
A nagykárolyi kulturális életet is színesítő rendezvényen közel húsz Kárpát-medencei magyar borászat vesz részt a régió minden szegletéből
Fotó: Szatmár Vidékfejlesztéséért Egyesület
A Partiumi Falugazdász Hálózat és a Szatmár Vidékfejlesztéséért Egyesület július 27-28-án szervezi meg a Bor a kastélyban elnevezésű eseményt Nagykárolyban.
2025. július 24., 15:412025. július 24., 15:41
„A szatmári borbarátoknak valószínűleg nem kell sokat magyarázni a Bor a kastélyban rendezvényről, hiszen a Partiumi Falugazdász Hálózat és a Szatmár Vidékfejlesztéséért Egyesület immár harmadszor szervezi meg a számos pincészet borait felvonultató eseményt. Akik pedig nem tudtak eddig róla, most lesznek a rajongói a nagykárolyi Károlyi-kastély kertjében tartott rendezvénynek” – olvasható a szervezők közleményében.
Mint írják,
Két napon keresztül ezek borait kóstolhatják majd meg a nagykárolyiak és a városba érkező borbarátok – a szervezők pedig azt ígérik, hogy most sem fognak csalódni azok, akik szeretik a minőségi borokat.
Az elmúlt évekhez hasonlóan a rendezvényt számos műsorszám színesíti majd. Lesz élőzenés koncert, borfogyasztással kapcsolatos kvíz KoZsóval, a kvízmesterrel, a borászok pedig értékes szakmai előadásokon is részt vehetnek, hogy így is bővítsék tudásukat.
A mesterkurzus alatt olyan alapvető borismereti tudást kerül átadásra, amely segít eligazodni a borfajták között, segít a fajták felismerésében, a különböző jellegzetes ízek felfedezésében, így a szerzett tudást nem csak a bormaraton kóstolássorozat alkalmával, hanem a mindennapi életben is fel tudják használni a résztvevők.
A rendezvény programja a Partiumi Falugazdász Hálózat Facebook-oldalán található, ahová naponta kerülnek fel új információk.
Szombaton a gyulafehérvári Szent Mihály-székesegyházban tartották az erdélyi magyar iskolák tanévnyitó ünnepségét a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége (RMPSZ) szervezésében.
Elkobozták az autóját annak a 18 éves kolozsvári fiatalnak, akit rövid időn belül háromszor is jogosítvány nélkül vezetésen értek tetten.
Az intézmény az RMDSZ kezdeményezésére elindított, a fejlesztési minisztérium által finanszírozott országos bölcsődeépítési program keretében valósult meg.
A brit uralkodóról nevezi el a Brassó megyei Sirneán kialakítandó angol pubját Charlie Ottley.
Több mint 17 millió lejes beruházás révén újul meg Erdély utolsó tényleges fejedelmének, I. Apafi Mihálynak otthona, a Szeben megyei Erzsébetvárosban található Apafi-kastély.
SRI-lehallgatások, visszavont vesztegetési feljelentés, két hiányzó irat, vitatott útépítési kifizetések és több mint egy évtizedes bírósági huzavona áll Borboly Csaba büntetőügyének hátterében. Kolozsvári sajtótájékoztatón ismertették a részleteket.
Sokan adtak hangot nemtetszésüknek azt követően, hogy kiderült: a Kolozs megyei tanfelügyelőség átiratot küldött a megye oktatási intézményeinek a tanévkezdő Te Deum istentiszteleten való részvételről.
Kolozsvárban betiltják a játékgépeket és az egyéb fizikai helyszíneken működő szerencsejátékokat – a kincses város képviselő-testülete pénteken elfogadta azt a határozattervezetet, amely előírja ezek tevékenységének betiltását a város területén.
Ki kellett lőni egy medvét Brassópojánán, mivel veszélyeztette a turisták testi épségét.
Új táska, tolltartó és cipő nélkül is meghaladhatja az ötszáz lejt a tanévkezdés. Egy szülő költségeit vettük számba, egy pedagógust pedig arról kérdeztünk, min lehet spórolni.
szóljon hozzá!