
Felveszik a harcot a családon belüli erőszakkal a romániai hatóságok
Szigorúbb törvényi szabályozással csökkentenék a romániai hatóságok a családokon belül elharapódzó erőszakot. A Krónikának nyilatkozó ügyvéd szerint kiemelten kezelik a gyerekek bántalmazását, amit a szemtanúknak kötelező jelenteniük.
2024. szeptember 11., 10:212024. szeptember 11., 10:21
2024. szeptember 11., 10:342024. szeptember 11., 10:34
Az elmúlt esztendőben emelkedő trendet mutatott a családon belüli erőszak címén igényelt hatósági beavatkozás. Az áldozatok több ezer esetben kérték a rendőrség beavatkozását, az egyenruhások egyre gyakrabban írnak elő távoltartási végzést. A törvényes rendelkezések értelmében az áldozat kérésére az intézkedő rendőrnek 5 napos távoltartási végzés foganatosítására van lehetősége, amit sürgősségi eljárással a bíróság maximum egyéves időszakra meghosszabbíthat.
Az idén megjelent 2024/26-os számú törvény az erőszakos cselekedetek esetén igényelhető hatósági segítséget kiterjesztette az élet más területeire is:
Máté András Levente kolozsvári ügyvéd a Krónikának elmondta, hogy az igazságszolgáltatási folyamat beindításához értesíteni kell a rendőrséget a 112-es sürgősségi hívószámon, az egyenruhások pedig kötelesek kiszállni a helyszínre. Amennyiben agresszív családtagról van szó, a rendőrségi végzés nyomán az elkövetőnek el kel hagynia a családi otthont, és máshol kell lakhatási lehetőséget keresnie magának. Az áldozat a bíróságon kérheti a határozat meghosszabbítását, amit minden esetben gyorsított eljárásban tárgyalnak. Ilyenkor
„A sértett fél nem csak lakása megközelítésére kérhet távoltartási végzést az elkövetővel szemben, hanem azt is igényelheti, hogy az agresszíven viselkedő fél ne közelíthessen a munkahelyéhez, vagy kiskorú gyerekéhez az iskolába. A bíróság elrendelheti az elkövető kitiltását a településről, vagy a falu, vagy város bizonyos részeiből, hogy egyáltalán ne közelíthesse meg áldozatát” – ismertette a törvényes előírásokat a Krónikával a kolozsvári jogász.

Az év első hat hónapjában 6271 ideiglenes távoltartási parancsot adtak ki a rendőrök, amelyek közül 2499-ből bírósági távoltartási végzés lett – jelentette be szombaton a Román Rendőrség.
A rendőrség abban az esetben tarthatja vissza 24 órára az agresszív felet, ha az bűncselekményt követ el, ha bántalmazott, vagy megtámad valakit. Ilyenkor az elkövető a rendőrség fogdájába kerül, és későbbi sorsáról a bíróság dönt, amely előzetes letartóztatásba, vagy házi őrizetbe helyezheti, amennyiben az elkövetett bűncselekmény súlyossága ezt indokolttá teszi.
Máté András Levente ügyvéd szerint a családon belüli erőszak az esetek 90 százalékában a házastársak válásával végződik
Fotó: Facebook/Máté András Levente
Máté András arról is beszélt portálunknak, hogy a párkapcsolatokban felmerülő erőszak 90 százalékban válással végződik. Ilyenkor a bíróság perdöntő bizonyítékként kezeli a távoltartási végzéseket. A jogász tapasztalatai szerint nem csak férfiak, hanem nők ellen is születnek távoltartási végzések, főleg gyerekbántalmazás esetén.
Amennyiben egy kiskorút ér agresszió, az eljárás hivatalból indítható, ha a hatóság tudomást szerez az esetről.
– hangsúlyozza az ügyvéd.
A gyerekek bántalmazását kiemelten kezeli a román gyerekvédelmi hatóság, amely egyre többször indít hivatalból is eljárást országszerte. Máté András úgy látja, hogy a törvény szigora és a jogszabályok betartatása idővel csökkentheti a családon belüli erőszakot, a jelenlegi statisztikák ugyanis elkeserítőek.

Családon belüli erőszak – a mai társadalom sebezhető pontja?! címmel tartottak hétfőn vitát a parlamentben szakértők és az illetékes állami intézmények, illetve civil szervezetek képviselőinek részvételével.
A jelentkezők közel harmada nem jutott tovább az iskolaigazgatói versenyvizsga első próbáján. Egy kolozsvári iskolaigazgató a feladatsor mellett az elhúzódó vizsgafolyamatot és az intézményvezetők megbecsültségének hiányát is kifogásolja.
Eljuttatta a Krónikának a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium csütörtökön a Tarr Zoltán miniszter vezette küldöttség négynapos erdélyi körútjának programját.
Hatósági felügyelet alatt van és a bíróság jóváhagyását várja az ügyészség által felajánlott vádalkura Kócza István, Érbogyoszló – tisztségéből felfüggesztett – polgármestere, aki nem tagadja bűnösségét, de kitart amellett, hogy csapdába csalták.
A kolozsvári metró továbbra is szerepel az európai finanszírozási tervekben, azonban a projekt felvétele a finanszírozási programba önmagában még nem garantálja, hogy minden szükséges összeg rendelkezésre is fog állni – figyelmeztetett Horațiu Cosma.
Egyre gyakrabban vet be helikoptereket a román rendőrség a szabálytalankodó gépjárművezetők kiszűrésére. Október első felében Maros, Kolozs és Arad megyében is tartottak légi támogatással közlekedésrendészeti ellenőrzéseket.
Újabb részletek derültek ki a Szeben megyei Resinár közelében tervezett szerpentinitbánya engedélyezéséről. A bányászati hatóság szerint a vállalat egyelőre kizárólag kőzetkitermelésre és elsődleges feldolgozásra kapott koncessziós engedélyt.
Október 15-e, a fehér bot nemzetközi napja alkalmat ad arra, hogy nagyobb figyelem irányuljon a vak és gyengénlátó emberek helyzetére, az önálló életvitel és az esélyegyenlőség kérdésére.
A korrupcióellenes ügyészség (DNA) nagyváradi területi szolgálata szerdán újabb öt gyanúsított őrizetbe vételét jelentette be a halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügyben. Az intézkedésekre egy nappal korábban, kedden került sor Halmiban.
Egy testnevelésórán elhangzott tanári figyelmeztetésből erőszakos incidens lett szerdán Temesváron. Az ötödik osztályos diák hazament, majd szüleivel és bátyjával tért vissza az iskolába, ahol bántalmazták a pedagógust. Rendőrségi beavatkozás történt.
Többnapos körútra érkezik Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter csütörtökön Erdélybe, ahol RMDSZ-es politikusokkal, egyházi vezetőkkel, valamint a kulturális élet és a civil szféra képviselőivel találkozik.
szóljon hozzá!