
Tárgyalóterem. A több évig is elhúzódó pereskedés sem rettenti el az igazukat kereső embereket
Fotó: Pál Árpád
Se szeri, se száma a közösségi oldalakon a gyalázkodó üzeneteknek, az emberi méltóságot sértő bejegyzéseknek, fényképeknek és videóknak. Nem véletlen, hogy a romániai bíróságokon ugrásszerűen megnőtt a becsületsértési perek száma, országszerte több ezer bírósági eljárás van folyamatban. Kis Júlia kolozsvári ügyvéddel jártuk körül, hogy mire számíthat a sértő üzeneteket posztoló, valamint a sértett felperes egy bírósági tárgyalás nyomán.
2024. január 30., 18:442024. január 30., 18:44
Aki a közösségi oldalak bejegyzéseit követi, a sok esetben gyalázkodó, becsmérlő, mások befeketítésére alkalmas kommentárok alapján sejtheti, hogy az elkövetőkre nehéz napok jönnek, ha a személyiségi jogaiban sértett egyén perre megy az ellene irányuló rágalmak miatt. Az utóbbi években rengeteg ilyen polgári per született Romániában: sok ezer bírósági eljárás van folyamatban, közben sorozatban születnek a pénzbeli kártérítéssel járó, akár több tízezer eurós elmarasztaló ítéletek.
Az elkövetők a véleménynyilvánítás szabadságára hivatkozva sértő dolgokat – fényképeket, hanganyagokat, videókat vagy írásos bejegyzéseket – posztolnak másokról, magánemberekről vagy közéleti személyiségekről egyaránt. A kincses városi ügyvéd leszögezte: mindenkit megillet a jó hírnévhez, a becsülethez és az emberi méltósághoz való jog. Ha valaki lejárató cikket, bejegyzést, hamis információt tesz közzé másról, alapvető személyiségi jogokat sért, emiatt pedig a felperes bírósági úton kérhet elégtételt.
Ha ez a két jog szembetalálkozik, a bíróság mérlegeli, hogy hol van az a határ, amikor jogtalanul visszaéltek a szólásszabadsággal” – magyarázza Kis Júlia, egyúttal felhívva a figyelmet, hogy sokan tévhitben vannak a szólásszabadság jogkörét, határait illetően.
Tény, hogy Romániában 2014-ben eltörölték a bűnvádi eljárás lehetőségét rágalmazás és sértegetés ügyében, vagyis ezek nem minősülnek bűncselekménynek. Ez azonban nem jelenti azt, hogy polgári peres úton nem lehet elégtételt követelni. A sértetteknek továbbra is lehetőségük van bíróság elé vinni panaszaikat. A tapasztalat azt mutatja, hogy a lehetőséggel egyre többen élnek az országban.
Kis Júlia kolozsvári jogász szerint sokan félreértelmezik a szólásszabadság fogalmát
Fotó: Facebook/Kis Júlia
Huszonötezer euróig terjedő erkölcsi kártérítés
A felperes a bíróságon kérheti, hogy állapítsa meg a jogsértést. A bíró azt mérlegeli, konkrét esetben sérült-e a felperesnek a becsülethez, a jó hírnévhez és az emberi méltósághoz való joga azáltal, hogy bizonyos személy különböző internetes felületeken, a nagy nyilvánosság előtt negatív dolgokat állított róla.
Kérni lehet, hogy a bíróság tiltsa le a felperes személyéről közzétett, lejárató információkat, kezdeményezhető a jogsértő tartalmak törlése, ugyanakkor kártérítés is igényelhető. Amennyiben a felperes bizonyítani tudja, hogy rágalmazás miatt anyagi kára keletkezett, jóvátételt kaphat, viszont gyakoribb eljárás az erkölcsi kártérítés. A kolozsvári jogász szerint ennek méltányos összegűnek kell lennie, ami kompenzálja a felperes számára okozott szenvedést és a különböző kellemetlenségeket.
„A kártérítés nagyságáról döntő bírónak nem szándéka, hogy az elkövetőt anyagilag tönkretegye, illetve hogy ebből a kárvallott meggazdagodjon. A bíróság a méltányosság elve alapján dönt az összegről, ami ezer eurótól rendszerint 25 ezer euróig terjed. Nyilván megítélnek nagyobb összeget is, de ez az átlag” – magyarázza a szakember.
