
Cseke Attila: az RMDSZ nagyváradi helyi tanácsosi listája több mint 3000 szavazattal szerzett többet vasárnap, mint 2020-ban
Fotó: Facebook/Cseke Attila
Bihar megyében jobban teljesített az RMDSZ a vasárnapi helyhatósági választásokon, mint négy évvel ezelőtt, legalább 21 polgármestere lesz a szövetségnek – jelentette be hétfőn az RMDSZ Bihar megyei szervezetének elnöke.
2024. június 10., 17:412024. június 10., 17:41
2024. június 10., 17:522024. június 10., 17:52
Cseke Attila szerint Nagyváradon és a megyében is jobb eredmény született, mint a 2020-as helyhatósági választáson. A részeredmények alapján megőrzik a 21 polgármesteri széket és a 22. megszerzése sem kizárt, még várják a végleges eredményeket.
A politikus az Agerpres szerint hangsúlyozta, négy év után ismét RMDSZ-es polgármestere lesz Margittának Demián Zsolt személyében, és a városi tanácsban is megszerezték a többséget. Nagyszalontán szintén az RMDSZ jelöltje nyert, akárcsak Érmihályfalván és 18 községben.
– mondta. A megyeszékhely polgármesteri tisztségét megpályázó Biró Rozália a szavazatok 13,83 százalékát szerezte meg, a második helyen végzett a nemzeti liberális párti Florin Birta után (68,57%). Az RMDSZ megyei tanácselnökjelöltje 11 ezerrel, a megyei tanácsosi jelöltlista pedig kilencezerrel több szavazatot kapott, mint négy évvel ezelőtt, így az eddigi hat helyett hét megyei tanácsosa lesz a szövetségnek.
A szövetség EP-választási eredményéhez mintegy 55 ezer vokssal járult hozzá Bihar megye – sorolta az adatokat Cseke Attila.
Amint arról beszámoltunk, a nem végleges eredmények alapján úgy tűnik, hogy az Erdélyi Magyar Szövetség (EMSZ) adja a polgármestert a rendszerváltás óta RMDSZ-es politikus által irányított Székelyhídon: Boros Dávid a voksok 49,35 százalékával maga mögé utasította a jelenleg regnáló Béres Csabát, aki amúgy 2008 óta a magyar többségű, tízezres kisváros polgármestere.

A nem végleges eredmények alapján úgy tűnik, hogy az Erdélyi Magyar Szövetség (EMSZ) adja a polgármestert a rendszerváltás óta RMDSZ-es politikus által irányított Bihar megyei Székelyhídon.
Közben többtucatnyi helyi lakos gyűlt össze hétfőn Székelyhíd polgármesteri hivatala előtt, amiért késik a választások eredményének kiközlése. „Béres, gyere ki!” – üzenik a jelenleg regnáló RMDSZ-es polgármesternek, aki a helyszínen tartózkodók szerint bent van a városházán.

Több tucatnyi helyi lakos gyűlt össze hétfőn a Bihar megyei Székelyhíd polgármesteri hivatala előtt, amiért késik a választások eredményének kiközlése. „Béres, gyere ki!” – üzenik a jelenleg regnáló RMDSZ-es polgármesternek.
Szombaton a gyulafehérvári Szent Mihály-székesegyházban tartották az erdélyi magyar iskolák tanévnyitó ünnepségét a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége (RMPSZ) szervezésében.
Elkobozták az autóját annak a 18 éves kolozsvári fiatalnak, akit rövid időn belül háromszor is jogosítvány nélkül vezetésen értek tetten.
Az intézmény az RMDSZ kezdeményezésére elindított, a fejlesztési minisztérium által finanszírozott országos bölcsődeépítési program keretében valósult meg.
A brit uralkodóról nevezi el a Brassó megyei Sirneán kialakítandó angol pubját Charlie Ottley.
Több mint 17 millió lejes beruházás révén újul meg Erdély utolsó tényleges fejedelmének, I. Apafi Mihálynak otthona, a Szeben megyei Erzsébetvárosban található Apafi-kastély.
SRI-lehallgatások, visszavont vesztegetési feljelentés, két hiányzó irat, vitatott útépítési kifizetések és több mint egy évtizedes bírósági huzavona áll Borboly Csaba büntetőügyének hátterében. Kolozsvári sajtótájékoztatón ismertették a részleteket.
Sokan adtak hangot nemtetszésüknek azt követően, hogy kiderült: a Kolozs megyei tanfelügyelőség átiratot küldött a megye oktatási intézményeinek a tanévkezdő Te Deum istentiszteleten való részvételről.
Kolozsvárban betiltják a játékgépeket és az egyéb fizikai helyszíneken működő szerencsejátékokat – a kincses város képviselő-testülete pénteken elfogadta azt a határozattervezetet, amely előírja ezek tevékenységének betiltását a város területén.
Ki kellett lőni egy medvét Brassópojánán, mivel veszélyeztette a turisták testi épségét.
Új táska, tolltartó és cipő nélkül is meghaladhatja az ötszáz lejt a tanévkezdés. Egy szülő költségeit vettük számba, egy pedagógust pedig arról kérdeztünk, min lehet spórolni.
szóljon hozzá!