2010. október 07., 09:002010. október 07., 09:00
Bolojan elmagyarázta: a Biharpüspökibe vezető Árpád vezér (Matei Corvin) útnak ugyanolyan jól kellene kinéznie, mint a borsi határátkelő felé vivőnek, de a kivitelező Szilágy megyei Drum Construct nem végzett rendes munkát.
A csatornafedelek nincsenek egy szinten a burkolattal, és egyéb gondok is vannak. Az elöljáró ezért felszólította őket, hogy javítsák ki a hibákat, és azt mondja, ha ez nem történik meg hamarosan, mindent megtesz, hogy a hatóság megtiltsa a cégnek a további közbeszerzéseken való részvételt. Eközben azonban kiderült, hogy a szilágyságiak már azt a tendert is megóvták, amelyet végül megnyertek, és amelynek alapján most az Árpád vezér útján dolgozhatnak: azt állítják ugyanis, hogy a város diszkriminatív módon járt el velük szemben.
A közbeszerzésre ugyanis még két cég jelentkezett rajtuk kívül, de minthogy azok Bihar megyeiek voltak, és a város már többször dolgoztatott velük, csak a Drum Constructnak kellett beszámolnia arról, hogy hol van a bitumenraktára. Később újabb panasszal élt a cég az ANRMAP-nál: úgy vélik ugyanis, hogy az önkormányzatnak nem lett volna joga a befejezett útjavítás utáni javításokat is velük elvégeztetni. Ráadásul nem is csak helyrehozásról volt szó: a kivitelezés közben megváltozott ugyanis a vonatkozó szabályozás, s a burkolatoknak most már nem 4, hanem 5 centiméter vastagnak kell lenniük.
A szilágyságiak szerint a hiányzó egy centit nem velük kellett volna leöntetni, mivel ez nem szerepelt az eredeti szerződésben. Az ANRMAP a felsoroltak, illetve egy Eötvös József (Muzeului) utcai felújítás miatt szabott ki összesen 80 ezer lejnyi bírságot. Utóbbi helyszínen a városvezetőség nem írt ki tendert egy parkoló kialakítására, hanem a közelben épp dolgozó Selina céggel végeztette el a munkát. A nemzeti liberális párti (PNL) Bolojannak meggyőződése, hogy a hatóság olyanokat küldött a helyszínre a tényeket ellenőrizni, akiknek valójában nem volt szavuk, a bírságot pedig – felsőbb utasításra – csak azért szabták ki, hogy neki keresztbe tegyenek.
Huszadik éve lépi át a magyar–román határt a Debreceni Virágkarnevál négy kocsija, melyek augusztus 21–22-én Nagyváradon, a dél-bihari szórvány több településén és Nagyszalontán lesznek láthatók.
Jó hír a Székelyföldön élők számára is: újabb járatokkal bővül a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér külföldi járatainak a száma.
Tizenegy évvel ezelőtt még emberéletet mentett az a férfi, aki kedden este halálra gázolt két embert Brassóban.
Két személy életét vesztette kedd este, miután egy személygépkocsi járdán tartózkodó gyalogosokba hajtott Brassóban – közölte a Brassó megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).
Radu Miruță a Kolozsvár és Nagyvárad közötti vasútvonal felújítására irányuló beruházással kapcsolatban kijelentette: tárgyalások folynak az EB képviselőivel arról, hogy egyes szakaszokon egy ideig dízelmozdonyok közlekedjenek villamosmozdonyok helyett.
Nem tükrözik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) álláspontját Toró T. Tibornak a Tusványosról tett kijelentései – közölte kedden Tőkés László.
Az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi döntése szerint fel fogja szólítani a TikTok közösségi platformot, hogy távolítson el az „Ambulanța Neagră” vagy „Salvarea Neagră” (fekete mentőautó) témával kapcsolatos 90 videót az online közegből.
Befogtak egy anyamedvét és két bocsot kedd hajnalban Brassóban. Az állatokat a zernyesti Libearty medvemenhelyre szállították – közölte a brassói polgármesteri hivatal.
Közel hatszáz programmal várja a közönséget augusztus 16. és 23. között a 17. Kolozsvári Magyar Napok. Az idei, minden eddiginél gazdagabb programkínálat komoly anyagi kihívások elé állítja a szervezőket.
Újabb sárga, vagyis elsőfokú hőségiasztást adott ki Románia több mint felére az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM). A figyelmeztetés szerda reggelig érvényes.