
Képünk illusztráció
Fotó: Tánczos Barna Facebook-oldala
A Kolozs megyei Bonchidán nyitotta meg hétfőn a kapuit az ország első regionális italcsomagolás-válogató központja, amelyet a betétdíjas visszaváltási rendszert működtető ReturRO vállalat hozott létre.
2023. november 27., 14:252023. november 27., 14:25
Az eseményen Mircea Fechet környezetvédelmi miniszter elmondta, hogy ez a létesítmény egyike azoknak a központoknak, ahová majd a Romániában évente visszaváltott 7 milliárd italcsomagolás kerül. Kijelentette, hogy
„A legújabb technológiát alkalmazza ez a beruházás, és azt hiszem, készen állunk a rendszer beüzemelésére” – idézte a politikust az Agerpres.
Videóbejelentkezésében Marcel Ciolacu miniszterelnök történelmi eseménynek nevezte a bonchidai központ megnyitását.
Ez az eddigi legambiciózusabb körforgásos gazdasági beruházás megvalósításának történelmi pillanata” – fogalmazott a kormányfő.
Mint ismeretes, november 30-ától 50 banis betétdíjat fizetünk az üzletekben vásárolt italokért (víz, üdítő, sör, cider, bor, tömény italok). Az ital elfogyasztása után a csomagolást leadhatjuk az üzletekben létrehozott visszaváltási pontoknál, és a pénztárgépes nyugta felmutatása nélkül visszakapjuk a betétdíjat. A visszaváltási rendszert működtető RetuRO vállalat teljes egészében a rendszer további fejlesztésére fordítja az esetleges nyereségét. Az államnak a környezetvédelmi minisztérium révén 20 százalékos részesedése van a vállalatban.

Nincs okuk a romániai lakosoknak arra, hogy november 30-a előtt az erkélyükön gyűjtsék a pillepalackokat, mert egyetlen ilyen csomagolás sem fog 50 banit hozni a hónap végén – figyelmeztet Mircea Fechet környezetvédelmi miniszter.

Már csak három hónap áll az érintett hatóságok, gyártók, kereskedelmi egységek rendelkezésére, hogy előkészítsék Románia egyik legfontosabb környezetvédelmi projektjét, az egyutas italcsomagolások kötelező visszaváltási, betétdíjas rendszerét.
Három cégcsoport pályázik Erdély látványossága, a fogarasi vár újabb felújítási munkálatainak elvégzésére.
A bukaresti kormány pénteki határozatával felmentette tisztségéből Buzás-Fekete Mária Kolozs megyei alprefektust – közölte a kabinet.
Megkezdődnek a külhoni magyar gyermekek és fiatalok nevelési, oktatási, valamint tankönyv- és taneszköz-támogatásainak, továbbá a hallgatói támogatások kifizetései – közölte a budapesti Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium.
Minősített emberölés miatt vádat emeltek egy 52 éves, jelenleg előzetes letartóztatásban lévő férfi ellen, aki a vád szerint halálra késelt egy 22 éves fiatalt egy Málnás közelében lévő erdőben – közölte a Kovászna megyei ügyészség.
A magyar kormány 110 millió forintos támogatással járul hozzá a szilágycsehi református templom helyreállításához – jelentette be Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter a szilágysági városban tett látogatásán.
Hazatérhetnek a csíkszeredai kórházban júliusban született négyes ikrek: a három kislányt és egy kisfiút a jövő hét elején engedik haza a brassói szülészetről.
Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős minisztert és küldöttségét látta vendégül csütörtök este a Királyhágómelléki Református Egyházkerület (KREK) a nagyváradi Reflex Központban – közölte a KREK.
Holtan találtak csütörtök este egy 50 éves erdőőrt a Máramaros megyei erdészeti igazgatóság egyik vadászterületén, feltételezések szerint szarvasbika támadhatta meg – közölte pénteken a Romsilva a Facebook-oldalán.
Három személygépkocsi és két haszongépjármű keveredett balesetbe csütörtök éjjel egy óra körül az A1-es autópálya Arad megyei szakaszán, az 530-as kilométerszelvényéhez.
A jelentkezők közel harmada nem jutott tovább az iskolaigazgatói versenyvizsga első próbáján. Egy kolozsvári iskolaigazgató a feladatsor mellett az elhúzódó vizsgafolyamatot és az intézményvezetők megbecsültségének hiányát is kifogásolja.
szóljon hozzá!