A legalacsonyabb, ezer euró körüli kártérítést a bíróság abban az esetben ítéli meg, ha egyszeri alkalommal történt jogsértés, és az üzenet kisebb közösséghez jutott el. A bíró azt vizsgálja, tudatos volt-e a lejáratás, vagy az elkövető valakiről naivan megosztott egy képet, esetleg véleményként kezelt szöveget tett közzé, ami azonban jogsértő tartalmával túlmutatott a véleménynyilvánításon. Komolyabb eseteknél – amikor egyértelműen tetten érhető a rossz szándék, a tudatos lejáratás – az erkölcsi kártérítés 7-10, vagy akár 25 ezer euróra is rúghat. Ugyanakkor
Bírósági ítélet. Több ezer eurós kártérítésre is ítélhetik a felelőtlen kommentelőket
Fotó: taxnews.ro
Az internetes felületek gazdái felelnek a tartalomért
A bírósági eljárás becsületsértési perek esetében sem rövid lejáratú történet. Kis Júliának ötödik éve folyó pere is van, amelyet első- és másodfokon megnyert, az alperes viszont a legfelsőbb bíróság elé vitte az ügyet. A rövidebb lejáratú perek kifutása rendszerint egy-két év. „A bizonyítás sok időbe telik. A bíróság bekéri a bizonyító dokumentumokat – videók, hangfelvételek, internetes tartalmak, és esetenként ezek fordításai –, és meghallgatják a tanúkat. Az utóbbi években nagyon lelassultak a bíróságok, ami szintén növeli a peres eljárások időtartamát. Ha erre rátesszük a fellebezéseket, és az újbóli tárgyalásokat, akkor több éves időtartamban számolhatunk” – mutat rá a jogász.
Mindez mégsem veszi el a kedvét a vélt vagy valós igazát keresőnek, aki a közösségi médiában megjelenő bejegyzések, hangfelvételek, videók és lejárató fényképek hatására ügyvédhez fordul. Ügyvédi tapasztalatai alapján Kis Júlia
Nem egy esetben megtörtént, hogy a közösségi oldalak csoportos listáinak, a szerkesztőségi kommentoldalaknak vagy más internetes tartalmaknak a gondnokát citálták bíróság el az online felületen mások által posztolt rágalmazó, diszkrimináló tartalmak miatt. A bíróság ilyen esetben nem csak a kommentelőt, hanem a felületgazdát is elmarasztalja, így közösen kell kifizetniük a kártérítést a felperesnek.
Természetes és jogi személyek egyaránt pereskednek
A jogásznő szerint ma már bevett gyakorlat, hogy nem csak természetes, hanem jogi személyek, cégek is perelnek gyalázkodó tartalmak miatt. A cég könyebben bizonyíthatja a lejárató kampány által okozott anyagi kárt, ami jóval magasabb lehet, mint amekkora összeget kártérítés gyanánt magánszemélynek ítél a bíróság.
Diákoktól középkorú személyeken át idős emberekig, nyugdíjasokig egyre többen kilincselnek igazukért a bíróságokon. Különben a nagyszámú gyalázkodó tartalmat a kolozsvári ügyvédnő iskolázatlansággal, neveletlenséggel és a felelősségtudat hiányával magyarázza. Nyugat-Európában, és főleg az Egyesült Államokban igen szigorú polgári eljárás alá vonják a becsületsértési panaszokat, a hatalmas összegű, akár több milliós kártérítések elrettentő hatásúak.
Romániában a bíróság igazából csak mostanában igazodik a kor kihívásaihoz. Várhatóan a kártérítések is nőni fognak, amíg még inkább elrettentő hatásúak lesznek a felelőtlen nethuszárok számára.
Az elmúlt 24 órában 47 riasztás érkezett a hegyimentő szolgálathoz, amelynek munkatársai 52 személynek nyújtottak segítséget – tájékoztatott szombaton a Facebook-oldalán a Salvamont.
Három fiatalember rekedt a mínusz 15 fokos hidegben, hóviharban a Székelyföld határán található, elszigetelt hegyvidéken.
Szombat reggel Gyergyóalfaluban mérték a legalacsonyabb hőmérsékletet az országban: a Hargita megyei településen mínusz 22 Celsius-fok volt – tájékoztatta az Agerprest a nagyszebeni regionális meteorológiai központ szolgálatos meteorológusa, Raul Stoica.
Súlyos sérülésekkel kórházba került egy férfi, miután szombat reggel robbanás történt egy gyulafehérvári tömbházban. Az incidens következtében több lakás és jármű is megrongálódott, valamint 22 személyt kellett evakuálni az épületből.
Közösen vizsgálják a legmegosztóbb kérdéseket román és magyar történészek a Mathias Corvinus Collegium (MCC) új eseménysorozatában.
Elnézést kell kérni az emberektől Kelemen Hunor RMDSZ-elnök szerint a kormány által foganatosított adóemelések miatt. A szövetség politikusai hosszú ideje azt hangoztatják, hogy nem értenek egyet az adóemelésekkel.
Európai uniós támogatással újabb egészségfejlesztési program indult Szatmárnémetiben és Hódmezővásárhelyen.
Kolozs megyei egészségügyi karavánt indít a KIFOR az egyik kincses városi klinikával közösen: a kezdeményezés célja, hogy vidéki településekre is eljuttassa a megelőzéshez szükséges tudást és alapvető egészségügyi szolgáltatásokat.
Kolozsváron nem találtak új leprás esetet és gyanús beteget a hatóságok annak az epidemiológiai vizsgálatnak keretében, amelyet egy luxus SPA két ázsiai származású alkalmazottjának decemberi leprás megbetegedése után indítottak.
Néhány tucat diák tüntetett csütörtök este a kolozsvári BBTE főépülete előtt a következő tanévtől esedékes tandíjemelések miatt. A tiltakozó diákok szerint az egyetem vezetésének döntései nemcsak a jövőbeli hallgatókat érintik.
szóljon hozzá!