
Fotó: BBTE
A kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetem Közgazdaság- és Gazdálkodástudományi Karának magyar tagozatos diákcsapata – kiváló eredményt elérve – harmadik lett a University of Technology Sydney (UTS) által szervezett világszintű gazdasági esettanulmány-versenyen (UTS Global Case Competition), amelyen 14 egyetem csapata vehetett részt 11 ország képviseletében.
2023. szeptember 12., 12:382023. szeptember 12., 12:38
A BBTE keddi közleménye szerint a diákcsapat mindkét csoportfordulóban első helyen végzett, így bejutott verseny nagydöntőjébe, ahol végül harmadik helyezést ért el a szeptember 4–8. között rendezett ausztráliai megmérettetésen.
A kolozsvári csapat tagjai Pásztor Kende (Menedzsment, 3. év), Székely Evelin-Beáta (Gazdasági informatika, 3. év), Szekernyés Péter (Pénzügy és bank, 3. év) és Szőke Dóra (Menedzsment, 3. év) voltak, a csapatot dr. Szász Levente felkészítő tanár kísérte el a versenyre.
A csoportfordulók során a résztvevő csapatok egy 6 órás, valamint egy 24 órás esettanulmányt kellett megoldjanak:
A selejtező csoportokban a kolozsvári csapat az ausztráliai University of New South Wales, a Chinese University of Hong Kong, valamint a bangkoki Chulalongkorn University diákcsapataival versenyzett, és mindkét fordulóban első helyen végzett, így bejutott a sydney-i verseny nagydöntőjébe. A versenyt végül a dániai Aalborg University nyerte, második helyen a hollandiai University of Amsterdam végzett, míg a dobogó harmadik fokára a kolozsvári BBTE csapata állhatott fel. A csapat felkészítő tanárai dr. Szász Levente, dr. Györfy Lehel és dr. Rácz Béla-Gergely voltak – tájékoztatott a BBTE.
Három cégcsoport pályázik Erdély látványossága, a fogarasi vár újabb felújítási munkálatainak elvégzésére.
A bukaresti kormány pénteki határozatával felmentette tisztségéből Buzás-Fekete Mária Kolozs megyei alprefektust – közölte a kabinet.
Megkezdődnek a külhoni magyar gyermekek és fiatalok nevelési, oktatási, valamint tankönyv- és taneszköz-támogatásainak, továbbá a hallgatói támogatások kifizetései – közölte a budapesti Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium.
Minősített emberölés miatt vádat emeltek egy 52 éves, jelenleg előzetes letartóztatásban lévő férfi ellen, aki a vád szerint halálra késelt egy 22 éves fiatalt egy Málnás közelében lévő erdőben – közölte a Kovászna megyei ügyészség.
A magyar kormány 110 millió forintos támogatással járul hozzá a szilágycsehi református templom helyreállításához – jelentette be Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter a szilágysági városban tett látogatásán.
Hazatérhetnek a csíkszeredai kórházban júliusban született négyes ikrek: a három kislányt és egy kisfiút a jövő hét elején engedik haza a brassói szülészetről.
Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős minisztert és küldöttségét látta vendégül csütörtök este a Királyhágómelléki Református Egyházkerület (KREK) a nagyváradi Reflex Központban – közölte a KREK.
Holtan találtak csütörtök este egy 50 éves erdőőrt a Máramaros megyei erdészeti igazgatóság egyik vadászterületén, feltételezések szerint szarvasbika támadhatta meg – közölte pénteken a Romsilva a Facebook-oldalán.
Három személygépkocsi és két haszongépjármű keveredett balesetbe csütörtök éjjel egy óra körül az A1-es autópálya Arad megyei szakaszán, az 530-as kilométerszelvényéhez.
A jelentkezők közel harmada nem jutott tovább az iskolaigazgatói versenyvizsga első próbáján. Egy kolozsvári iskolaigazgató a feladatsor mellett az elhúzódó vizsgafolyamatot és az intézményvezetők megbecsültségének hiányát is kifogásolja.
szóljon hozzá!