Hirdetés

Átveszi a kolozsvári városháza a felújított Farkas utcát, de térkövekre cserélik a sok bosszúságot okozó salakos övezetet

Ahol a kőburkolat véget ér. A tervezők szerint elképzelt ,,speciális salak

Ahol a kőburkolat véget ér. A tervezők szerint elképzelt ,,speciális salak" román változata falusi sáros-poros utcává alakította a Farkas utca keleti részét

Fotó: Makkay József

A kolozsvári önkormányzat a közeljövőben venné át a kivitelező cégtől a 2020 óta felújítás alatt álló Farkas és az Egyetem utcát. A mintegy másfél éves késésében levő munkálatok végére úgy kerülne pont, hogy a református templom és a református kollégium előtt a sok bosszúságot okozó salakos részt a polgármesteri hivatal térkövekre cserélné.

Makkay József

2024. július 08., 18:512024. július 08., 18:51

2024. július 08., 19:302024. július 08., 19:30

Évek óta csigalassúsággal haladnak a Kolozsvár belvárosában található Farkas utca és környékének felújítási munkálatai. A városháza és a kivitelező marosvásárhelyi AstorCom cég között elhúzódó vita több átadási-átvételi időpontot hiúsított meg: előzetes tervek szerint a munkálatoknak 2023 februárjában kellett volna befejeződniük, de a többszöri halasztás után az idén áprilisra tervezett átadás is dugába dőlt.

A legtöbb vitát kiváltó Farkas utcai térrendezés miatt a polgármesteri hivatal szerződést bontott a Macalik Arnold Ernő műépítész által vezetett Mossfern tervező irodával,

Hirdetés

annak ellenére, hogy a Kolozsvár belvárosi utcáinak felújítási munkálatait megtervező csapat tervrajzaival az elején az önkormányzat elégedett volt. A Mossfern azonban bírósági úton szerzett érvényt igazának.

A Kolozsvári Református Kollégium előtti ,,salakpálya Galéria

A Kolozsvári Református Kollégium előtti ,,salakpálya". Az iskola takarító személyezete nem győzi tisztán tartani az iskola belső tereit

Fotó: Makkay József

A polgármesteri hivatal tervmódosításokat eszközölt ki, így a kivitelező cég kisebb elakadások után tovább folytatta a munkát. Az egyik nagyobb gond akkor merült fel, amikor a Macalik Arnold által elképzelt salakos övezet gyakorlati megvalósítása balul ütött ki. A Református Kollégium és a református templom előtt esős időben sártengerré, száraz időben pedig falusi porrá változó salakövezet felháborította a környék lakóit.

A tervezőiroda elképzelése állítólag londoni példákon alapult, ahol a terek egy részét kőburkolattal és speciális vízáteresztő kavicsrétegszerű anyagkeverékkel oldják meg. Ezzel szemben a kivitelező cég Kolozsváron egy teljesen más összetételű, a célnak nem megfelelő keverékanyagot szállított a Farkas utca keleti felébe.

A Farkas utcának a Babeș-Bolyai Tudományegyetem főépülete előtti része •  Fotó: Makkay József Galéria

A Farkas utcának a Babeș-Bolyai Tudományegyetem főépülete előtti része

Fotó: Makkay József

A felemás megoldás ellenérzést váltott ki a Református Kollégium és az Emil Racoviță Kollégium vezetősége és szülői közössége részéről is, hiszen

esős időben a gyerekek által behordott ,,sarat” és száraz időben a port a takarító személyzet nem győzi pucolni az iskola folyosóiról.

Úgy tűnik, végül erre is megoldás születik a következő hetekben – tájékoztatta a Krónikát Oláh Emese, Kolozsvár alpolgármestere, aki elmondta, hogy miután az eredeti tervek szerint átveszik a kivitelezőtől a Farkas és az Egyetem utcát, a polgármesteri hivatal fog dönteni arról, hogy a rossz megoldásnak bizonyuló salakövezet helyébe térkő kerüljön. A belvárosi utca középső és nyugati részéhez hasonlóan az új elképzelés szerint az egész utcában kőburkolat lesz.

