Hirdetés

Bihar megye: még nem tudni, kinek a feladata az ivóvíztisztítás

Bár a Bihar megyei Közegészségügyi Hatóság szerint a megye több településén az ivóvíz szennyezettsége a fogyasztók egészségére is veszélyt jelenthet, az intézmény egyelőre nem kínál megoldást az önkormányzatoknak a probléma megoldására – hívták fel a figyelmet az elöljárók.

Nagy Orsolya

2010. szeptember 15., 09:072010. szeptember 15., 09:07

Bihardiószeg község ivóvízhálózatában kis mennyiségű arzént mutatott ki a legutóbbi ellenőrzés. Bacsó László Endre polgármester (képünkön) szerint a hatóság eddig is minden évben mintát vett a vízből, és eddig semmi gond nem volt, idén azonban egy új európai uniós rendelkezés értelmében a víz arzéntartalmát is mérni kell.

Megtudtuk, Bihardiószeg három kútból kapja az ivóvizet, ezek közül az egyiket alig két éve, 2008-ban avatták fel. A polgármesternek pedig a legkevésbé sem volna ínyére, hogy ezt, vagy valamelyik másikat lezárassa, hiszen ezt a legutóbbit is éppen azért fúrták, hogy a 6600-as lélekszámú község minden lakójához eljusson az ivóvíz. „Állandóan figyelmeztetnek a közegészségügyiek, de jó volna, ha segítenének is, ha már rámutattak, baj van az ivóvízzel” – mondta lapunk megkeresésére Bihardiószeg polgármestere.

Hibaelhárítás – miből és hogyan?

Az elöljárót nem lepte meg, hogy arzén került a vezetékekbe, hiszen jól tudja, a környéken évtizedekkel ezelőtt végzett olajkitermelési próbafúrás során sok szennyeződés került a föld felsőbb rétegeibe, és a megyének ezen a részén több település ivóvize is szennyeződött.

„Először is azt kellene kideríteni, hogy a három kút közül pontosan melyik vizében legnagyobb a szennyezés, és ha valóban komoly a veszély, le is lehet azt zárni. A gond csak az, hogy a jelen gazdasági helyzetben nincs miből újat építeni. Hogyan várják el tőlünk, hogy pénzt áldozzunk erre, amikor nemrég csökkentették a költségvetést?” – teszi fel a kérdést a polgármester.

Bacsó szerint a többi, hasonló gonddal küszködő településsel közös pályázat révén kellene pénzt szerezzen a célra. A polgármester közölte továbbá, a közegészségügyi hatóságtól elvárná, hogy legalább műszaki segítséget nyújtson, vagy útbaigazítást adjon.

A hatóság orvosokból, nem pedig vízügyi szakemberekből áll – szögezte le érdeklődésünkre Dorel Ţîrţ, az intézmény szóvivője.

Mint mondta, véleménye szerint az önkormányzatnak magának kell kitalálnia, hogyan tisztíttatja ki a rendszert.

A szakemberek szerint az arzén olyan ivóvízszennyező anyag, amelyről több független vizsgálat is kimutatta, hogy a határérték feletti szennyezettség növeli a bőr- és tüdőrák, nagyobb koncentrációknál pedig még a hólyag- és veserák kialakulásának kockázatát.

Rémhír és rémes valóság

Nyár elején Nagyszalontán terjedt el az a hír, hogy a város ártézi kútjainak vize ihatatlan – mesélte lapunknak C. Patócs Júlia, a helyi napilap főszerkesztője. Mivel a dél-bihari város lakosságát innen látják el, kisebb pánik tört ki a településen, de az ellenőrzések során kiderült:

Nagyszalontán semmilyen mérgező anyag nincs sem a vezetékes, sem az ártézi vízben. Rosszabb a helyzet Magyarcsékén, ahol az ártézi kút vizében a megengedett ammóniaérték 18-szorosát mutatták ki, ezért alkalmatlan a fogyasztásra. Az önkormányzat azonban egyelőre még nem áldozott arra, hogy erről tájékoztassa a helybelieket.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 17., szombat

Nívódíjjal tüntette ki a Krónika munkatársát az újságíró szervezet

A Magyar Újságírók Romániai Egyesülete (MÚRE) írott sajtó nívódíjában részesült a Krónika munkatársa, Kiss Judit. A szakmai szervezet Csíksomlyón zajló tisztújításán Kacsó Sándort választották a MÚRE új elnökévé.

