

Mivel a közeli Soborsinban található néhai I. Mihály román király egykori kastélya, a királyi család jelenlegi rezidenciája, és az út hajdanán az akkor ifjú uralkodó kezdeményezésére épült, „a király útja elnevezést” kapta.

A beruházástól a történelmi Zaránd-vidék idegenforgalmának fellendülését remélik, elsősorban Alvácán, ahol gyógyfürdő működik, és amelynek a közigazgatásilag beosztott falvaiban több műemlék fatemplom is található. Nyolc környékbeli települést kapcsolnak be ezáltal közvetlenül vagy közvetve a transzeurópai közlekedési hálózatba (TEN-T), és a környék több mint hatezer lakója, illetve a turisták lesznek a beruházás haszonélvezői. Nem mellékes az sem, hogy ezáltal alternatívát teremtenek a jelenleg nagyon forgalmas 7-es számú országutat (DN 7) használók számára.

A hegyen-völgyön kanyargó új útvonal 20 kilométerrel lecsökkenti a két település között jelenleg 37 kilométeres távolságot.

Iustin Cionca Arad megyei tanácselnök a vidék turisztikai potenciáljában rejlő lehetőségek kiaknázását emelte ki az önkormányzat közleményében. Az elöljáró emlékeztetett arra, hogy Arad megye büszkélkedhet a legtöbb felújított vagy nulláról megépített úttal 2016 óta: 850 kilométert adtak át eddig, és a költségek 90 százalékát vissza nem térítendő EU-s támogatásokból fedezték. Nagyszabású beruházás volt a magyar határ menti települések közötti utak „rehabilitálása”, egyben az összeköttetés bővítése Bihar megyével.

„A király útja” megépítése valamivel több mint 208 millió lejbe kerül, amiből több mint 167 millió lej vissza nem térítendő támogatás, a többi a két megyei önkormányzat önrésze. A megvalósítás tavaly nyár végén kezdődött, az utat 2028 áprilisának végén kell átadni.

korábban írtuk

Turistacsalogató útvonalat építenek Arad és Hunyad megye között
Turistacsalogató útvonalat építenek Arad és Hunyad megye között

A jelenlegi erdei utat járhatóvá tevő projekttől a vidék idegenforgalmának fellendülését remélik, egyben a Zaránd-hegység több településének lakói számára teremtenek összeköttetést.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 15., csütörtök

Újabb öt gyanúsítottat, köztük két magyar vámtisztviselőt is őrizetbe vettek a halmi korrupciós ügyben

A korrupcióellenes ügyészség (DNA) nagyváradi területi szolgálata szerdán újabb öt gyanúsított őrizetbe vételét jelentette be a halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügyben. Az intézkedésekre egy nappal korábban, kedden került sor Halmiban.

Újabb öt gyanúsítottat, köztük két magyar vámtisztviselőt is őrizetbe vettek a halmi korrupciós ügyben
Hirdetés
2026. október 15., csütörtök

Őrizetbe vették Temesváron a tornatanárt bántalmazó családot

Egy testnevelésórán elhangzott tanári figyelmeztetésből erőszakos incidens lett szerdán Temesváron. Az ötödik osztályos diák hazament, majd szüleivel és bátyjával tért vissza az iskolába, ahol bántalmazták a pedagógust. Rendőrségi beavatkozás történt.

Őrizetbe vették Temesváron a tornatanárt bántalmazó családot
2026. október 15., csütörtök

Többnapos körúton igyekszik építeni a Tisza kapcsolatait Erdélyben Tarr Zoltán miniszter

Többnapos körútra érkezik Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter csütörtökön Erdélybe, ahol RMDSZ-es politikusokkal, egyházi vezetőkkel, valamint a kulturális élet és a civil szféra képviselőivel találkozik.

Többnapos körúton igyekszik építeni a Tisza kapcsolatait Erdélyben Tarr Zoltán miniszter
2026. október 14., szerda

Rászólt a gyerekre a tornatanár, mire a szülők megtámadták a pedagógust

Rátámadtak egy testnevelő tanárra egy ötödik osztályos tanuló szülei szerdán Temesváron, miután a pedagógus rendreutasította gyermeküket a tanórai viselkedése miatt.

Rászólt a gyerekre a tornatanár, mire a szülők megtámadták a pedagógust
Hirdetés
2026. október 14., szerda

A Via Transilvanicát világszerte népszerűsítik, közben a turistákat kutyatámadásokra készítik fel

Nemzetközi turisztikai sikertörténetként népszerűsítik a Via Transilvanicát, miközben az útvonalon évek óta gondot jelentenek az agresszív pásztorkutyák, amelyek miatt maguk a szervezők is hatósági segítséget kértek korábban.

A Via Transilvanicát világszerte népszerűsítik, közben a turistákat kutyatámadásokra készítik fel
2026. október 14., szerda

Dominic Fritz után a csapata is célkeresztbe került: 68 millió lej miatt vizsgálódik a DNA

Hivatali visszaélés gyanújával indított büntetőeljárást a korrupcióellenes ügyészség (DNA) a temesvári polgármesteri hivatal vezetését érintően.

Dominic Fritz után a csapata is célkeresztbe került: 68 millió lej miatt vizsgálódik a DNA
2026. október 14., szerda

Megerősítette az ítélőtábla a halmi határrendészek előzetes letartóztatását

A Nagyváradi Ítélőtábla kedd este elutasította a halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügy nyolc gyanúsítottjának fellebbezését. A bíróság jogerős végzéssel fenntartotta a határrendészek korábban elrendelt, harmincnapos előzetes letartóztatását.

Megerősítette az ítélőtábla a halmi határrendészek előzetes letartóztatását
Hirdetés
2026. október 14., szerda

Czárán Gyula nevéhez köthető újabb barlangot tettek látogathatóvá

A Malom-barlang eddig nem szerepelt a kirándulók számára ajánlott útvonalak között, mostantól azonban kiépített ösvényen érhető el.

Czárán Gyula nevéhez köthető újabb barlangot tettek látogathatóvá
2026. október 13., kedd

Egy évet sem tartott, hámlik a burkolat az új ferdekábeles hídon

Alig kilenc hónappal a megnyitása után már javításra szorul az aradi ferdekábeles híd, amelynek az építése 165 millió lejbe került. A gyalogos- és kerékpárforgalomnak fenntartott sávban már hámlik a burkolat.

Egy évet sem tartott, hámlik a burkolat az új ferdekábeles hídon
2026. október 13., kedd

Papíron vásároltak, a valóságban adót spóroltak: nagyszabású razzia Bihar megyében

Több mint 737 ezer lejes adócsalás miatt tartottak öt házkutatást Bihar és Hunyad megyében. A nyomozók szerint egy 60 éves nagyváradi férfi által irányított vállalat éveken keresztül fiktív beszerzésekkel csökkenthette adófizetési kötelezettségeit.

Papíron vásároltak, a valóságban adót spóroltak: nagyszabású razzia Bihar megyében
Hirdetés
Hirdetés