A sok vitát kiváltó Erdélyi Iskola szoborcsoport új talapzatán a Farkas utcában •  Fotó: Makkay József Galéria

A sok vitát kiváltó Erdélyi Iskola szoborcsoport új talapzatán a Farkas utcában

Fotó: Makkay József

,,A munkálatok 99 százalékban elkészültek, és azok a kiigazítások vannak hátra, amivel a polgármesteri hivatal elégedetlen volt. Amint ezeket is megoldja a kivitelező cég, átvesszük a két utca teljes felújítási munkálatait” – fogalmazott portálunknak Oláh Emese alpolgármester.

A kolozsvári önkormányzatnak már korábban is vitái voltak a rossz munkát végző kivitelező cégekkel.

A Kolozsvár belvárosában található Tűzoltótorony felújítása körül szintén egy elhúzódó vita alakult ki, emiatt a polgármesteri hivatal szerződést bontott a munkálatok 92 százalékát elvégző kivitelezővel, és a befejezéssel egy új céget bízott meg. Az alpolgármester szerint végső esetben most is elképzelhető a szerződésbontás, amennyiben a cég a hátralévő munkálatokat nem az elvárás szerint fejezi be, de az önkormányzati vezető szerint valószínű, hogy záros határidőn belül sikerül átvenni a felújított utcákat.

Az Egyetem (korábban Belső-Torda) utca a piarista templom előtt •  Fotó: Makkay József Galéria

Az Egyetem (korábban Belső-Torda) utca a piarista templom előtt

Fotó: Makkay József

A belvárosi utcák miatti bosszúság azonban nem hasonlítható össze azzal, ami ezután vár a kolozsváriakra a metró tervezett szeptemberi munkálatainak elkezdése után. Ezzel kapcsolatban Oláh Emese sok részletet nem tudott mondani, annyit azonban elárult, hogy jelenleg a leendő metróállomások térségéből költöztetik el a víz-, gáz- és a villanyvezetékeket, a tulajdonképpeni ásatásokra szeptembertől kerülne sor.

A közösségi oldalakon kiszivárogtatott hírek szerint a metróépítés elsődleges „áldozata” a Monostori út és a Mócok útja lesz, ahol hatalmas torlódások fognak kialakulni, tovább növelve az eddigi forgalmi dugókkal járó bosszúságokat.

Az eredeti szépségében felújított Mária-oszlop az Egyetem utca ékköve •  Fotó: Makkay József Galéria

Az eredeti szépségében felújított Mária-oszlop az Egyetem utca ékköve

Fotó: Makkay József

korábban írtuk

Felújítják a hányatott sorsú Mária-oszlopot – Kiss Zoltán kőrestaurátor Kolozsvár legrégebbi köztéri szobrának felújításáról
Felújítják a hányatott sorsú Mária-oszlopot – Kiss Zoltán kőrestaurátor Kolozsvár legrégebbi köztéri szobrának felújításáról

Felújítva kerül vissza eredeti helyére, a Farkas és Egyetem utca találkozásához Erdély második legrégibb köztéri szobra, Kolozsvár legrégebbi alkotása, a pestisjárványhoz kapcsolódó Mária-oszlop.

korábban írtuk

Csigalassúsággal halad a kolozsvári Farkas utca felújítása – a magyar napok szervezői a polgármester ígéretében bíznak
Csigalassúsággal halad a kolozsvári Farkas utca felújítása – a magyar napok szervezői a polgármester ígéretében bíznak

Kérdéses, hogy befejezik-e augusztusra a kolozsvári Farkas utca és környékének felújítását. A Kolozsvári Magyar Napok szervezőinek Emil Boc polgármester ígérte meg, hogy a magyar rendezvénnyel avatnák fel a történelmi belvárosi utcáinak felújítását.

Hirdetés
1 hozzászólás Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 15., csütörtök

Kolozsvári metró: nem is olyan tuti az új finanszírozás

A kolozsvári metró továbbra is szerepel az európai finanszírozási tervekben, azonban a projekt felvétele a finanszírozási programba önmagában még nem garantálja, hogy minden szükséges összeg rendelkezésre is fog állni – figyelmeztetett Horațiu Cosma.

Kolozsvári metró: nem is olyan tuti az új finanszírozás
Hirdetés
2026. október 15., csütörtök

Helikopterről vadásznak a szabálytalankodó autósokra: Erdély több megyéjében lecsaptak a rendőrök

Egyre gyakrabban vet be helikoptereket a román rendőrség a szabálytalankodó gépjárművezetők kiszűrésére. Október első felében Maros, Kolozs és Arad megyében is tartottak légi támogatással közlekedésrendészeti ellenőrzéseket.

