
Fotó: Pinti Attila
Az úzvölgyi temető ügyére is kitér az amerikai külügyminisztérium Romániára fókuszáló, vallásszabadságról szóló éves jelentése. A korábbi években kibocsátott jelentésekhez hasonlóan a dokumentum ezúttal is kifogásolja a romániai restitúció késlekedését.
2020. június 12., 13:212020. június 12., 13:21
2020. június 12., 13:242020. június 12., 13:24
Az amerikai diplomácia jelentése emlékeztet, hogy a Bákó megyei Dormánfalva (Dărmănești) polgármestere tavaly román katonák tiszteletére állított emlékműveket a magyar katonák sírjai fölé. Mindemellett a dokumentum sérelmezi az egyházi javak, ingatlanok visszaszolgáltatásának lassú ütemét is.
Az amerikai külügyi jelentés kapcsán pénteken kibocsátott közleményében az RMDSZ üdvözli, hogy az Egyesült Államok kiemelten foglalkozik az úzvölgyi temető ügyével, és negatív példaként említi a dormánfalvi polgármester temetőgyalázását, a legionárius megnyilvánulásokat a temetőben. „A szövetség aggódva figyeli, hogy Romániában nem történt előrelépés a gyűlöletbeszéd visszaszorításában és az intolerancia leküzdésében, amely a többség és kisebbség, valamint a különböző felekezetek viszonyát illeti” – hangsúlyozta Kelemen Hunor a dokumentum megjelenését követően.
Az RMDSZ tavaly több nemzetközi fórumon emelt szót a temetőgyalázásról, amelyről a szövetségi elnök személyesen tájékoztatta az amerikai külügyminisztérium egyik Romániába látogató képviselőjét is. Kelemen Hunor Matthew G. Boyse-nak, az Egyesült Államok Külügyminisztériuma közép-európai és holokausztügyekért felelős helyettes államtitkárának bemutatta a június 6-i vandalizmusról készült fotókat és videófelvételeket, rámutatva, hogy egy rendkívül kényes helyzetben miként viselkedik a többség az ország területén élő számottevő nemzeti közösséggel. „Románia és Magyarország hadisírgondozó hivatalai képviselőinek megkezdett közös munkáját folytatni kell. Bízunk abban, hogy olyan megoldás születik, amely megfelelőképpen rendezi az úzvölgyi temető ügyét” – jelentette ki Kelemen Hunor.
Mint arról beszámoltunk, román nacionalisták közel százfős csoportja ünnepelt május 28-án, a román hősök napján az úzvölgyi katonatemetőben, látványosan semmibe véve a járványügyi korlátozásokat. A rendezvényt Mihai Tîrnoveanu, a szélsőségesen nacionalista Calea Neamului Egyesület elnöke kezdeményezte. A Bákó megyei Dormánfalva város önkormányzata tavaly áprilisban önkényesen román parcellát alakított ki a Hargita és Bákó megye határán fekvő katonatemetőben, melyet korábban a Hargita megyei Csíkszentmárton község gondozott. A tavalyi hősök napján, június 6-án több ezer román megemlékező erőszakkal nyomult be a temetőbe, hogy részt vegyen a román parcella és emlékmű román ortodox felszentelésén, miután székelyek élőlánccal próbálták megakadályozni ezt. Az ügy több pernek a tárgyát képezi.
A magyar kormány 110 millió forintos támogatással járul hozzá a szilágycsehi református templom helyreállításához – jelentette be Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter a szilágysági városban tett látogatásán.
Hazatérhetnek a csíkszeredai kórházban júliusban született négyes ikrek: a három kislányt és egy kisfiút a jövő hét elején engedik haza a brassói szülészetről.
Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős minisztert és küldöttségét látta vendégül csütörtök este a Királyhágómelléki Református Egyházkerület (KREK) a nagyváradi Reflex Központban – közölte a KREK.
Holtan találtak csütörtök este egy 50 éves erdőőrt a Máramaros megyei erdészeti igazgatóság egyik vadászterületén, feltételezések szerint szarvasbika támadhatta meg – közölte pénteken a Romsilva a Facebook-oldalán.
Három személygépkocsi és két haszongépjármű keveredett balesetbe csütörtök éjjel egy óra körül az A1-es autópálya Arad megyei szakaszán, az 530-as kilométerszelvényéhez.
A jelentkezők közel harmada nem jutott tovább az iskolaigazgatói versenyvizsga első próbáján. Egy kolozsvári iskolaigazgató a feladatsor mellett az elhúzódó vizsgafolyamatot és az intézményvezetők megbecsültségének hiányát is kifogásolja.
Eljuttatta a Krónikának a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium csütörtökön a Tarr Zoltán miniszter vezette küldöttség négynapos erdélyi körútjának programját.
Hatósági felügyelet alatt van és a bíróság jóváhagyását várja az ügyészség által felajánlott vádalkura Kócza István, Érbogyoszló – tisztségéből felfüggesztett – polgármestere, aki nem tagadja bűnösségét, de kitart amellett, hogy csapdába csalták.
A kolozsvári metró továbbra is szerepel az európai finanszírozási tervekben, azonban a projekt felvétele a finanszírozási programba önmagában még nem garantálja, hogy minden szükséges összeg rendelkezésre is fog állni – figyelmeztetett Horațiu Cosma.
Egyre gyakrabban vet be helikoptereket a román rendőrség a szabálytalankodó gépjárművezetők kiszűrésére. Október első felében Maros, Kolozs és Arad megyében is tartottak légi támogatással közlekedésrendészeti ellenőrzéseket.
szóljon hozzá!