Hirdetés

„Újuljatok meg!” mottóval szervezik meg az idei csíksomlyói pünkösdi búcsút, amelynek a programját is bejelentették

Pünkösdi búcsú. Május 18-án, szombaton 12.30-kor lesz az ünnepi szentmise a csíksomlyói Hármashalom-oltárnál •  Fotó: Pinti Attila

Pünkösdi búcsú. Május 18-án, szombaton 12.30-kor lesz az ünnepi szentmise a csíksomlyói Hármashalom-oltárnál

Fotó: Pinti Attila

„Újuljatok meg!” – ezzel a mottóval szervezik meg idén a csíksomlyói pünkösdi búcsút, amelynek programját a hétvégén közölték a szervezők.

Krónika

2024. május 06., 11:002024. május 06., 11:00

A csíksomlyói kegyhely őrei, a ferencesek minden évben egy mottót választanak az adott évre, amely egyben a pünkösdszombati fogadalmi nagybúcsú mottója is. Idén a gyulafehérvári főegyházmegyében meghirdetett pasztorális évhez csatlakozott a csíksomlyói kegyhely is – az év témája: „Imádsággal megújuló közösség”, a fogadalmi nagybúcsú mottója pedig az „Újuljatok meg!” (Ef 4,23) lett – adta hírül a Romkat.ro katolikus portál.

A most közzétett hivatalos program értelmében május 17-én, pénteken 18 órától lesz a nyitószentmise, amelyet ünnepi rózsafüzér követ. Péntekről szombatra virradóan virrasztás lesz a kegytemplomban.

Hirdetés

Május 18-án, szombaton 7.30-kor szentmise a kegytemplomban, 10 órától ünnepélyes rózsafüzér a Hármashalom-oltárnál.

10.30-kor a kegytemplom előtti térről elindul a kordon a Nyeregbe, ahol 12.30-kor lesz az ünnepi szentmise a Hármashalom-oltárnál. A szentmise ünnepi szónoka Felföldi László pécsi megyés püspök.

korábban írtuk

Idén is visz zarándokokat a csíksomlyói búcsúba a Székely Gyors és a Csíksomlyó Expressz
Idén is visz zarándokokat a csíksomlyói búcsúba a Székely Gyors és a Csíksomlyó Expressz

A már korábban bejelentett Boldogasszony és a Misszió zarándokvonatok mellett idén is elindul a Székely Gyors és a Csíksomlyó Expressz a csíksomlyói pünkösdi búcsúba – közölték a szervezők.

A pünkösdszombati program 17 órakor csángó szentmisével folytatódik a Szent Péter és Pál-plébániatemplomban. Délután pünkösdi vigília-szentmise lesz a kegytemplomban, ahol szombatról vasárnapra virradóan virrasztás lesz.

Május 19-én, pünkösd vasárnapján, a Szentlélek eljövetele ünnepén a kegytemplomban a szentmisék sorrendje: 7, 8, 10,30 és 18 óra.

Május 20-án, pünkösdhétfőn a szentmisék sorrendje: 8, 10,30 és 18 óra.

korábban írtuk

Idén is indulnak zarándokvonatok a csíksomlyói búcsúba, megvannak az útvonalak is
Idén is indulnak zarándokvonatok a csíksomlyói búcsúba, megvannak az útvonalak is

2024-ben is indulnak vonatos zarándoklatok indulnak a Misszió Tours szervezésében, a MÁV-START Zrt. közreműködésével pünkösdkor két különvonattal Csíksomlyóra – számolt be csütörtökön a Híradó.hu.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 14., szerda

A Via Transilvanicát világszerte népszerűsítik, közben a turistákat kutyatámadásokra készítik fel

Nemzetközi turisztikai sikertörténetként népszerűsítik a Via Transilvanicát, miközben az útvonalon évek óta gondot jelentenek az agresszív pásztorkutyák, amelyek miatt maguk a szervezők is hatósági segítséget kértek korábban.