Nívódíjjal tüntette ki a Krónika munkatársát az újságíró szervezet
Hirdetés
2026. október 17., szombat

Mennyibe kerül idén a tűzifa? Jelentős árkülönbségek vannak az erdélyi megyék között

Köbméterenként átlagosan 280 lejért értékesített tűzifát a lakosságnak a Romsilva 2026 első kilenc hónapjában, ám a tényleges árak fafajtánként és térségenként jelentősen eltérnek.

Mennyibe kerül idén a tűzifa? Jelentős árkülönbségek vannak az erdélyi megyék között
2026. október 17., szombat

Két új túraútvonalat avatnak fel a Bélesi-tó környékén

Két új, különböző nehézségű hegyi túraútvonalat avatnak fel október végén Jósikafalva (Beliș) térségében. A 21, illetve 7–8 kilométeres körtúrák a környék legszebb kilátópontjait és a víztározó partvidékét érintik.

Két új túraútvonalat avatnak fel a Bélesi-tó környékén
2026. október 17., szombat

Tarr Zoltán csalódást okozott azoknak Kolozsváron, akik a Tiszával eszközölnének ki változást az RMDSZ-ben

A Tisza-kormány támogatja a külhoni magyarokat, hogy szülőföldjükön boldoguljanak, de felelősen kívánja elkölteni az adófizetők pénzét – jelentette ki kolozsvári közönségtalálkozóján Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter.

Tarr Zoltán csalódást okozott azoknak Kolozsváron, akik a Tiszával eszközölnének ki változást az RMDSZ-ben
Hirdetés
2026. október 16., péntek

Ismét ragyogni fog Erdély látványossága

Három cégcsoport pályázik Erdély látványossága, a fogarasi vár újabb felújítási munkálatainak elvégzésére.

Ismét ragyogni fog Erdély látványossága
Ismét ragyogni fog Erdély látványossága
2026. október 16., péntek

Ismét ragyogni fog Erdély látványossága

2026. október 16., péntek

Nem végezte el a szakirányú képzést, ajtót mutattak az RMDSZ alprefektusának

A bukaresti kormány pénteki határozatával felmentette tisztségéből Buzás-Fekete Mária Kolozs megyei alprefektust – közölte a kabinet.

Nem végezte el a szakirányú képzést, ajtót mutattak az RMDSZ alprefektusának
2026. október 16., péntek

Szülőföldön magyarul: már nincs sok az erdélyi utalásig

Megkezdődnek a külhoni magyar gyermekek és fiatalok nevelési, oktatási, valamint tankönyv- és taneszköz-támogatásainak, továbbá a hallgatói támogatások kifizetései – közölte a budapesti Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium.

Szülőföldön magyarul: már nincs sok az erdélyi utalásig
Hirdetés
2026. október 16., péntek

Bíróság elé állították a székelyföldi gyilkosság vádlottját

Minősített emberölés miatt vádat emeltek egy 52 éves, jelenleg előzetes letartóztatásban lévő férfi ellen, aki a vád szerint halálra késelt egy 22 éves fiatalt egy Málnás közelében lévő erdőben – közölte a Kovászna megyei ügyészség.

Bíróság elé állították a székelyföldi gyilkosság vádlottját
2026. október 16., péntek

Romok között született remény: magyar kormányzati segítséggel épülhet újjá a szilágycsehi református templom tornya

A magyar kormány 110 millió forintos támogatással járul hozzá a szilágycsehi református templom helyreállításához – jelentette be Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter a szilágysági városban tett látogatásán.

Romok között született remény: magyar kormányzati segítséggel épülhet újjá a szilágycsehi református templom tornya
2026. október 16., péntek

Megerősödtek, indulhatnak haza: kiengedik a kórházból a székelyföldi négyes ikreket

Hazatérhetnek a csíkszeredai kórházban júliusban született négyes ikrek: a három kislányt és egy kisfiút a jövő hét elején engedik haza a brassói szülészetről.

Megerősödtek, indulhatnak haza: kiengedik a kórházból a székelyföldi négyes ikreket
Hirdetés
Hirdetés