
Claudiu Maior alpolgármester csütörtöki sajtótájékoztatóján elmondta: a kialakult helyzet miatt a vállalat vezetőségét hibáztatja, és a soros tanácsülésen Bauer Andrea, az Energomur Rt. vezérigazgatójának azonnali lemondását fogja követelni. Claudiu Maior alpolgármester úgy véli: az utóbbi években eladósodott távhőszolgáltató rossz gazdálkodási stratégiája miatt került válságos helyzetbe.
Az elmúlt hét elején több mint 7000 tömbházlakás maradt újra meleg víz nélkül, mivel az önkormányzat és az alárendeltségébe tartozó Energomur Rt. távhőszolgáltató vállalat nem tudta törleszteni az 1,27 millió lejre rúgó júniusi számláját az E.ON Gaznál. A gázszolgáltató csütörtökön bejelentette, két marosvásárhelyi hőközpontban megnyitja a gázcsapot, így az Unirii és a Budai negyed lakóinak újra van melegvize.
Mint ismeretes, a magyarországi Regionális Fejlesztési Vállalat Nyrt. (RFV) helyi leányvállalata megnyerte a marosvásárhelyi önkormányzat által a város távfűtési rendszerének megújítására és 25 évre szóló üzemeltetésére kiírt pályázatot. A tender szerint az RFV öt év alatt 19 millió eurót fektet be a projektbe, és 15 hőközpontot vesz át a távfűtést szolgáltató Energomur Rt.-től, melynek törleszti az adósságait is, így a megyeszékhely lakóinak egy része reménykedhet abban, hogy a fűtésszezon beállta előtt megoldódnak a melegvíz- és fűtésszolgáltatással kapcsolatos, hónapok óta húzódó bajok. Az Energomur Rt. sorsáról a későbbiekben döntenek.
A helyi távfűtést működtető RFV Románia Kft. csütörtökön már elkezdte a távhőrendszer felújítását célzó munkálatokat a Bucsin negyedben. Mint ismeretes, Gyergyószentmiklós önkormányzata 25 évre szóló szerződést kötött a magyarországi érdekeltségű RFV Románia Kft.-vel a szolgáltatás működtetése és feljavítása érdekében.
A szerződés értelmében a magyar cég 45 napon belül köteles elvégezni a tavalyról elmaradt munkálatokat, amelyek a távhőrendszer felújítását célozzák. „Ezzel a munkálattal városunkban megszűnik az évek óta tartó fűtésprobléma” – magyarázta Mezei János polgármester, kifejtve, hogy a cég helyi vállalkozókat vont be a munkálatok végzésébe és a következő 45 nap alatt a Bucsin negyed távhőrendszerét újítják fel. Mint mondta a munkálatok idején előfordulhatnak kiesések főleg a melegvíz-szolgáltatásban, ezért kéri a lakosság megértését az ügyben.
A Magyar Újságírók Romániai Egyesülete (MÚRE) írott sajtó nívódíjában részesült a Krónika munkatársa, Kiss Judit. A szakmai szervezet Csíksomlyón zajló tisztújításán Kacsó Sándort választották a MÚRE új elnökévé.
Köbméterenként átlagosan 280 lejért értékesített tűzifát a lakosságnak a Romsilva 2026 első kilenc hónapjában, ám a tényleges árak fafajtánként és térségenként jelentősen eltérnek.
Két új, különböző nehézségű hegyi túraútvonalat avatnak fel október végén Jósikafalva (Beliș) térségében. A 21, illetve 7–8 kilométeres körtúrák a környék legszebb kilátópontjait és a víztározó partvidékét érintik.
A Tisza-kormány támogatja a külhoni magyarokat, hogy szülőföldjükön boldoguljanak, de felelősen kívánja elkölteni az adófizetők pénzét – jelentette ki kolozsvári közönségtalálkozóján Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter.
Három cégcsoport pályázik Erdély látványossága, a fogarasi vár újabb felújítási munkálatainak elvégzésére.
A bukaresti kormány pénteki határozatával felmentette tisztségéből Buzás-Fekete Mária Kolozs megyei alprefektust – közölte a kabinet.
Megkezdődnek a külhoni magyar gyermekek és fiatalok nevelési, oktatási, valamint tankönyv- és taneszköz-támogatásainak, továbbá a hallgatói támogatások kifizetései – közölte a budapesti Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium.
Minősített emberölés miatt vádat emeltek egy 52 éves, jelenleg előzetes letartóztatásban lévő férfi ellen, aki a vád szerint halálra késelt egy 22 éves fiatalt egy Málnás közelében lévő erdőben – közölte a Kovászna megyei ügyészség.
A magyar kormány 110 millió forintos támogatással járul hozzá a szilágycsehi református templom helyreállításához – jelentette be Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter a szilágysági városban tett látogatásán.
Hazatérhetnek a csíkszeredai kórházban júliusban született négyes ikrek: a három kislányt és egy kisfiút a jövő hét elején engedik haza a brassói szülészetről.