Kolozs megye lakosságnyilvántartási hivatala digitalizálta az anyakönyvi kivonatokat
Fotó: Freepik.com
Hétfőtől digitális változatban is kiállítják a Kolozs megyei hivatalok a születési, házasságkötési, válási és a halotti bizonyítványokat – jelentette be a Kolozs Megyei Tanács.
2025. március 31., 21:042025. március 31., 21:04
2025. március 31., 21:202025. március 31., 21:20
Az intézmény közleménye szerint március 31-étől a megye összes polgármesteri hivatalában működik az anyakönyvi kivonatok kiadásának integrált információs rendszere – írta az Agerpres. A megyei tanács szerint ez azt jelenti, hogy
Előre nem látott kényszerítő körülmény vagy az informatikai rendszer meghibásodása esetén a hivatalnok kézzel tölti ki az irat kiadásához szükséges űrlapot, az adatokat pedig utólag vezeti be az integrált információs rendszerbe.
összesen 19 ezer kötetnyi 8 millió iratot.
Március 20-án „élesben” is beindulhat az elektronikus személyazonosító igazolványok kibocsátása Romániában, a chipes e-személyik a Kolozs megyei tesztidőszakot követően országszerte elérhetők lesznek a belügyminisztérium tervei szerint.
Az RMDSZ-frakció javaslatára díszpolgári címet adományozott kedden a Kolozs Megyei Tanács Ráduly-Zörgő Éva logopédusnak, iskolapszichológusnak, sportvezetőnek, egyetemi oktatónak, olimpikon gerelyhajítónak.
Az eredetileg 2024 áprilisára tervezett befejezéshez képest már másfél év eltelt, és az Arad megyei kisváros önkormányzata továbbra sem tudja megmondani, mikorra készülhet el a beruházás.
Függő sétányt alakítanak ki a Resicabánya központja felett átívelő egykori ipari drótkötélpályából. Az egykori ipari létesítmény több mint 700 méter hosszú, gyalogosoknak és kerékpárosoknak szánt sétálóutcává alakul át a város fölött 30 méteren.
Több bűncselekményt is elkövetett az a 18 éves nagyváradi fiatalember, aki a rendőrök elől akart elmenekülni, de végül Bors határában megállásra kényszerítették.
A Kolozs megyei ítélőtábla elrendelte hétfőn Cătălin Cherecheș volt nagybányai polgármester 2,6 millió lej összegű igazolatlan eredetű vagyonának elkobzását. Az ítélet nem jogerős, 15 napon belül megfellebbezhető.
Szent Mihály, Szent Gábor és Szent Rafael főangyalok ünnepén, hétfőn számos zarándok gyűlt össze a gyulafehérvári Szent Mihály-székesegyház búcsúünnepére.
Sepsiszentgyörgy szeptember végi levegőjét idén is belengte az édes, karamellizált cukor illata: ismét megszervezték a Kürtőskalács Fesztivált, az édes ízek fesztiválját és versenyét.
Szeptember elején egy gyárrobbanás nyomán keletkezett szászsebesi tűzben megsérült három munkás közül a temesvári sürgősségi kórházban elhunyt egy Srí Lanka-i férfi.
Tizennyolcadik alkalommal tartották meg szombaton a Nemzedékek Találkozóját az aradi Alma Mater Alapítvány szervezésében. Ez az aradi magyarság egyik legrégebbi közösségi rendezvénye, ugyanis az eseményt kétévente szervezik meg, tehát már 36 éve zajlik.
Az utolsó csepp volt a pohárban, hogy hétfőre virradóra Máramarosszigeten mentősre támadt egy páciens, a mentőszolgálatok személyzete bejelentette, hatalmas tiltakozásra készülnek.
szóljon hozzá!