A Via Transilvanicát világszerte népszerűsítik, közben a turistákat kutyatámadásokra készítik fel
Hirdetés
2026. október 14., szerda

Dominic Fritz után a csapata is célkeresztbe került: 68 millió lej miatt vizsgálódik a DNA

Hivatali visszaélés gyanújával indított büntetőeljárást a korrupcióellenes ügyészség (DNA) a temesvári polgármesteri hivatal vezetését érintően.

Dominic Fritz után a csapata is célkeresztbe került: 68 millió lej miatt vizsgálódik a DNA
2026. október 14., szerda

Megerősítette az ítélőtábla a halmi határrendészek előzetes letartóztatását

A Nagyváradi Ítélőtábla kedd este elutasította a halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügy nyolc gyanúsítottjának fellebbezését. A bíróság jogerős végzéssel fenntartotta a határrendészek korábban elrendelt, harmincnapos előzetes letartóztatását.

Megerősítette az ítélőtábla a halmi határrendészek előzetes letartóztatását
2026. október 14., szerda

Czárán Gyula nevéhez köthető újabb barlangot tettek látogathatóvá

A Malom-barlang eddig nem szerepelt a kirándulók számára ajánlott útvonalak között, mostantól azonban kiépített ösvényen érhető el.

Czárán Gyula nevéhez köthető újabb barlangot tettek látogathatóvá
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Egy évet sem tartott, hámlik a burkolat az új ferdekábeles hídon

Alig kilenc hónappal a megnyitása után már javításra szorul az aradi ferdekábeles híd, amelynek az építése 165 millió lejbe került. A gyalogos- és kerékpárforgalomnak fenntartott sávban már hámlik a burkolat.

Egy évet sem tartott, hámlik a burkolat az új ferdekábeles hídon
2026. október 13., kedd

Papíron vásároltak, a valóságban adót spóroltak: nagyszabású razzia Bihar megyében

Több mint 737 ezer lejes adócsalás miatt tartottak öt házkutatást Bihar és Hunyad megyében. A nyomozók szerint egy 60 éves nagyváradi férfi által irányított vállalat éveken keresztül fiktív beszerzésekkel csökkenthette adófizetési kötelezettségeit.

Papíron vásároltak, a valóságban adót spóroltak: nagyszabású razzia Bihar megyében
2026. október 13., kedd

Nem volt túl élénk az érdeklődés a nagyváradi villamosvasút szerelvényeire kiírt pályázaton

Nem lesz nehéz dolga a nagyváradi vasútvillamos-projekt szerelvényeinek beszerzésére kiírt pályázat bírólóbizottságnak.

Nem volt túl élénk az érdeklődés a nagyváradi villamosvasút szerelvényeire kiírt pályázaton
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Öt év után lezárta a DNA a Soós Zoltánt érintő egyik eljárást

Az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) öt év után lezárta a Soós Zoltán marosvásárhelyi polgármestert és több városházi kollégáját érintő eljárást.

Öt év után lezárta a DNA a Soós Zoltánt érintő egyik eljárást
2026. október 12., hétfő

Jól haladnak a munkálatok a Székelyföldet érintő sztrádaszakaszon

Több mint 300 munkás és 245 munkagép dolgozik a Marosvásárhely-Târgu Neamț (A8) autópálya Gyergyóalfalu-Ditró szakaszán – közölte hétfőn az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR).

Jól haladnak a munkálatok a Székelyföldet érintő sztrádaszakaszon
2026. október 12., hétfő

Tovább késik a turistamágnesnek számító erdélyi vár felújítása

Mindössze 2029-ben nyílhat meg újra a látogatók előtt a Brassó megye egyik turistamágnesének számító barcarozsnyói vár.

Tovább késik a turistamágnesnek számító erdélyi vár felújítása
Hirdetés
Hirdetés