2010. augusztus 26., 15:202010. augusztus 26., 15:20
A Kovászna megyei szenátor csütörtöki sajtótájékoztatóján bejelentette: a Kovászna megyei Green Energy (Zöld Energia) Egyesület támogatását kérte egy olyan törvény kidolgozásában és beterjesztésében, amely megoldást nyújtana az újra felhasználható energia, az energianövények területén levő gondokra. Mint mondta, felvetette ezt a kérdést az RMDSZ szenátusi frakciójában, és törvénytervezetet dolgoznak ki ez ügyben.
„Az energianövényeket termesztik már a megyében és az ország más vidékein, és úgy vélem, ezek használata előnyösebb, mint a fiatal erdők pusztítása. Jobb, ha energianövényeket termesztünk, amelyeket három év múlva be lehet takarítani, majd felhasználni tüzelőanyagként” – magyarázta Albert Álmos.
Vajda Lajos, a Green Energy Egyesület elnöke elmondta, ezen törvény révén lehetne szabályoznák az energiafűz elismerését is, az felkerülne az elismert növények listájára, 50-70 százalékban lehetne támogatni az ültetvények létrehozását, területalapú támogatást lehetne igényelni utána. Mint mondta: így a biomassza felhasználására vonatkozó jogi keretet dolgozzák ki.
Kifejtette: az európai uniós célkitűzések szerint 2020-ra az energiaforrások húsz százalékának újra felhasználható forrásból kell származnia, ilyen energiaforrás a biomassza. Úgy véli: közép és hosszú távon a biomassza mennyiségének növelését új ültetvények révén lehet megvalósítani, olyan területeken, amelyeket nem hasznosítanak más módon a mezőgazdaságban. Hangsúlyozta: az energiafűz ültetése megoldást jelenthet a parlagon hagyott mezőgazdasági területekre, vagy a meg nem művelt mocsaras területekre.
Csak Kovászna megyében körülbelül 12 ezer hektárnyi megműveletlen mezőgazdasági terület van, és körülbelül 1.000-1.500 hektár mocsaras terület, fűzte hozzá.
Az egyesület vezetője szerint az erdőkitermelés, a fafeldolgozó műhelyek által előállított nagy mennyiségű hulladék-faanyag szintén a biomassza kategóriájába tartozik, az ebből nyert masszát pedig fűtő-anyagként lehet hasznosítani hőközpontokban kisebb települések, középületek fűtésére.
A Magyar Újságírók Romániai Egyesülete (MÚRE) írott sajtó nívódíjában részesült a Krónika munkatársa, Kiss Judit. A szakmai szervezet Csíksomlyón zajló tisztújításán Kacsó Sándort választották a MÚRE új elnökévé.
Köbméterenként átlagosan 280 lejért értékesített tűzifát a lakosságnak a Romsilva 2026 első kilenc hónapjában, ám a tényleges árak fafajtánként és térségenként jelentősen eltérnek.
Két új, különböző nehézségű hegyi túraútvonalat avatnak fel október végén Jósikafalva (Beliș) térségében. A 21, illetve 7–8 kilométeres körtúrák a környék legszebb kilátópontjait és a víztározó partvidékét érintik.
A Tisza-kormány támogatja a külhoni magyarokat, hogy szülőföldjükön boldoguljanak, de felelősen kívánja elkölteni az adófizetők pénzét – jelentette ki kolozsvári közönségtalálkozóján Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter.
Három cégcsoport pályázik Erdély látványossága, a fogarasi vár újabb felújítási munkálatainak elvégzésére.
A bukaresti kormány pénteki határozatával felmentette tisztségéből Buzás-Fekete Mária Kolozs megyei alprefektust – közölte a kabinet.
Megkezdődnek a külhoni magyar gyermekek és fiatalok nevelési, oktatási, valamint tankönyv- és taneszköz-támogatásainak, továbbá a hallgatói támogatások kifizetései – közölte a budapesti Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium.
Minősített emberölés miatt vádat emeltek egy 52 éves, jelenleg előzetes letartóztatásban lévő férfi ellen, aki a vád szerint halálra késelt egy 22 éves fiatalt egy Málnás közelében lévő erdőben – közölte a Kovászna megyei ügyészség.
A magyar kormány 110 millió forintos támogatással járul hozzá a szilágycsehi református templom helyreállításához – jelentette be Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter a szilágysági városban tett látogatásán.
Hazatérhetnek a csíkszeredai kórházban júliusban született négyes ikrek: a három kislányt és egy kisfiút a jövő hét elején engedik haza a brassói szülészetről.