
Képünk illusztráció
Fotó: Facebook/Asociația Pro Infrastructură
Az észak-erdélyi autópálya nyomvonalának módosítását kéri a Limes Országos Bizottság, azzal érvelve, hogy a jelenlegi tervek szerint a sztráda áthaladna a Szilágy megyei Zutor település területén felfedezett római castrum lelőhelyén.
2019. június 20., 13:102019. június 20., 13:10
2019. június 20., 14:002019. június 20., 14:00
A bizottság szerdai közleményében rámutat, az ásatások során a térségben egy római katonai tábor (castrum) nyomaira bukkantak, amelyhez hozzátartozik egy fürdő – ezt nemrég tárták fel –, továbbá egy civilek számára fenntartott, kiterjedt lakóövezet, valamint egy temető is – közölte az Agerpres.
Az észak-erdélyi autópálya Pusztatopa és Zutor közötti szakaszának nyomvonala érinti a castrum egy részét, a fürdőt, illetve részben a civil települést és a temetőt, ezért
A Limes Országos Bizottság ugyanakkor azt is leszögezi, kezdeményezték, hogy a zutori régészeti lelőhelyet vegyék fel az UNESCO világörökségi listájára.
Rátámadtak egy testnevelő tanárra egy ötödik osztályos tanuló szülei szerdán Temesváron, miután a pedagógus rendreutasította gyermeküket a tanórai viselkedése miatt.
Nemzetközi turisztikai sikertörténetként népszerűsítik a Via Transilvanicát, miközben az útvonalon évek óta gondot jelentenek az agresszív pásztorkutyák, amelyek miatt maguk a szervezők is hatósági segítséget kértek korábban.
Hivatali visszaélés gyanújával indított büntetőeljárást a korrupcióellenes ügyészség (DNA) a temesvári polgármesteri hivatal vezetését érintően.
A Nagyváradi Ítélőtábla kedd este elutasította a halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügy nyolc gyanúsítottjának fellebbezését. A bíróság jogerős végzéssel fenntartotta a határrendészek korábban elrendelt, harmincnapos előzetes letartóztatását.
A Malom-barlang eddig nem szerepelt a kirándulók számára ajánlott útvonalak között, mostantól azonban kiépített ösvényen érhető el.
Alig kilenc hónappal a megnyitása után már javításra szorul az aradi ferdekábeles híd, amelynek az építése 165 millió lejbe került. A gyalogos- és kerékpárforgalomnak fenntartott sávban már hámlik a burkolat.
Több mint 737 ezer lejes adócsalás miatt tartottak öt házkutatást Bihar és Hunyad megyében. A nyomozók szerint egy 60 éves nagyváradi férfi által irányított vállalat éveken keresztül fiktív beszerzésekkel csökkenthette adófizetési kötelezettségeit.
Nem lesz nehéz dolga a nagyváradi vasútvillamos-projekt szerelvényeinek beszerzésére kiírt pályázat bírólóbizottságnak.
Az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) öt év után lezárta a Soós Zoltán marosvásárhelyi polgármestert és több városházi kollégáját érintő eljárást.
Több mint 300 munkás és 245 munkagép dolgozik a Marosvásárhely-Târgu Neamț (A8) autópálya Gyergyóalfalu-Ditró szakaszán – közölte hétfőn az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR).
szóljon hozzá!