Helikopterről vadásznak a szabálytalankodó autósokra: Erdély több megyéjében lecsaptak a rendőrök
2026. október 15., csütörtök

A bányászati hatóság szerint csak kőzetkitermelésre kapott engedélyt a Szeben megyei vitatott beruházás

Újabb részletek derültek ki a Szeben megyei Resinár közelében tervezett szerpentinitbánya engedélyezéséről. A bányászati hatóság szerint a vállalat egyelőre kizárólag kőzetkitermelésre és elsődleges feldolgozásra kapott koncessziós engedélyt.

A bányászati hatóság szerint csak kőzetkitermelésre kapott engedélyt a Szeben megyei vitatott beruházás
2026. október 15., csütörtök

Magyar iskola a látássérült gyermekeknek: több mint százéves hiányt pótolnának Székelyudvarhelyen

Október 15-e, a fehér bot nemzetközi napja alkalmat ad arra, hogy nagyobb figyelem irányuljon a vak és gyengénlátó emberek helyzetére, az önálló életvitel és az esélyegyenlőség kérdésére.

Magyar iskola a látássérült gyermekeknek: több mint százéves hiányt pótolnának Székelyudvarhelyen
Hirdetés
2026. október 15., csütörtök

Újabb öt gyanúsítottat, köztük két magyar vámtisztviselőt is őrizetbe vettek a halmi korrupciós ügyben

A korrupcióellenes ügyészség (DNA) nagyváradi területi szolgálata szerdán újabb öt gyanúsított őrizetbe vételét jelentette be a halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügyben. Az intézkedésekre egy nappal korábban, kedden került sor Halmiban.

Újabb öt gyanúsítottat, köztük két magyar vámtisztviselőt is őrizetbe vettek a halmi korrupciós ügyben
2026. október 15., csütörtök

Őrizetbe vették Temesváron a tornatanárt bántalmazó családot

Egy testnevelésórán elhangzott tanári figyelmeztetésből erőszakos incidens lett szerdán Temesváron. Az ötödik osztályos diák hazament, majd szüleivel és bátyjával tért vissza az iskolába, ahol bántalmazták a pedagógust. Rendőrségi beavatkozás történt.

Őrizetbe vették Temesváron a tornatanárt bántalmazó családot
2026. október 15., csütörtök

Többnapos körúton igyekszik építeni a Tisza kapcsolatait Erdélyben Tarr Zoltán miniszter

Többnapos körútra érkezik Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter csütörtökön Erdélybe, ahol RMDSZ-es politikusokkal, egyházi vezetőkkel, valamint a kulturális élet és a civil szféra képviselőivel találkozik.

Többnapos körúton igyekszik építeni a Tisza kapcsolatait Erdélyben Tarr Zoltán miniszter
Hirdetés
2026. október 14., szerda

Rászólt a gyerekre a tornatanár, mire a szülők megtámadták a pedagógust

Rátámadtak egy testnevelő tanárra egy ötödik osztályos tanuló szülei szerdán Temesváron, miután a pedagógus rendreutasította gyermeküket a tanórai viselkedése miatt.

Rászólt a gyerekre a tornatanár, mire a szülők megtámadták a pedagógust
2026. október 14., szerda

A Via Transilvanicát világszerte népszerűsítik, közben a turistákat kutyatámadásokra készítik fel

Nemzetközi turisztikai sikertörténetként népszerűsítik a Via Transilvanicát, miközben az útvonalon évek óta gondot jelentenek az agresszív pásztorkutyák, amelyek miatt maguk a szervezők is hatósági segítséget kértek korábban.

A Via Transilvanicát világszerte népszerűsítik, közben a turistákat kutyatámadásokra készítik fel
2026. október 14., szerda

Dominic Fritz után a csapata is célkeresztbe került: 68 millió lej miatt vizsgálódik a DNA

Hivatali visszaélés gyanújával indított büntetőeljárást a korrupcióellenes ügyészség (DNA) a temesvári polgármesteri hivatal vezetését érintően.

Dominic Fritz után a csapata is célkeresztbe került: 68 millió lej miatt vizsgálódik a DNA
Hirdetés
Hirdetés