
Fotó: Haáz Vince
Idén is megszervezi megemlékező nagygyűlését és felvonulását március 10-én, a székely szabadság napján Marosvásárhelyen a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) – közölte pénteken az MTI-vel a szervezet elnöke. Izsák Balázs kifogásolta, hogy a láttamozó bizottság pénteki ülésére nem engedték be a szervezőket.
2024. február 23., 20:312024. február 23., 20:31
Az SZNT elnöke az MTI-nek nyilatkozva elmondta:
Elmondta: az elmúlt években részt vettek a találkozókon.
„Ha mi nem vagyunk ott, akkor hogyan lehet kérni a beleegyezésünket?” – tette fel a kérdést az SZNT elnöke. Közölte, hogy hétfőn írásbeli tájékoztatást fog kérni a marosvásárhelyi polgármesteri hivataltól az ügyben.
Rámutatott: a székely szabadság napi rendezvényt előzetes bejelentés alapján lehet megtartani, melyet az SZNT már tavaly tavasszal megtett a marosvásárhelyi polgármesteri hivatalban. Az engedélyt megadott határidőn belül megtagadhatták volna, amire nem került sor, így a bizottság már csak a rendezvény bizonyos elemein változtathat a szervezők beleegyezésével.
Ellenkező esetben a járdára szorulnak, amire az elmúlt években kétszer volt példa, legutóbb tavaly – emlékeztetett Izsák Balázs.
Elmondta: a korábbi években a román csendőrség is egyeztetésre hívta a szervezőket a rendezvény biztonságos lebonyolítása érdekében. Tavaly azonban „engedélyező hatóságként” lépett fel, és hat nappal a rendezvény után büntető jegyzőkönyvet állított ki Izsák Balázs nevére „tiltott rendezvény megtartása miatt”. Az SZNT-elnök ezt megóvta a marosvásárhelyi bíróságon, és alapfokon megnyerte a pert. Az ítélet érvénytelenítette az 1000 lejes bírságot.
Izsák Balázs szerint a bíróság az indoklásban leszögezte: a csendőrség feladata a rend fenntartása, és nem lépheti túl hatáskörét. Az MTI kérdésére elmondta: idén is számít hasonló eljárásra. „Most is ugyanaz a csendőrparancsnok akadályozta meg, hogy bemenjünk a gyűlésre” – mondta a láttamozó bizottság pénteki ülésére utalva.
„A szervezők részvétele a láttamozó bizottság ülésén szokásjog volt Marosvásárhelyen, de nem volt törvényes” – idézte a román hírügynökség a polgármestert.
Az SZNT március 10-én évente megtartja Marosvásárhelyen a székely szabadság napját, ahol kiáltvány elfogadásával a román törvényhozás és a nemzetközi közösségek felé közvetíti a székelyföldi autonómiaigényt.
„Románia alkotmányának 6. cikkelye elismeri és szavatolja a kisebbségekhez tartozó személyek jogát etnikai, kulturális, nyelvi és vallási identitásuk megőrzésére, fejlesztésére és kifejezésére. A székely zászló kitűzése alkotmányos jog, amellyel legalább a székely szabadság napján élni kell” – írták.
Hozzátették: az idei romániai választási évben a székely zászló kitűzése a székely-magyar választók felé is ösztönző lehet.
Dominic Fritz megtartja pártelnöki tisztségét a Mentsétek meg Romániát Szövetségben (USR), miután néhány héten belül elveszíti polgármesteri mandátumát Temesváron.
A Kovászna megyei Oltszemen található Mikó‑kastély átfogó restaurálási projekt révén teljesen megújult, és 2026 őszétől a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum külső egységeként, Székely Lovasmúzeum néven működik tovább.
A szilágynagyfalui közösség reményei szerint a megújult Bánffy-kastély jelentős turisztikai központja lesz a térségnek. A református egyház tulajdonában lévő műemlék épületet európai uniós forrásokból újították fel.
Vasárnap Szászfenesen felavatták a kolozsvári Erdélyi Történeti Múzeum új épületét, amely 145 millió lejes beruházással valósult meg. A Leányvárban felépült múzeum megnyitó ünnepségén részt vett Demeter András István ügyvivő kulturális miniszter is.
A Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége (RMPSZ) közölte, a romániai magyar iskolák országos tanévnyitó ünnepségét szeptember 5-én, szombaton 11 órától tartják Gyulafehérváron az érseki székesegyházban.
Kétarcú időjárással búcsúzik augusztus: miközben vasárnap a Kárpátok térségében heves zivatarokra, felhőszakadásokra és jégesőre figyelmeztetnek a meteorológusok, hétfőn az ország nyugati felében ismét a hőség kerül előtérbe.
Két katonai ejtőernyős sérült meg Marosvásárhelyen, miután a hirtelen szél eltérítette őket a kijelölt földet érési területtől. Az egyik katona egy fémcsarnok tetején lévő napelemekre érkezett, társa pedig elektromos vezetékekkel került érintkezésbe.
Szombaton felavatták Kolozsváron a Regionális Agyérbetegségi és Idegsebészeti Központot Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök, Mircea Abrudean szenátusi elnök, Cseke Attila ügyvivő egészségügyi miniszter, valamint más tisztségviselők jelenlétében.
A 130 éve, augusztus 28-án született Márton Áronra, Erdély nagy püspökére emlékeznek pénteken és szombaton a szülőfaluban, Csíkszentdomokoson.
A Kolozsvári Agrártudományi és Állatorvosi Egyetem (USAMV) különleges kiállítást mutat be az érdeklődőknek.
1 hozzászólás