
Botond Nagy rendező
Fotó: Facebook/Botond Nagy
Bűnvádi feljelentést tett és az Országos Diszkriminációellenes Tanácshoz fordul Botond Nagy színházi rendező, aki a bukaresti I. L. Caragiale Nemzeti Színházban az Ilja próféta című, nagy port kavart előadást állította színpadra. Ugyanis miután a Román Ortodox Egyház bírálta a brassói születésű, sok erdélyi, romániai társulatnál dolgozó rendező munkáját a „keresztény vallási szimbólumok becsmérlő használata” miatt, Nagy súlyos fenyegető és diszkriminatív üzenetek célkeresztjébe került a közösségi médiában.
2025. március 29., 10:402025. március 29., 10:40
2025. március 29., 10:472025. március 29., 10:47
Amint arról beszámoltunk, a TikTok videómegosztón olyan felvételek jelentek meg a Bukaresti Ion Luca Caragiale Nemzeti Színház (TNB) Ilja próféta című, Botond Nagy rendező által színpadra állított előadásáról, amelyeken többek közt egy piros tűsarkú cipőt viselő nő pózol egy kereszten, majd leszáll róla, miközben egy másik, hiányos öltözetben megjelenő nő táncol a kereszt mellett. A Román Ortodox Egyház közleményt bocsátott ki, amelyben azt írja, hogy

A Román Ortodox Egyház (BOR) bírálja a brassói születésű Botond Nagy bukaresti rendezését a „keresztény vallási szimbólumok becsmérlő használata” miatt.
A színház szintén közleményben reagált a kritikára. Mint írták, az előadás „nem szándékozott megsérteni a keresztény vagy más vallási értékeket sem”. A közösségi platformokon megjelent néhány képet az előadás valós kontextusából kiragadva, elszigetelt töredékeket bemutatva, a színpadra állítás művészi üzenetét torzítva mutatták be. „Az előadás nem hordoz blaszfémiát és nem a hit kigúnyolására törekszik, hanem éppen ellenkezőleg, mély elmélkedésre hív az ember és az istenség kapcsolatáról, arról, hogyan lehet a hitet befolyásolni vagy eltéríteni” – szerepel a bukaresti színház állásfoglalásában.
Nagy port kavart Botond Nagy rendező Ilja próféta című előadása
Fotó: Andrei Văleanu/Teatrul National București
Botond Nagy elöször a színház közleményének megosztásával reagált a történtekre Facebook-oldalán, majd jelezte, hogy számtalan, „keresztény szeretetről” tanúskodó hozzászólást törölt oldaláról, amelyek miatt jogi lépéseket tesz. Pénteken este minderről bővebben is beszámolt egy román nyelvű bejegyzésben.
– írta a rendező.
Hozzátette: ügyvédje máris jogi lépéseket foganatosított 14 olyan ember ellen, akik ilyen jellegű üzeneteket küldtek. Bűnvádi feljelentést tettek fenyegetés (a Büntető Törvénykönyv 206. cikke szerint) és erőszakra, gyűlöletre vagy diszkriminációra való felbujtás (a Btk. 369. cikke) elkövetése miatt. Ugyanakkor beadvánnyal fordulnak az Országos Diszkriminációellenes Tanácshoz diszkriminációs tettek megállapítása és büntetése érdekében.
„A művészi alkotás szabadsága alapvető jog egy demokratikus társadalomban, és a művész ellen munkája és/vagy etnikai származása miatt irányuló fenyegetések és megfélemlítések nemcsak az érintett személyt, hanem a szabad társadalom alapját képező elveket is közvetlenül támadják. Úgy vélem, hogy ezek az üzenetek egyértelműen túllépik a véleménynyilvánítás szabadságának határait, és a jogellenesség körébe tartoznak” – írta Botond Nagy.
Botond Nagy 1993-ban született Brassóban. A sepsiszentgyörgyi Plugor Sándor Művészeti Líceum dráma tagozatának elvégzése után a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem Színházrendező szakán tanult tovább, Bocsárdi László osztályában. Több fontos társulat előadásait jegyzi. Nevét következetesen Botond Nagy formában használja, erre kéri a színházakat és a sajtót is.
Csaknem tíz év alatt 7000 gazda részesült támogatásban, 120 nagyberuházás valósult meg, élelmiszer-feldolgozók, raktárak, szállodák épültek az erdélyi gazdaságfejlesztési program keretében. Kozma Mónika, a Pro Economica Alapítvány igazgatóját kérdeztük.
Brassó az első város, amely csatlakozik a Lift az életért elnevezésű projekthez, amelynek célja, hogy a négyemeletes panelházakban is szereljenek be liftet, megkönnyítve ezáltal az ott lakók életét.
Országszerte az ilyenkor megszokottnak megfelelően alakul a hőmérséklet a következő két hétben; a hét elején és a jövő héten többfelé kialakulhatnak záporok, jelentősebb mennyiségű csapadékra azonban kevés az esély.
Nyilvános szócsata bontakozott ki Hargita Megye Tanácsának két vezetője, Borboly Csaba alelnök és Bíró Barna-Botond elnök között a több mint egy évtizede húzódó büntetőper lezárása után.
Dominic Fritz megtartja pártelnöki tisztségét a Mentsétek meg Romániát Szövetségben (USR), miután néhány héten belül elveszíti polgármesteri mandátumát Temesváron.
A Kovászna megyei Oltszemen található Mikó‑kastély átfogó restaurálási projekt révén teljesen megújult, és 2026 őszétől a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum külső egységeként, Székely Lovasmúzeum néven működik tovább.
A szilágynagyfalui közösség reményei szerint a megújult Bánffy-kastély jelentős turisztikai központja lesz a térségnek. A református egyház tulajdonában lévő műemlék épületet európai uniós forrásokból újították fel.
Vasárnap Szászfenesen felavatták a kolozsvári Erdélyi Történeti Múzeum új épületét, amely 145 millió lejes beruházással valósult meg. A Leányvárban felépült múzeum megnyitó ünnepségén részt vett Demeter András István ügyvivő kulturális miniszter is.
A Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége (RMPSZ) közölte, a romániai magyar iskolák országos tanévnyitó ünnepségét szeptember 5-én, szombaton 11 órától tartják Gyulafehérváron az érseki székesegyházban.
Kétarcú időjárással búcsúzik augusztus: miközben vasárnap a Kárpátok térségében heves zivatarokra, felhőszakadásokra és jégesőre figyelmeztetnek a meteorológusok, hétfőn az ország nyugati felében ismét a hőség kerül előtérbe.
2 hozzászólás