
Fotó: Nagy D. István
Az RMDSZ benyújtja a törvényhozásban a Székelyföld területi autonómiájára vonatkozó törvénytervezetét – erősítette meg egy marosvásárhelyi sajtótájékoztatón Borbély László, a szövetség politikai alelnöke.
2014. március 28., 21:462014. március 28., 21:46
„Egy újabb tervezettel jövünk, nem tudom mikor, mert mi makacsabbak vagyunk, és azt a demokratikus játékszabályok szerint be fogjuk nyújtani, és meg fogjuk vitatni a román többséggel is” – idézte a Mediafax hírügynökség Borbély László (képünkön) kijelentését.
Az alelnök hozzátette, az RMDSZ-nek 6-7 százaléka van a román törvényhozásban, ezért a képviselők további 44 százalékán múlik, hogy elfogadják-e vagy elutasítják az autonómiatervezetet.
„Ejnye, hogy megijedtünk!” – reagált az RMDSZ alelnöke arra, hogy a román sajtó a napokban értesült az RMDSZ szakértői által kidolgozott törvénytervezetről. Hozzátette: nem érti, mi a gond azzal, hogy az RMDSZ újabb törvénytervezetet nyújt be, hiszen a szövetség programja 1993 óta tartalmazza a Székelyföld autonómiájának a célját, és erre vonatkozó két korábbi törvénytervezetet „nagy sikerrel” elutasított már a bukaresti törvényhozás.
Az RMDSZ 2013 májusában tartott csíkszeredai kongresszusán döntött arról, hogy törvénytervezetet nyújt be Székelyföld területi autonómiájáról. Kelemen Hunor RMDSZ-elnök előbb 2013 végére, majd 2014 január végére ígérte a tervezet közvitára bocsátását, hogy egyhónapos nyilvános vita után a tervezetet benyújthassák a parlamentben.
A tervezet mindeddig nem került nyilvánosságra, de egy héttel ezelőtt átadták a Magyar Polgári Párt (MPP) vezetőinek, hogy közösen véglegesítsék a szöveget.
Korábban csak az RMDSZ belső ellenzékéhez tartozó képviselők nyújtottak be hasonló tervezeteket a román törvényhozásban, ezeket a szövetség vezetése nem támogatta. A legutóbbi tervezet szenátusi szavazásáról a szövetség vezető politikusai távol maradtak. A korábbi törvénytervezetek kezdeményezőinek egy része ma az Erdélyi Magyar Néppártban (EMNP) politizál.
A román nyelvű média a székelyföldi területi autonómia követelését rendszerint olyan „csaliként” mutatja be, amelyet a magyar pártok a választási kampányokban vesznek elő, hogy megszerezzék vele a magyarság szavazatait.
Rátámadtak egy testnevelő tanárra egy ötödik osztályos tanuló szülei szerdán Temesváron, miután a pedagógus rendreutasította gyermeküket a tanórai viselkedése miatt.
Nemzetközi turisztikai sikertörténetként népszerűsítik a Via Transilvanicát, miközben az útvonalon évek óta gondot jelentenek az agresszív pásztorkutyák, amelyek miatt maguk a szervezők is hatósági segítséget kértek korábban.
Hivatali visszaélés gyanújával indított büntetőeljárást a korrupcióellenes ügyészség (DNA) a temesvári polgármesteri hivatal vezetését érintően.
A Nagyváradi Ítélőtábla kedd este elutasította a halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügy nyolc gyanúsítottjának fellebbezését. A bíróság jogerős végzéssel fenntartotta a határrendészek korábban elrendelt, harmincnapos előzetes letartóztatását.
A Malom-barlang eddig nem szerepelt a kirándulók számára ajánlott útvonalak között, mostantól azonban kiépített ösvényen érhető el.
Alig kilenc hónappal a megnyitása után már javításra szorul az aradi ferdekábeles híd, amelynek az építése 165 millió lejbe került. A gyalogos- és kerékpárforgalomnak fenntartott sávban már hámlik a burkolat.
Több mint 737 ezer lejes adócsalás miatt tartottak öt házkutatást Bihar és Hunyad megyében. A nyomozók szerint egy 60 éves nagyváradi férfi által irányított vállalat éveken keresztül fiktív beszerzésekkel csökkenthette adófizetési kötelezettségeit.
Nem lesz nehéz dolga a nagyváradi vasútvillamos-projekt szerelvényeinek beszerzésére kiírt pályázat bírólóbizottságnak.
Az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) öt év után lezárta a Soós Zoltán marosvásárhelyi polgármestert és több városházi kollégáját érintő eljárást.
Több mint 300 munkás és 245 munkagép dolgozik a Marosvásárhely-Târgu Neamț (A8) autópálya Gyergyóalfalu-Ditró szakaszán – közölte hétfőn az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR).
szóljon hozzá!